Elektronikus útdíj: mindenképpen drágul a közúti fuvarozás

Elektronikus útdíj: mindenképpen drágul a közúti fuvarozás

Az elektronikus útdíj (ED) olyan többletterhet jelent a hazai belföldi fuvarozók számára, amelynek részbeni áthárítása a megrendelőkre nem kerülhető el – többek között erre hívták fel a figyelmet a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete - NiT Hungary tagvállalkozói, az érdekvédelmi szervezet novemberi regionális tagi találkozóin.

Tovább >>
<< < 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 > >>
2541 cikk 128 oldalon

Új Dimenzió - Egymillió forint összdíjazású verseny

2012.11.18.
Új Dimenzió - Egymillió forint összdíjazású verseny

Kreatív fiatalok számára hirdet ötletversenyt a Leonar3do, a számos szakmai díjat nyert háromdimenziós rajzoló szoftver magyar fejlesztőcsapata. November 20-ig várják az egymillió forint összdíjazású versenyre az érdeklődők jelentkezését, akiknek még sok éves tapasztalattal sem kell rendelkezniük, ugyanis a szoftvert a programozói tudás nélkül is bárki használhatja.

Tovább >>

A Morando másfél millió eurós kockázati tőkét fektet a Netfone-ba

2012.11.15.
A Morando másfél millió eurós kockázati tőkét fektet a Netfone-ba

Jelentős fejlesztések várhatók az innovatív telekommunikációs szolgáltatások piacán. A Morando Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. 1,5 millió eurós tőkebefektetésről állapodott meg a Netfone Telecom Távközlési Szolgáltató Kft-vel.

Tovább >>

Egyedül ez sem megy!

2012.11.13.
Egyedül ez sem megy!

Az elektronikus számla elterjedésének feltételei. A közhiedelemmel ellentétben egy vállalkozás számára az elektronikus számlázás bevezetése nem igényel hosszadalmas és bonyolult előkészítő szakaszt, csupán arra van szükség, hogy a társaság megbízzon egy e-számla szolgáltatót, valamint a számlát befogadó partner nyitott legyen a papíralap helyett az e-számlára.

Tovább >>

Új adó kerül bevezetésre - Avagy mit kell tudni az új Francia útadóról

2012.11.09.
Új adó kerül bevezetésre - Avagy mit kell tudni az új Francia útadóról

Egy új adó kerül bevezetésre Franciaországban Ecotax néven. A 3,5 tonna feletti tehergépjárműveknek ezzel az új adóval fizetős lesz szinte minden jelenleg ingyenes nemzeti autóút és útszakasz, azaz újabb 15.000 km után kell díjat fizetni.

Tovább >>

ABC Data: Közép-kelet európai disztribútor óriás Magyarországon

2012.11.09.
ABC Data: Közép-kelet európai disztribútor óriás Magyarországon

Közép-Kelet Európa vezető számítástechnikai disztribútora a hazai piacot fontos állomásnak tartja terjeszkedési stratégiájában. Az ABC Data, Közép-Kelet Európa vezető számítástechnikai disztribútora bejelentette, hogy novembertől Magyarországon is megkezdte működését.

Tovább >>

Tovább terjed az elektronikus számlafizetés

2012.11.06.
Tovább terjed az elektronikus számlafizetés

Az átlagos felhasználó már legalább két szolgáltató számláját fogadja be és fizeti elektronikusan. Az elektronikus fizetéssel kevesebben felejtik el a határidőt.

Tovább >>

Matematikai modellekkel a hatékonyabb logisztikáért a MOL és Continental is a Pannon Egyetem partnere

2012.11.06.
Matematikai modellekkel a hatékonyabb logisztikáért a MOL és Continental is a Pannon Egyetem partnere

Régen elmúlt már az a világ, amikor az egyetemek szinte kizárólagosan az oktatás szolgálatában álltak. A professzori, előadói és hallgatói (!) fejekben olyan hatalmas tudáskincs gyűlt össze, amit bűn lett volna nem kiaknázni egyéb területeken.

Tovább >>

Takarítson meg több időt és pénzt a fuvarbörzével

2012.11.05.
Takarítson meg több időt és pénzt a fuvarbörzével

A TC Truck&Cargo® online fuvarkiírásaival könnyebb! Az alapszabályait egy fuvar- és raktérbörzének könnyű elmagyarázni. Minden alkalmazott, aki a logisztikában dolgozik, találkozott már hasonló szituációkkal: Üresen van a teherautó és rakományra várva áll. Vagy éppen lenne rakományom, de nincs szabad raktér.

