Címkék: NAV Adó VOSZ Gazdaság
2011-12-23 13:00:00

Vizsgálták a NAV auráját

Hatalmas érdeklődés mellett végzett fizetős auravizsgálatot egy egészségmegőrzéssel foglalkozó társaság Nógrád megyében, az így nyert tekintélyes bevételét azonban nem állt szándékában bevallani.

A számlaadást sorozatosan elmulasztó vállalkozásnál egy próbavásárlás során a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőreinek is elemezték az auráját, de bizonylatot ők sem kaptak. A jogsértésen kapott szolgáltatónak ez több százezer forintjába került.

A NAV Nógrád Megyei Adóigazgatóságának ellenőrei nemrégiben arra lettek figyelmesek, hogy egy egészségmegőrzéssel foglalkozó társaság több helyen is hirdeti szolgáltatásait, illetve egy nagyszabású rendezvényt, ahol próbát is tehetnek az érdeklődők. A vállalkozás az aktuális divatot meglovagolva auravizsgálatot és -elemzést, valamint természetgyógyászati tanácsadást kínált a rendezvényre látogatóknak. A revizorok is ekkorra időzítették a próbavásárlásukat.

A vállalkozás standjánál hosszú sorok kígyóztak, bizonylatot viszont egy vevő sem kapott. A szolgáltató ezt utólag azzal indokolta, hogy a számlázóprogramot futtató számítógép meghibásodott. Ez az állítólagos tehetetlenség azonban csak addig tartott, amíg az „álruhás” ellenőrök tetten nem érték, onnantól kezdve ugyanis mindenről született nyugta vagy számla. A mulasztáson kapott vállalkozásnak az illegális akció így is több százezer forintjába került.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal revizorai egyre gyakrabban tűnnek fel népszerű nyilvános rendezvényeken. A hatóság célja a feketegazdaság visszaszorítása és a fogyasztók védelme mellett az, hogy az adózókat a jogszabályok betartására, a törvényes keretek közötti működésre ösztönözze.

TR

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen!Ingatlan ajánlatok

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2

Irodahosszabbítások a CA Immo-nál

Irodahosszabbítások a CA Immo-nál Három bérlő is a maradás mellett döntött a CA Immo portfoliójában lévő irodaházakban. A Panasonic az Infopark ’A’-ban, a CBS Property és még egy további bérlő a Capital Square-ben hosszabbította meg irodabérleti szerződését. A három tranzakció összesített területigénye meghaladja az 1400 négyzetmétert.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen!Ingatlankereső

BFI Irodaház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Victor Hugo Irodaház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Central Business Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Budaörs Business Park

Település: Budaörs
Típus: raktár

Andrássy út 70

Település: Budapest
Típus: irodaház

Office Campus Budapest

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Kintlévőség-, Adósság-, Tartozáskezelés

Hogy ne veszítse el a lakását...!! - vagy ha másnál van a pénze...!! Veszélyben a...

Téliesített dunai nyaraló

Ráckevén (Peregi Dunasoron) a part közelében, berendezve eladó egy 145 négyszögöles (521...

KÖLTÖZTETÉS-LOMTALANÍTÁS-ZONGORASZÁLLÍTÁS! 0620/242-9111

Cégünk fiatal, precíz rakodókkal, zárt, párnázott teherautókkal vállal, lakossági és...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezetői állás Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító hajón.
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

IMF- hitel
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány mégis tárgyalásba kezd az IMF-fel?
Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit
(25%)
 
Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást
(50%)
 
Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt
(12.5%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Dr. Bóna Krisztián
Dr. Bóna Krisztián Termeléskiszolgálás, Lean vezető tanácsadó, szakmai vezető - Adversum Kft. Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2012>>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930