Megkezdődik Kaposváron az úgynevezett intermodális csomópont tervezése, amely a helyi közlekedést hosszú távra, akár száz évre is meghatározza - közölte a városháza szóvivője hétfőn.
Tovább >>Elkészült Debrecenben és vonzáskörzete kötöttpályás elővárosi gyorsvasút-fejlesztésének részletes megvalósíthatósági tanulmánya, amit hétfőn mutattak be a városházán a tervezők.
Tovább >>Tizenöt országból érkeznek kutatók arra a nemzetközi multidiszciplináris konferenciára, amelyet az Eötvös Loránd Tudományegyetemen rendeznek 2012. május 24-25. között.
Tovább >>Vasúti nagyberuházás indul mintegy 39 milliárd forint értékben Gyoma és Békéscsaba között - közölte Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. pénteken annak kapcsán, hogy kihirdették a nyílt közbeszerzés eredményét.
Tovább >>Gyors ütemben halad az uniós források kiírása, az Új Széchenyi Terv keretében jelenleg mintegy 1.300 milliárd forint fejlesztési keretre lehet pályázni, mintegy 132 témában - nyilatkozta Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kommunikációs vezetője.
Tovább >>A magyar gazdaság 2012. I. negyedévében az un. „nyers” adatok szerint 0,7%-kal esett vissza az egy évvel ezelőtti szinthez képest. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint – az Eurostat a nemzetközi összehasonlításokban ezt használja – a visszaesés nagyobb, 1,5%-os. Ez utóbbi adat azért is fejezi ki jobban az idei tendenciákat, mert 2012. szökőév.
Tovább >>Az Európai Unió ambiciózus célokkal rendelkezik a megújítható energiaforrások felhasználásának növelését illetően ebben az évtizedben - hangsúlyozta Glattfelder Béla európai parlamenti képviselő kedden Brüsszelben a témáról általa az EP-ben szervezett kerekasztal-beszélgetésen.
Tovább >>Az év eleji részadatokból megítélhetően valószínűleg csökkent a magyar gazdaság teljesítménye az idei első negyedévben a tavalyi utolsó három hónaphoz képest, éves összevetésben pedig jó eséllyel stagnált - jósolták az előzetes becslés kedden esedékes közzététele előtt londoni felzárkózó piaci elemzők
Tovább >>A hazai irodapiacon évek óta nem tapasztalt iramban, alig fél év alatt került ki a megtelt tábla a Szegedi Vállalkozói Inkubátorházra.
Tovább >>Az Európai Unió gazdasága jelenleg enyhe recesszióban van, de az év második felében várhatóan megkezdődik a válságból való lassú kilábalás - vélekedett pénteken közzétett tavaszi gazdasági előrejelzésében az Európai Bizottság.
Tovább >>Az euróövezeti adósságválság bankpiaci hatásai miatt az idén várhatóan több mint másfél évtizedes mélypontra csökken a befektetési bankári állások száma a londoni Cityben, és valószínűleg még az évtized második felében is messze elmarad a globális pénzügyi válság előtt mért csúcstól - áll az egyik vezető londoni gazdaságelemző intézet szerdán ismertetett legújabb előrejelzésében.
Tovább >>A Gyermelyi Logisztikai Kft. 780 milliós forint beruházással, ebből 250 millió forint uniós támogatással, egy év alatt elkészítette első logisztikai fejlesztését - közölte a társaság.
Tovább >>Megkapta az Európai Bizottság jóváhagyását, így uniós forráshoz jut a budapesti 1-es és 3-as villamosvonalak felújítását, valamint az 1-es meghosszabbítását célzó projekt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn.
Tovább >>Az Európai Unió 161,8 millió forintos támogatásával, összesen 462 millió forintos beruházással elkészült az Alföld Pro-Coop Zrt. kecskeméti raktárbázisa.
Tovább >>"Magyarország egyik legkiemelkedőbb, huszonegyedik századi projektjét jelentjük ma be" - mondta Németh Lászlóné, nemzeti fejlesztési miniszter a Budapesten létesítendő, Európa legnagyobb adatátviteli kapacitással rendelkező adatközpontja, a CERN@WIGNER projekt pénteki bemutató sajtótájékoztatóján.
