Magyarország és Horvátország között jó az együttműködés, de a gazdasági kooperációt erősíteni kellene - mondta Horvátország magyarországi nagykövete szerdán Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) horvát partnerszervezetével és a Magyar Logisztikai Egyesülettel (MLE) közösen rendezett információs napján.
Tovább >>Tegnap délután megkötötte az első szerződéseket az Állami Autópálya Kezelő Zrt. az e-útdíj bevallási közreműködőivel. Ezt azt jelenti, hogy mostantól szabad az út a fuvarozók előtt, hogy kiválasszák: melyik hivatalos telematikai szolgáltatón keresztül rendezik majd a hamarosan bevezetésre kerülő elektronikus útdíjat.
Tovább >>A Dachsernél az élelmiszer-logisztika továbbra is növekedési pályán marad. Alfred Miller, a Dachser Food Logistics ügyvezető igazgatója beszél a piaci kihívásokról és az új európai élelmiszerhálózat kilátásairól.
Tovább >>Átfogó vállalatirányítási rendszert kínál a megnövekedett költségek csökkentéséért az XAPT a logisztikai vállalatok számára. A jelenlegi tervek szerint július elsejével hazánkban is bevezetik az elektronikus útdíj rendszert, amely a fuvarozók számára jelentős, előre kifizetendő költséget jelent.
Tovább >>A jövőben tizenkét európai élelmiszer-logisztikai szolgáltató fog együttműködni egy erőteljes, határokon átívelő szövetség keretében. A „European Food Network” megbízható, nemzetközi élelmiszer-logisztikai szolgáltatásokat nyújt, egységes szabványok szerint. Október 1-től bevezetésre kerül a hálózatban az új “vivengo” termékcsalád is.
Tovább >>A fuvarozóknak nem volt elegendő idejük felkészüli az e-útdíj július elsejei bevezetésére - tolmácsolta három szakmai szervezet álláspontját a témában Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában rendezett fórumon pénteken.
Tovább >>Rohamtempóban szerelik a GPS-nyomkövetőket - Megindult a roham a flottakövető rendszerek beszerelésével foglalkozó szervizeknél. Két hét múlva kezdődik a regisztráció az Állami Autópálya Kezelő Zrt.-nél, így kevés ideje maradt a fuvarozóknak, hogy beszereltessék a járművekbe az elektronikus útdíj fizetéséhez szükséges GPS-alapú nyomkövető rendszert.
Tovább >>A Magyar Közút Nonprofit Zrt. mintegy 173 millió forintból a legkorszerűbb technológiákkal felszerelt új közúti mérőállomást épített a Nógrád megyei Rétság térségében.
Tovább >>Május végén a bécsi partnertalálkozón kiosztásra kerültek a kiváló teljesítményért járó díjak.
Tovább >>A magyar dunai kikötők és a logisztikai szolgáltató központok összefogása. Együttműködési megállapodást írt alá a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) és a hazai belvízi forgalomban meghatározó, dunai kikötőket teljes körűen képviselő Magyar Dunai Kikötők Szövetsége.
Tovább >>Több évtized óta 2012 volt az első év, amelyet a MÁV Zrt. pozitív üzemi eredménnyel zárt. A csoportszinten is kedvező eredményalakuláshoz hozzájárult, hogy a nemzetközi forgalom menetdíjbevétele 1,3 milliárd forinttal emelkedett 2011-hez képest, valamint nőtt a belföldi utasszám is - a szolgáltatási színvonal folyamatos javítása mellett. A vállalatcsoport konszolidált mérleg szerinti eredménye 2,3 milliárd forint.
Tovább >>További 600 Schmitz Cargobull pótkocsi vásárlásáról állapodott meg Európa egyik legnagyobb közúti fuvarozó vállalata, a Waberer’s International Zrt. az Unió piacvezető járműgyártójával.
Tovább >>Az ötödik FedEx Global Citizenship jelentés kiemeli a vállalat eredményeit az enriga-megtakarítás, a közösség-fejlesztés, a katasztrófa-elhárítás és egyéb fontos területeken.
Tovább >>HOGY NE ÉRJE VÁRATLANUL … A NiT Hungary felkészült a használatarányos útdíj rendszer indulására: június végétől átvehető fedélzeti egységünk* az Ön részére is biztosítja az új rendszerre való zökkenőmentes átállást!