Tovább >>

E-útdíj - Négyen adták be ajánlatukat

2012.11.05.
E-útdíj - Négyen adták be ajánlatukat

A megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer kiépítésére kiírt közbeszerzési eljárás részvételi feltételeinek megfelelt négy induló közül valamennyi benyújtotta ajánlatát a megadott határidőig, a tárgyalások a jövő hét elején kezdődnek - közölte az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) hétfőn.

Tovább >>

Sony a minőségi magyar zene szolgálatában

2012.11.02.
Sony a minőségi magyar zene szolgálatában

Novembertől népszerű magyar előadók – Baricz Gergő, Kálloy Molnár Péter és a Leander Rising együttes – dalaival kerülnek a boltokba a Sony zenelejátszói.

Tovább >>

Nemzetközi sikerhez segíthet hozzá az SZTA tőkeinjekciója

2012.10.29.
Nemzetközi sikerhez segíthet hozzá az SZTA tőkeinjekciója

Mobiltelefon alapú munkafolyamat menedzsment cégbe fektet be több lépcsőben a Széchenyi Tőkebefektetési Alap. Kisebbségi tulajdonrész megvásárlásával első lépésben 58 millió forintos tőkeemeléssel, későbbi fejlesztési stádiumokban további 58 millió forinttal segíti a miskolci MobilEngine információtechnológiai cég nemzetközi terjeszkedését a Széchenyi Tőkebefektetési Alap.

Tovább >>

A Capture Informatikai és Tanácsadó Zrt. a leggyorsabban növekedő magyar technológiai vállalat 2012-ben

2012.10.26.
A Capture Informatikai és Tanácsadó Zrt. a leggyorsabban növekedő magyar technológiai vállalat 2012-ben

A Deloitte idén 13. alkalommal hirdette meg Fast 50 versenyét, amely évente rangsorolja Közép-Európa ötven leggyorsabban fejlődő technológiai vállalatát. A listán idén nyolc ország vállalatai szerepelnek, Magyarországot nyolc cég képviseli.

Tovább >>

Ezer forintos benzinárig maradunk az autónál

2012.10.26.
Ezer forintos benzinárig maradunk az autónál

A Generali szerint az árverseny mellett a szolgáltatási verseny előtérbe kerülhet az idei kgfb kampányban. A biztosító nemrég elvégzett kutatásából kiderült, hogy a megkérdezett autósok közel 30%-a mindenféleképpen maradna ennél a közlekedési formánál, függetlenül az üzemanyag árától.

Tovább >>

Mindenki mobileszközre fejleszt

2012.10.26.
Mindenki mobileszközre fejleszt

Rekordot döntött az IT Factory: mintegy ezren vettek részt az Android fejlesztői tanfolyamot előkészítő Java képzésen.

Tovább >>

A Synergon részvétele érvényes

2012.10.25.

Érvényesnek nyilvánította a Synergon Nyrt. leányvállalata és kínai partnere által alkotott konzorcium részvételét az elektronikus útdíj tenderen az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. - közölte a Synergon szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Tovább >>

Négyen feleltek meg a részvételi feltételeknek a tenderen

2012.10.20.

Négy induló tehet ajánlatot az elektronikus útdíjrendszer hazai kiépítésére; a cégeknek november 5-ig kell kidolgozniuk ajánlatukat - közölte az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. szombaton.

Tovább >>
<< < 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 > >>
2541 cikk 128 oldalon

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen! Ingatlan ajánlatok

Lomb Business Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Airport City Logistic Park

Település: Budapest
Típus: irodaház

Ipari beruházás

Település: Bicske(Nagyegyháza)
Típus: ipari ingatlan

CITYPOINT9

Település: Budapest
Típus: raktár

Vöröskereszt úti Irodaház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Milos Logisztikai Centrum

Település: Szombathely
Típus: ipari ingatlan

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Diszpécser (Karcag)

Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...

Diszpécser (Alsónémedi)

Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...

Virágkötő, -berendező, virágkereskedő ingyenes képzés

Virágkötő, -berendező, virágkereskedő OKJ nappali tagozatos INGYENES képzés, 16-23...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Diszpécser (Karcag) Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...
  • Diszpécser (Alsónémedi) Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

HITEL
A mostani gazdasági helyzetben venne fel hitelt?
Igen, de csak lakásra
(20%)
 
Igen, de csak szabad felhasználásút
(0%)
 
Igen, de csak kedvező kamattal
(20%)
 
Nem
(40%)
 
Nem tudom
(0%)
 
Egyéb
(20%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Vida Péter
Vida Péter ügyvezető, vezető tanácsadó - Adversum Kft. Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2013>>
HKSzCsPSzV
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930