Tovább >>Százmillió forintos beruházással négy üzemcsarnokkal bővítette telephelyét a Komárom-Esztergom megyei Mocsán az Eurocast Kft., mely az ország harmadik legnagyobb, alumínium ötvözeteket gyártó öntödéje - mondta Kónya Zsombor, a cég vezetője.
Tovább >>Az Amber Coast régió és európai szállítási és logisztikai szektor természetes hátterének potenciálját nem szabad elpazarolni. Ezt és egyéb követeléseket fogalmaztak meg az „Amber Coast Logistics” nevű transznacionális projekt képviselői a berlini Balti-tengeri Napok alkalmával.
Tovább >>Orbán Viktor szerint Magyarország és Kína stratégiai szövetségesnek tekintik egymást; Magyarországnak a nyugat-európai szövetségi rendszer mellett következetesen végig kell vinnie a keleti nyitás politikáját is - a miniszterelnök erről nyilatkozott kedden, miután tárgyalt Li Ko-csiang (Li Keqiang) kínai miniszterelnök-helyettessel.
Tovább >>2013-tól a kormányzati tervek szerint Magyarországon is bevezetésre kerül a használatarányos útdíj, melynek lényege, hogy az üzemeltető a megtett kilométerek után, elektronikusan számlázza a fizetendő összeget az adott útszakaszon közlekedőknek.
Tovább >>A Coface javított Japán és az USA kockázati besorolásán, s rontott több euróövezeti országén.Hét ország besorolásán javított, kilencet pedig leminősített tavaszi felülvizsgálata során a Coface nemzetközi hitelbiztosító.
Tovább >>A valóságban a 20-30%-os túlfogyasztás a jellemző. Az utóbbi évek folyamatos energia díj emeléseinek következtében egyre erősebb az igény a fogyasztókban az energiafelhasználás költségeinek csökkentésére, lényegi megtakarítást azonban mégis kevesen realizálnak.
Tovább >>Pályakorrekcióra van szükség ahhoz, hogy a versenyképességi rangsorban Magyarország visszaszerezze a 10 évvel ezelőtti helyét - mondta Chikán Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) professzora az egyetemen tartott csütörtöki konferencián, amelyet a Gáspár Pál Közgazdaságtudományi Emlékalapítvánnyal közösen rendeztek.
Tovább >>Ezúton szeretnénk felhívni tisztelt figyelmüket, hogy a Magyar Vámügyi Szövetség a korábbi gyakorlatnak megfelelően 2012. május 16-án. „2012. évi változások” témakörben általános szinten tartó ismeretbővítés programja keretén belül 3 x 1 napos továbbképzést szervez.
Tovább >>Május végére születhet döntés arról, melyik cég és hol építheti fel az Audi logisztikai parkját - közölte az pénteken a társaság. Az ajánlatok kiértékelése elkezdődött, folynak az egyeztetések az ajánlattevőkkel, Győr város képviselőivel, illetve a gönyűi kikötő vagyonkezelőjével. Május végére várható a döntés - mondták az Audinál.
Tovább >>A kormány igyekszik elkerülni, hogy Magyarországnak vissza kelljen fizetnie a gönyűi kikötő fejlesztésére elnyert EU-támogatást, ezért ajánlották a területet az Audi külső logisztikai parkjának lehetséges helyszínéül - derül ki Németh Lászlóné csütörtökön közzétett írásbeli válaszából, amelyet egy országgyűlési képviselőnek adott.
Tovább >>Konkrét lehetőségekre vár az aktív ifjúság. Ijesztően pesszimista látásmódot képviselnek a hazai fiatal vállalkozók, ugyanis 86% szerint szinte kilátástalan helyzetben van az ország, ám 65% érzi úgy, hogy személyesen is hozzá tudna járulni a gazdaság újbóli fellendüléséhez – derül ki a FIVOSZ felméréséből.
Tovább >>Három bérlő is a maradás mellett döntött a CA Immo portfoliójában lévő irodaházakban. A Panasonic az Infopark ’A’-ban, a CBS Property és még egy további bérlő a Capital Square-ben hosszabbította meg irodabérleti szerződését. A három tranzakció összesített területigénye meghaladja az 1400 négyzetmétert.
Tovább >>| Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit | |
| (25%) | |
| Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást | |
| (50%) | |
| Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt | |
| (12.5%) | |