Áprilisban 1796 céggel szemben indult felszámolási eljárás Magyarországon. Ez október óta a legkedvezőbb havi adat, igaz a húsvét és az átcsoportosított munkanapok önmagukban is a csökkenés irányába hatottak.
Tovább >>Felszámolás indult a budapesti székhelyű T. C. H-Trans Kft. ellen. A szállítmányozó cég az elmúlt években egymilliárd forint feletti árbevételt produkált és nyereségesen működött, tavaly azonban végrehajtást indított ellene az adóhatóság hátralékkezelési osztálya.
Tovább >>Továbbra is erősen nő a fizetésképtelenségi eljárások száma Magyarországon. Minden bizonnyal az elkövetkező időszakba is marad a küszködés a magyar gazdaságban, s együttvéve nem várható a fizetésképtelenségi eljárások számában radikális változás.
Tovább >>Az idei első negyedévben 5828 céggel szemben indult felszámolási és 9048 céggel szemben végelszámolási eljárás. Ez 33, illetve 54 százalékos növekedés a megelőző év azonos időszakához képest. „Immár ötödik negyedéve folyamatosan emelkedik a felszámolások és a végelszámolások száma Magyarországon és semmi jele annak, hogy ez a trend megfordulna” – nyilatkozta Tóth Tamás, az Opten céginformációs szolgáltató igazgatója.
Tovább >>Az elmúlt évek gazdasági recessziójának nagy ellentmondása, hogy miközben évente egyre több cég tűnik el a piacról, a működő vállalkozások száma rekordszintre emelkedett.
Tovább >>Nem mutatott drámai romlást az építőiparban a felszámolások alakulása februárban, de a végelszámolások száma soha nem látott szintre ugrott, és az ágazatban kifejezetten magas azoknak a végelszámolásoknak az aránya, amelyek később felszámolásba fordulnak.
Tovább >>Csaknem ötven százalékkal dőlt meg a végelszámolási rekord februárban. Félreérthetetlenül átalakul a cégvilág a válság és a jogszabályi változások hatására. Ha a tendenciák nem változnak, 2012-ben akár 30 százalékot is meghaladó mértékben nőhet a felszámolások száma Magyarországon a múlt évhez képest.
Tovább >>Az idén a munkaerő-piaci szolgáltatás, a biztonsági, nyomozói tevékenység, valamint az egyéb személyi szolgáltatás területe áll az adóhatóság ellenőrzési tevékenységének homlokterében - mondta Nagyfalusi Sándor, a Nógrád Megyei Adóigazgatóság vezetője szerdán sajtótájékoztatón Salgótarjánban.
Tovább >>A hazai cégek szerint a tavalyi, csődrekordot hozó év után idén is enyhén növekszik a tönkremenő vállalkozások száma. Különösen erőteljes csődhullámra számítanak a kereskedelemben és a járműkereskedelemben, a mezőgazdaságban és a közösségi szolgáltatásokban.
Tovább >>Csalás bűntette és a számviteli fegyelem megsértése miatt két év tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Szombathelyi Törvényszék szerdán első fokon, nem jogerősen M. Attilát, a szombathelyi székhelyű M És M Transport Kft. volt ügyvezetőjét.
Tovább >>A következő évek adóellenőrzéseit előkészítő adatgyűjtések kiemelt célterülete a kiskereskedelem mellett a jogi, számviteli, adószakértői tevékenység, a magánrendelőkben végzett járóbeteg-, fogorvosi valamint egyéb humán egészségügyi ellátás lesz.
Tovább >>Lejárt a halogatás ideje: a cégeknek proaktívan kell kezelniük partnereik kockázatát. Tovább romlott a közép-kelet-európai kockázatos cégek aránya, bár egyes országokban némi pozitív elmozdulás mutatkozik – derül ki a Coface Hungary nemzetközi hitelbiztosító legfrissebb adataiból.
Tovább >>A decemberi megugrás nem volt egyedülálló a felszámolások és végelszámolások alakulásában, januárban folytatódott a kedvezőtlen tendencia – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.
Tovább >>A Malév leállásával átrendeződik a piac és ebben a helyzetben kell megtalálni azt a rést, ahol életképesen elindítható egy új légitársaság, akár egy nagy légi fuvarozó regionális központjaként - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára az ATV Start című reggeli műsorában hétfőn.