Tovább >>A UPS nemzetközi logisztikai vállalat magyarországi dolgozói és családtagjaik ismét önkéntes munkában segítettek; ez alkalommal a Budapesti Korai Fejlesztési Központ 14. kerületi épületének udvarát tették rendbe a vállalat lelkes alkalmi festői, kerti munkásai.
Tovább >>A Dachser és a Raben Fresh Logistics stratégiai megállapodást kötött, ami lehetővé tette a Dachser hűtött szállítási megoldásainak kiterjesztését Kelet-Európára.
Tovább >>Szemők Zsuzsanna szobrászművész alkotása egy joondalupi magánkórház kertjébe került. A TNT Express, a világ egyik vezető expressz szállító vállalata magyar szobrot szállított Ausztráliába.
Tovább >>A jelenlegi tervek szerint 2013. július elsejével hazánkban is bevezetésre kerül az elektronikus útdíj rendszer, ami kezdetben a 3,5 tonnánál nagyobb megengedett legnagyobb össztömegű kamionokra vonatkozik majd.
Tovább >>Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke átadta az EU által újonnan előírt ECM (Entity in Charge of Maintenance, azaz Karbantartásért Felelős Szervezet) tanúsítványt Dr. Kovács Imrének, a Rail Cargo Hungaria Zrt. Igazgatósága elnökének.
Tovább >>A Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja 7. Országos és 2. Nemzetközi konferenciáját rendezte meg 2013. május 23. – 24. - én Sárváron, a Spirit Hotelben. A konferencián az aktuális nemzetközi gazdasági és logisztikai trenden túlmenően számos vállalati logisztikai megoldást ismerhetett meg a rendezvényen résztvevő 200 logisztikai szakember.
Tovább >>Elkészültek az első nemzetközi felmérések a Magyarországon is áthaladó IV-es, V-ös és VII-es páneurópai közlekedési korridorok állapotáról, működéséről.
Tovább >>400.000 euro értékben hajtott végre műszaki fejlesztést az idei első félévben a belföldi és nemzetközi árufuvarozással és raktározással foglalkozó teljes egészében magyar magántulajdonban lévő logisztikai vállalkozás. A beruházás teljes egészében saját erőből valósult meg.
Tovább >>A logisztikai piac aktuális helyzetét térképezte fel a trans-o-flex az Ipsos kutatásával - A cégek háromnegyede nem számolt az idei költségek tervezésekor az útdíj bevezetésével, közel felük pedig nem tartja elfogadhatónak az ebből adódó áremelkedést, bár a logisztikai szolgáltatóknak ez drasztikusan megnövekedett pluszköltséget is jelenthet – többek között ez is kiderült a trans-o-flex Hungary Kft. megbízásából az Ipsos által készített kutatásból.
Tovább >>2013. május 22-i hatállyal a NAV kiadta az AEO-tanúsítványt, amelyet így elsőként vehetett át magyar vasútvállat. A Rail Cargo Hungaria a Rail Cargo Group konszernen belül is az első társaság, amely megfelelt az AEO minőségbiztosítási rendszer követelményeinek.
Tovább >>"Debrecenbe kéne menni..." - hangzik az ismert mondóka rigmusa. Nos, azok a TimoCom ügyfelek, akik tényleg elmentek a debreceni Hotel Divinus***** szállodába, az európai piacvezető fuvar- és raktérbörze szolgáltató második partnertalálkozójára, számos új szakmai ismerettel lehettek gazdagabbak, és vacsorára még "pulyka-kakas" is jutott.
Tovább >>Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren épülő logisztikai központ vasúti árufuvarozási támogatásáról és vasút-logisztikai kiszolgálásáról Dr. Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke, CEO és Herdon István, a Xanga Csoport elnök-vezérigazgatója.
Tovább >>Magyarország és Horvátország között jó az együttműködés, de a gazdasági kooperációt erősíteni kellene - mondta Horvátország ...
A legtöbben a 7-11 éves autók hirdetéseit böngészik. Egyre kevesebb háztartás engedheti meg magának új autó beszerzését, ezért az ...
Az Új Széchenyi Terv gazdaságfejlesztési programjának (GOP) előrehaladását tekintette át a civilekből, az Európai Bizottság ...
| Igen, de csak lakásra | |
| (20%) | |
| Igen, de csak szabad felhasználásút | |
| (0%) | |
| Igen, de csak kedvező kamattal | |
| (20%) | |
| Nem | |
| (40%) | |
| Nem tudom | |
| (0%) | |
| Egyéb | |
| (20%) | |