Elkészült Debrecenben és vonzáskörzete kötöttpályás elővárosi gyorsvasút-fejlesztésének részletes megvalósíthatósági tanulmánya, amit hétfőn mutattak be a városházán a tervezők.
Tovább >>A magyar gazdaság 2012. I. negyedévében az un. „nyers” adatok szerint 0,7%-kal esett vissza az egy évvel ezelőtti szinthez képest. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint – az Eurostat a nemzetközi összehasonlításokban ezt használja – a visszaesés nagyobb, 1,5%-os. Ez utóbbi adat azért is fejezi ki jobban az idei tendenciákat, mert 2012. szökőév.
Tovább >>Az Európai Unió 161,8 millió forintos támogatásával, összesen 462 millió forintos beruházással elkészült az Alföld Pro-Coop Zrt. kecskeméti raktárbázisa.
Tovább >>Az európai uniós támogatások felhasználásának gyorsítása érdekében módosult az eljárási rend, a jogszabály-módosítás már megjelent a Magyar Közlönyben - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség .
Tovább >>Vegyesen jónak minősítette az elmúlt év eredményeit Simola József, a Mol Nyrt. vezérigazgató-helyettese pénteken Budapesten sajtótájékoztatón, Molnár József vezérigazgató hozzátette, jók az alapok a fejlődéshez.
Tovább >>Közép- Európa bérbeadási volumene meghaladta a 3 millió négyzetmétert. A globális gazdasági helyzet ellenére a modern ipari ingatlanok bérbeadási mutatói növekedtek. 2011-ben Közép-Európában került bérbeadásra a legtöbb ipari ingatlan terület, mely 1998 óta, amióta a Cushman & Wakefield nyilvántartást vezet, a legmagasabb mért érték.
Tovább >>2012. február 15-től a Siemens Egészségügyi Szektorának tevékenységét László Imre irányítja Magyarországon. A szakember Dr. Szokodi Csabát követi az igazgatói pozícióban, aki a magyar egészségügy más területén folytatja pályafutását.
Tovább >>Ismét elérhető a mikro- és kisvállalkozásoknak szóló Széchenyi 50 hitelprogram. Az OTP KKV-konjunktúra index adatai szerint a romló gazdasági kilátások mellett is úgy gondolja a vállalkozók jelentős része, hogy egy megfelelő hitelkonstrukció lendületet adna vállalkozásának.
Tovább >>A 2011-es év nem okozott nagy meglepetéseket, az ingatlanpiaci szereplők alkalmazkodtak a 2009-ben bekövetkezett változásokhoz és megtanultak együtt élni az új körülményekkel. A bérleti piacokon a fejlesztési tevékenység megtorpanása és a magas üresedési ráta jellemezte a piacot.
Tovább >>Elsősorban fémmegmunkálással és fémszerkezet-gyártással foglalkozó cégek, a többi között autóipari beszállítók betelepülését várja a Panol-Plusz Kft. arra a barnamezős ipari területre, amelyet uniós támogatással újítottak meg Csongrád határában – közölte Chovanecz Balázs igazgató szerdán.
Tovább >>A tervek szerint jövőre a mobilpiacra lépéssel válik teljessé a hazai távközlési szolgáltató kínálata. Folytatja a felkészülést a virtuális mobilszolgáltatói piacra lépésre a Business Telecom Zrt. (BTel).
Tovább >>A Magyarországon fejlesztett első hibrid teherautó a bemutatón a győri Széchenyi István Egyetem parkolójában.
Tovább >>Kovács Tamás Iván, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium európai uniós és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára képviselte Magyarországot a regionális politikáért, a területi kohézióért és városfejlesztésért felelős miniszterek informális találkozóján 2011. november 25-én, Poznanban.
Tovább >>A McDonald’s Magyarország Kft. ismét a legjobb hazai munkahelyek között tudhatja magát, amelyhez az az uniós forrásból megvalósult képzési projekt is hozzájárult, amelyben idén 163 alkalmazott vehetett részt.
