A szakember a teljes körű stratégiáért, az Alap kezeléséért és működéséért, valamint az Igazgatóságnak, a Befektetési Bizottságnak és a befektetőknek szóló jelentésekért felel majd.
A GELF Európa egyik legnagyobb, tőzsdén kívüli logisztikai alapja. A GELF 1,6 milliárd euró értékű portfóliójába (2011. szeptemberi állás szerint) 11 ország 86 ingatlana tartozik, amelyek összesen 2,8 millió négyzetméternyi raktárterület foglalnak magukban.
“Meggyőződésem, hogy az alap új vezetőjének kinevezésével tovább erősödik a Goodman európai logisztikai platformjának pozíciója a jövőbeni növekedés, a tranzakciós tevékenységek és a teljesítmény terén egyaránt” – mondta Danny Peeters, a Goodman európai igazgatója.
Novemberben a GELF 400 millió eurós, részben elsőbbségi kibocsátás keretében megvalósított tőkeemelést hajtott végre, valamint megállapodást kötött egy új, 800 millió eurós finanszírozási csomagról. A tőkeemelés és a megnövelt hitelkeret révén az Alap befektetési lehetőségekhez jut a Csoport folyamatban lévő fejlesztéseiben és a tágabb piacon is.
Az Alap portfóliójába tartozó ingatlanokra kötött bérleti szerződések időtartama súlyozott átlagban mintegy 5 év, ügyfelei között olyan blue chip vállalatok sorakoznak, mint a Kuehne & Nagel, az Amazon, a DHL vagy a DSV.
|
Emmanuel Van der Stichele szakmai pályafutása Mielőtt a Goodmanhez csatlakozott, a szakember a Credit Suisse magántőke csoportjának, majd ingatlan-finanszírozási és értékpapírosítási részlegének munkatársaként dolgozott. Ezt megelőzően a JP Morgan és a KBC Bank ingatlanvállalati finanszírozási csoportját erősítette, ahol elsődleges részvénykibocsátásokban (IPO), valamint számos ingatlanalap feltőkésítésében vett részt. |
F.L.