Tovább >>A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban állandó válságstáb működik a Malév leállása miatt előálló problémák gyors és hatékony kezelése érdekében – jelentette be Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára rendkívüli sajtótájékoztatón 2012. február 3-án, Budapesten.
Tovább >>A Fővárosi Bíróság, mint illetékes bíróság 2012. február 2-án végzést hozott a társaságot megillető rendkívüli moratórium elrendeléséről, emellett rendkívüli vagyonfelügyelőt rendelt ki a vállalat mellé. Mint ismeretes, a Kormány egy korábbi rendeletében stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette a Malév Zrt.-t.
Tovább >>A Kormány hatékony és gyors intézkedésekkel készül a Malév Zrt. mindennapos, üzemszerű működésének esetleges leállásakor fellépő, a légi utasforgalomban előálló helyzet kezelésére.
Tovább >>Az elmúlt évben szokatlanul sok, összesen 77 643 cég adószámát függesztette fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), azaz a működő több mint félmillió társaság mintegy 15 százalékát. A növekedésre jellemző, hogy 2010-ben hasonló szankcióval, valamivel több mint 32 ezer céget sújtottak, de már ez az adat is jelezte: az adóhatóság a korábbiaknál szigorúbban és gyorsabban lép a szabálysértőkkel szemben.
Tovább >>2012 elején Magyarország az elmúlt hat évben már harmadszor néz pénzügyi-finanszírozási válság elé! Ismét látványosan gyengült a forint, emelkedtek a kamatok, alig vagy csak horribilis hozamok elvállalásával sikerült állampapírokat eladni.
Tovább >>A vállalatok stabilitását negatívan érinti Európa rendszerjellegű válsága és a feltörekvő országok politikai kockázatai. A Coface csoport az elmúlt napokban figyelmeztetést adott ki, felhívva a figyelmet a jelenlegi válság rendszerjellegű természetére, és arra, hogy ennek epicentruma az euróövezet.
Tovább >>Egy kanadai-magyar befektető vásárolta meg a korábban bezárt finn hűtőgépgyártó Helkama Forste Kft.-t, és újraindítja a hűtőgépek termelését az üzemben - erősítette meg Tata polgármestere hétfőn.
Tovább >>Az amerikai Eastman Kodak csődvédelem kérésére készül, miközben folytatja erőfeszítéseit, hogy pénzt szerezzen adósságai törlesztésére.
Tovább >>Az építőipar, a biztonsági piac és a ruhaipar 2011 legnagyobb vesztesei. Tavaly egész évben 20 300 céggel szemben indult felszámolási eljárás Magyarországon, ez 16,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban, és jóval több mint duplája annak, amit a válság előtti utolsó békeévben, 2007-ben jegyeztek fel a statisztikák.
Tovább >>A tavalyinál is rosszabb lehet a magyar cégek szempontjából 2012: míg 2011-ben ugyanis „csak” a gazdasági válsággal, illetve annak utóhatásaival kellett megbirkózniuk, addig az idén ehhez hozzáadódik egy nagyfokú bizonytalanság, ami a gazdasági élet szinte minden – földrajzi és tartalmi – területére kiterjed.
Tovább >>Bevezetik az úgynevezett kényszer-törlési eljárást, amely feleslegessé teszi, hogy ezen vállalkozások megszüntetésére egy újabb bírósági eljárás (egyszerűsített felszámolás) lefolytatásával kerüljön sor.
Tovább >>Karácsonykor mindenki a csodát várja, és a magyar gazdaság talán nem is tudja, mekkora szüksége lenne a csodára. A cégvilág szenvedéseinek szimbólumaként is felfogható, hogy karácsonykor – egészen pontosan december 23-án – átlépte a húszezres határt az idén indított felszámolások száma – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb adataiból.
Tovább >>Három bérlő is a maradás mellett döntött a CA Immo portfoliójában lévő irodaházakban. A Panasonic az Infopark ’A’-ban, a CBS Property és még egy további bérlő a Capital Square-ben hosszabbította meg irodabérleti szerződését. A három tranzakció összesített területigénye meghaladja az 1400 négyzetmétert.
Tovább >>| Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit | |
| (25%) | |
| Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást | |
| (50%) | |
| Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt | |
| (12.5%) | |