Tovább >>Az előrejelzések szerint 2020-ig több, mint 15 milliárd intelligens eszköz kapcsolódik majd egymáshoz világszerte.
Tovább >>Új gyárépület épül a meglévő épületek korszerűsítése mellett uniós támogatással a Samsonite szekszárdi telephelyén.
Tovább >>A magyarországi kiskereskedelmi ingatlanok piaca továbbra is a stabilitás jeleit mutatta 2011 első felében, miután tavaly elérte ezt az állapotot.
Tovább >>Elkészítette állásfoglalását a Schváb Zoltán közlekedési helyettes államtitkár, az ORFK-OBB társelnöke vezetésével július elején a 2x1 sávos autóutak közlekedésbiztonsági helyzetének áttekintésére létrehozott eseti munkacsoport.
Tovább >>2010-ben az új bevásárló-központok fejlesztésének alacsony száma korlátozta a kiskereskedők terjeszkedési terveit, ám jövőre a rendelkezésre álló területek növekedése új lehetőségeket teremthet a feltörekvő országokban.
Tovább >>A világszerte 110.000 főt foglalkoztató, amerikai elektronikai vállalat, a Jabil Circuit a tiszaújvárosi és ukrajnai gyárai raktárigényének kielégítésére a Polgár Ipari Parkban terjeszkedik. A 4200 m2-es ipari csarnok fejlesztése közel 613 millió forintos beruházást jelentett, ami 48,55%-os pályázati támogatással valósult meg. A csarnokot ünnepélyes keretek között 2011. július 15-én Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter nyitotta meg.
Tovább >>A békésszentandrási a legnagyobb méretű vízerőmű-fejlesztés az elmúlt közel harmincöt évben, melynek helyét a vízlépcső 1942-ben történő átadásakor már előkészítették a vízépítő elődök - hangsúlyozta Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára a projektindító ünnepségen 2011. július 14-én.
Tovább >>A kormány 2011. július 13-i ülésén elfogadta és az Országgyűlés elé terjeszti az új alapokon nyugvó Nemzeti Energiastratégiát, amely a hazai energiaellátás hosszú távú fenntarthatóságát, biztonságát és gazdasági versenyképességét biztosítja.
Tovább >>Idén már három beruházás indult, és nyáron a negyedik is elkezdődhet a Paksi Ipari Parkban. Nyolcszázmillió forint uniós támogatásnak köszönhetően összesen kétmilliárd forintnyi fejlesztés valósul meg a következő két évben. Nyolcszázmillió forint összegű uniós forrás segítségével kétmilliárd forintnyi fejlesztés valósul meg két év alatt a Paksi Ipari Parkban.
Tovább >>A miskolci utasok több mint 82%-a látná szívesen a NABI hazai és európai piacokra tervezett autóbuszát a városi tömegközlekedés állandó szereplőjeként – derült ki a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. nem reprezentatív felméréséből.
Tovább >>Az Erős Európa megteremtéséhez nélkülözhetetlenek a hatékony közös fejlesztési programok – hangsúlyozta Nyikos Györgyi fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár 2011. június 30-án, Munkácson, a 2007-2013 között megvalósuló magyar-szlovák-román-ukrán, valamint lengyel-fehérorosz-ukrán ENPI Határon Átnyúló Együttműködési Programok és az általuk támogatott projektek eddig elért eredményeit bemutató konferencián.
Tovább >>Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár mondott köszöntőbeszédet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium képviseletében az E.ON új erőművének átadásán 2011. június 27-én, Gönyűn.
Tovább >>Három bérlő is a maradás mellett döntött a CA Immo portfoliójában lévő irodaházakban. A Panasonic az Infopark ’A’-ban, a CBS Property és még egy további bérlő a Capital Square-ben hosszabbította meg irodabérleti szerződését. A három tranzakció összesített területigénye meghaladja az 1400 négyzetmétert.
Tovább >>| Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit | |
| (25%) | |
| Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást | |
| (50%) | |
| Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt | |
| (12.5%) | |