Az alábbi űrlapot kitöltve juttathatja el kérdését szakértőnknek.

Mondovics János
Mondovics János Ellátási lánc menedzsment - Logisztikai folyamatok elemzése okl. gazdasági mérnök

A Budapesti Műszaki Egyetemen 1976-ban gépészmérnöki, majd 1981-ben gazdasági mérnöki diplomát szerzett. Szakmai pályafutását a Gépipari Technológiai Intézetben gyártáslogisztikával kezdte, 1986-tól pedig reengineering, illetve válságkezelési feladatokkal foglalkozott. 1987-től IT igazgató, majd 1990-től kereskedelmi igazgató. 1994-ben csatlakozott a Colgate-Palmolive Hungary Kft-hez projekt és termelés tervezési vezetőként, majd 1995-től a Dreher Zrt (SABMiller Europe) logisztikai tervezési vezetője, jelenleg az Iparfejlesztési Közalapítvány Logisztikai Fejlesztési Központ vezetője.

A szakmai közélet aktív szereplője, az MLBKT elnökségi tagja. Társszerzője az MLBKT szerzői közössége által jegyzett „Magyarország, mint logisztikai központ” (2004; 2005) tanulmánynak. Pályafutása során 19 előadást tartott, 22 szakcikket írt, 8 riport készült vele és 2 könyv társszerzője. Tanúsított logisztikai szakértő.

Meghívott előadó volt a Budapesti Corvinus Egyetemen, a Central European University-n és az Általános Vállalkozási Főiskolán.

Szakmai gyakorlata középontjában a logisztika üzleti vonatkozásai, összefüggései állnak: a kibocsátó és elosztó rendszer optimuma. Szakmai és üzleti érdeklődése egyre inkább a kiterjedt elosztó hálózatok és azok elemei (logisztikai központok) felé irányul.

Témakörök

• Ellátási lánc menedzsment (termeléstervezés, beszerzés, értékesítési előrejelzés, készletezés, értékesítés, kiszolgálási hálózatok)
• Vezetői tanácsadás, válságmenedzsment
• Logisztikai folyamatok elemzése, optimalizálása, logisztikai rendszerek (szervezet, anyag- és információ) fejlesztése
• Üzleti folyamatok tervezése, áttervezése
• Stratégiai tervezés, koncepcióalkotás, fejlesztéspolitika
 

Kérjük gépelje be a képen látható karaktereket! *
Nem tudom elolvasni, új kódot kérek!

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen!Ingatlankereső

Lomb Business Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Xenter 13

Település: Budapest
Típus: irodaház

Globe 3

Település: Budapest
Típus: irodaház

Victor Hugo Irodaház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Budafoki Business Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Globe 13

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Kintlévőség-, Adósság-, Tartozáskezelés

Hogy ne veszítse el a lakását...!! - vagy ha másnál van a pénze...!! Veszélyben a...

Téliesített dunai nyaraló

Ráckevén (Peregi Dunasoron) a part közelében, berendezve eladó egy 145 négyszögöles (521...

KÖLTÖZTETÉS-LOMTALANÍTÁS-ZONGORASZÁLLÍTÁS! 0620/242-9111

Cégünk fiatal, precíz rakodókkal, zárt, párnázott teherautókkal vállal, lakossági és...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezetői állás Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító hajón.
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

IMF- hitel
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány mégis tárgyalásba kezd az IMF-fel?
Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit
(29%)
 
Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást
(57%)
 
Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt
(14%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Dr. Estók Sándor PhD
Dr. Estók Sándor PhD Ellátási lánc menedzsment - Logisztikai folyamatok elemzése Szakközgazdász, civil és katonai logisztikus, Tanúsított logisztikai szakértő Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2012>>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930