Fókuszban a vagyonvédelem és a feldolgozóipar. A Nemzeti Munkaügyi Hivatal idei évre vonatkozó ellenőrzési irányelvei fókuszában továbbra is a bejelentés nélküli munka visszaszorítása szerepel a kiemelt célok között.
Tovább >>Egy kézenfekvő megoldás a büdzsé és a bankok problémájára. Miközben a média lassan már naponta ad hírt az országgal szemben folytatott túlzottdeficit-eljárás újabb és újabb lépéseiről, hazai és külföldi elemzők egyre nagyobb arányú költségvetési hiányt vetítenek előre a 2013-as évre is.
Tovább >>A mergermarket.com adatai szerint 2011-ben a vállalatfelvásárlások (M&A) összértéke a világon 2.178 milliárd dollárt tett ki. Ez az utóbbi három év legmagasabb értékét jelenti, ugyanakkor a tendencia korántsem megnyugtató: immár negyedik negyedéve újabb lecsúszásnak lehetünk tanúi, ráadásul az év negyedik negyedévében (432 milliárd dollár) nem kevesebb, mint 22,5 százalékkal volt alacsonyabb az akvizíciók összértéke, mint az ezt megelőző három hónapban.
Tovább >>Bérkompenzáció nélkül minden átlag alatti fizetés csökken 2012-ben. Ezekben a napokban jutnak hozzá a munkavállalók első ízben a 2012-es adószabályok szerint kiszámított fizetésükhöz. Hogyan változik az egyes munkavállalók fizetési borítékának vastagsága?
Tovább >>A globálisan jelentős jegybankok szerdán csökkentették dollár likviditásuk kamatlábát a nehéz helyzetben lévő európai bankok megsegítése érdekében.
Tovább >>A világ ötödik legnagyobb könyvvizsgáló hálózataként ismert BDO tagvállalatai együttesen 5,672 milliárd USA dollár (4,064 milliárd euró) díjbevétellel zárták 2010. szeptember 30-án az idei pénzügyi évet.
Tovább >>A pénteken benyújtott adócsomagból kitűnik, hogy a hiánycél tartása érdekében a kormányzat a forgalom erősebb adóztatása mellett immár a legváltozatosabb formában vezet be adózási szigorításokat.
Tovább >>Leginkább Kínát, az Egyesült Államokat és Németországot célozzák a globális befektetők. A BDO International középvállalatok pénzügyi/gazdasági felsővezetőinek (CFO) nemzetközi növekedési terveire fókuszáló kutatásában rendkívül pozitív kilátásokat tár fel: a megkérdezettek 95 százaléka biztos három éves tervei teljesülésében.
Tovább >>Ellenőrzik a pénzintézetek munkaügyi működését is. Minden jel szerint újabb területen folytatódik a bankszektor működésének hatósági átvilágítása. A bankadó áthárításának megakadályozása, illetve a jelzáloghitelekhez kapcsolódó új szabályozások alkalmazásának ellenőrzése mellett februárban komoly munkaügyi vizsgálatsorozat is indult.
Tovább >>Ezekben a napokban kapják kézhez a munkavállalók a januári, immár új, egykulcsos SZJA alapján számított jövedelmüket. Jelentősen változik-e a fizetési boríték vastagsága az átlagpolgár számára?
Tovább >>Három bérlő is a maradás mellett döntött a CA Immo portfoliójában lévő irodaházakban. A Panasonic az Infopark ’A’-ban, a CBS Property és még egy további bérlő a Capital Square-ben hosszabbította meg irodabérleti szerződését. A három tranzakció összesített területigénye meghaladja az 1400 négyzetmétert.
Tovább >>| Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit | |
| (25%) | |
| Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást | |
| (50%) | |
| Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt | |
| (12.5%) | |