Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár és Érsek Árpád, a szlovák Közlekedési, Építésügyi és Regionális Fejlesztési Minisztérium államtitkára társelnökletével tizenkettedik ülését tartotta a kétoldalú Infrastruktúra Vegyesbizottság 2012. február 7-én, Pozsonyban.
Tovább >>A Ford az egyetlen márka, amelynek 2011-ben három modellje is felkerült a világ 10 legnépszerűbb, azaz legnagyobb darabszámban értékesített autóinak listájára.
Tovább >>Új rekord az egész éves részvényenkénti nyereségben, vezet az Amerikai belföldi szegmens. A UPS bejelentette, hogy 2011 negyedik negyedévében 1,28 dolláros részvényenkénti higított nyereséget ért el, 21%-kal meghaladva az előző év azonos időszakának teljesítményét.
Tovább >>Rogán Antal a parlament és a főváros gazdasági bizottságának fideszes elnöke szerint idén a BKV esetében is felmerülhet a tiltott állami támogatás problémája, csakúgy, mint a közelmúltban a Malév esetében.
Tovább >>A Malév leállásával átrendeződik a piac és ebben a helyzetben kell megtalálni azt a rést, ahol életképesen elindítható egy új légitársaság, akár egy nagy légi fuvarozó regionális központjaként - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára az ATV Start című reggeli műsorában hétfőn.
Tovább >>Fokozatosan visszatért a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az élet a megszokott kerékvágásba 48 órával a Malév február 3-án történt leállását követően - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. vasárnap este.
Tovább >>Kecskeméten 2,1 milliárd forintos beruházással új logisztikai központot épít a svájci tulajdonú Phoenix Mecano csoport, mely a németországi európai logisztikai bázis szerepét veszi át - mondta pénteken Nagy Zoltán, a Phoenix Mecano Kecskemét Kft. ügyvezető igazgatója Kecskeméten.
Tovább >>A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban állandó válságstáb működik a Malév leállása miatt előálló problémák gyors és hatékony kezelése érdekében – jelentette be Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára rendkívüli sajtótájékoztatón 2012. február 3-án, Budapesten.
Tovább >>Az Iveco megnyitotta az első ökológiailag fenntartható, egyben jubileumi 100. brazil márkakereskedését. Ez az első haszongépjárművekkel foglalkozó, fenntartható márkakereskedés egész Brazíliában, amely világszinten is a leginkább környezetbarát létesítmények közé tartozik.
Tovább >>2015-re a tervek szerint megközelítőleg 1200 Transporter és Multivan gördül le a gyártósorról Indonézia fővárosában, Jakartában.
Tovább >>A raktározás- és üzemtechnikai rendszereket kínáló Logi-Store Cégcsoport 2012-ben kiemelt figyelmet fordít azokra a projektekre, amelyek során a Mecalux S.A. termékeit alkalmazhatja.
Tovább >>A Cushman & Wakefield Nemzetközi Ingatlantanácsadó a tulajdonos ConvergenCE megbízásából sikeres bérleti tranzakciót zárt a Power Source Energy Components vállalattal közel 500 négyzetméteres területre a Citypoint9 üzleti parkban.
Tovább >>A Fővárosi Bíróság, mint illetékes bíróság 2012. február 2-án végzést hozott a társaságot megillető rendkívüli moratórium elrendeléséről, emellett rendkívüli vagyonfelügyelőt rendelt ki a vállalat mellé. Mint ismeretes, a Kormány egy korábbi rendeletében stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette a Malév Zrt.-t.
Tovább >>31%-kal nőtt a Volkswagen Haszonjárművek magyarországi forgalma 2011-ben, mely összesen 1.693 kishaszonjármű kiszállítását jelenti az azt megelőző évben elért 1.293 darabhoz képest.
Tovább >>A Kormány hatékony és gyors intézkedésekkel készül a Malév Zrt. mindennapos, üzemszerű működésének esetleges leállásakor fellépő, a légi utasforgalomban előálló helyzet kezelésére.
Tovább >>Új gyártósorok és kiszolgálóeszközök beszerzésével 50 százalékos kapacitásbővülést ér el jövőre a raklapok készítésével és értékesítésével foglalkozó érsekhalmi Agro-Cup Kft. Az augusztusban záruló beruházás eredményeként a jelenlegi 400 ezerről 600 ezer darabra nő a cég kapacitása, árbevétele pedig a jelenlegi 1,6 milliárdról 2,5 milliárdra emelkedik.
Tovább >>2012 márciusi gyártástól a Ford Transit-ra kínált átrozsdásodás elleni garancia időtartama 12 évre nő – a jelenlegi modellre vonatkozó 8 évről –, így az autó használata még megnyugtatóbb lesz: egyetlen más haszonjármű sem kínál ennél hosszabb időtartamú átrozsdásodás elleni garanciát.
Tovább >>A CA Immo nemzetközi ingatlanbefektetési társaság az idén 370 millió eurót tervez befektetni, amiből például 300 millió euró jut Németországra, 37 millió pedig a kelet-európai régióra - közölte a társaság hétfőn.
Tovább >>A globális társadalmi felelősségvállaláson alapuló új, ötéves fenntarthatósági stratégiájának keretében a Ford Európában 70%-kal tervezi csökkenteni hulladék-kibocsátását, és 30%-kal mérsékli majd vízfelhasználását.
Tovább >>Az ipari park és az önkormányzat befektetésösztönzés terén végzett erőfeszítéseinek elismeréséül a Legjobb ipari park címet a Polgár Ipari Park nyerte el. A Nemzeti Külgazdasági Hivatal 2012. január 26-án a Parlament Felsőházában osztotta ki az Év Befektetője díjat hat kategóriában azon vállalatok részére, akik kiemelkedően hozzájárultak a magyar gazdaság fejlődéséhez 2011-ben.
Tovább >>| Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit | |
| (0%) | |
| Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást | |
| (50%) | |
| Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt | |
| (25%) | |