2011-02-23 09:08:00

Továbbra is elsődleges a kohéziós politika

Első alkalommal vitáztak az Európai Unió kohéziós politikájának jövőjéről formális keretek között a tagállamok az Általános Ügyek Tanácsának 2011. február 21-i brüsszeli ülésén.

EZ.jpgAz elnökség által irányított munka eredményeképpen a miniszterek záródokumentumban rögzítették, hogy továbbra is elsősorban a kohéziós politikával igyekeznek az egész Unió harmonikus fejlődését biztosítani.

Az Általános Ügyek Tanácsa, vagyis az EU egyszerre több szakpolitikai területet érintő, úgynevezett horizontális ügyeinek fóruma vitatta meg, hogy miként képzelik el a tagállamok a 2014-ben kezdődő új többéves költségvetési időszak kohéziós politikáját. Ez a téma első alkalommal került hivatalosan is a külügyminiszterek tárgyalóasztalára.

Az elfogadott záródokumentum leszögezi, „hogy az Európai Unió legfőképpen a kohéziós politikával igyekszik előmozdítani az Unió egészének harmonikus fejlődését, különösen az egyes régiók fejlettségi szintje közötti eltérések csökkentésével”, és hangsúlyozza, hogy „a kohéziós politika az innováció és a gazdaság modernizálása révén jelentősen hozzájárult az Európai Unió versenyképességgel és növekedéssel kapcsolatos célkitűzéseinek eléréséhez”.

Az egyeztetések alapját a gazdasági, szociális és területi kohézióról szóló 5. jelentés adta, melyben 2010 novemberében az Európai Bizottság értékelte a szakpolitika eddigi eredményeit, és számos területen stratégiai módosításokat javasolt.

Koncentrált, de rugalmas célok
Az ülést elnöklő Martonyi János magyar külügyminiszter arra a javaslatra hívta fel a tagállamok figyelmét, hogy a régiók fejlesztése eredményesebb lenne, ha a támogatások korlátozott számú prioritásra koncentrálnának. A Bizottsági javaslatban „tematikus koncentrációnak” nevezett elv szerint ez úgy érhető el, ha a kohéziós politikára vonatkozó előírásokban az Európa 2020 stratégia céljaival összehangolt prioritások érvényesülnek majd.

A tagállamok támogatták a Bizottság javaslatát, de a sajátos nemzeti, regionális és helyi igények biztosítása érdekében némi rugalmasságot mégis fontosnak tartottak biztosítani. A záródokumentum szerint ennek a Bizottság és a tagállamok között a megfelelő szinten folytatott tárgyalások eredményeként kell megvalósulnia.

Összefogni a beruházási prioritásokat
A tematikus koncentráció mellett az elnökség az ülésen tartott vitában a Bizottság egy másik elképzeléséről is kikérte a tagállamok véleményét. Az 5. kohéziós jelentés felvetette, hogy az Európa 2020 stratégia célkitűzései alapján egy közös stratégiai keretet kellene kialakítani, amely egységes elvek szerint határozná meg minden felzárkóztatási alap - a Kohéziós Alap, az Európai Regionális Fejlesztési Alap, az Európai Szociális Alap, az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap - beruházási prioritásait.

A tagállamok üdvözölték a javaslatot, mert szerintük az képes lesz megteremteni az alapok közti „jobb koordinációt, összhangot és szinergiákat”, ugyanakkor felkérték a Bizottságot, hogy pontosítsa a részleteket.

Tovább az egységes energiapolitika felé
A külügyminiszterek értékelték az Európai Tanács 2011. február 4-i ülésének eredményeit. Martonyi az ülésen elmondta, az állam- és kormányfők fontos döntéseket hoztak mind az energia, mind az innováció területén, és kiemelte azt az eredményt, hogy konkrét határidőket határoztak meg az energiapiac kiteljesítésére, a gáz és villamos energiahálózatok összekötésére, illetve az európai kutatási térség kialakítására.

A célunk az, hogy a Energia Tanács február 28-i ülésén részletes záródokumentumot fogadjunk el az Energia 2020 stratégiáról, és az infrastruktúrára vonatkozó prioritásokról, amelyeket az Európai Tanács március 24-25. közötti ülésén hagynak jóvá” az állam- és kormányfők – jelentette ki a külügyminiszter.

Az EU-csúcs előkészítése
A márciusi csúcstalálkozóra való felkészülés jegyében Martonyi az ülésen megismételte az elnökség azon kérését, hogy a tagállamok tartsák magukat a most debütáló gazdaságpolitikai koordinációs eljárás, az európai szemeszter szigorú határidőihöz, és április folyamán nyújtsák be nemzeti reformprogramjukat és stabilitási vagy konvergencia programjukat. Az ehhez szükséges európai szintű iránymutatást a márciusi csúcson fogadják el az állam- és kormányfők.

Martonyi ismertette a márciusi csúcstalálkozó tervezett napirendjét is, és beszámolt az elnökség tárgyalásainak a gazdaságirányítás reformját szolgáló hatos jogszabálycsomag ügyében folytatott egyeztetéseiről. A miniszter elmondta, a magyar elnökségnek sikerült előrehaladást elérnie, és következő hetekben azon dolgozik, hogy a pénzügyminiszterek február 15-i találkozóján azonosított problémákat megoldja.

Ragaszkodjunk a közösségi módszerekhez
Martonyi János elmondta minisztertársainak, hogy a magyar elnökség megérti a francia-német versenyképességi kezdeményezés mögött meghúzódó motivációkat. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy ragaszkodjunk a közösségi módszerekhez, valamint a Szerződés szerint járjunk el azokon a területeken, melyek az EU hatáskörébe tartoznak, hangsúlyozta a magyar külügyminiszter. Hozzátette: minden új együttműködést úgy kell kidolgozni, hogy az ne ássa alá a belső piacot, és nyitva álljon valamennyi tagállam előtt.

eu

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen! Ingatlan ajánlatok iroda raktár

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2
Buda Center Buda Center Budapest
The Quadrum I. épület The Quadrum I. épület Vecsés
Terület: 22 000 m2

Stratégiai újrapozícionálás Európában

Stratégiai újrapozícionálás Európában A Dachsernél az élelmiszer-logisztika továbbra is növekedési pályán marad. Alfred Miller, a Dachser Food Logistics ügyvezető igazgatója beszél a piaci kihívásokról és az új európai élelmiszerhálózat kilátásairól.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen! Ingatlan ajánlatok

Prologis Park Budapest- Batta

Település: Százhalombatta
Típus: raktár

VPG-Sopiane Business Park

Település: Pécs
Típus: raktár

Ipari beruházás

Település: Bicske(Nagyegyháza)
Típus: ipari ingatlan

Gateway Office Park

Település: Budapest
Típus: irodaház

Agrogate

Település: Zsámbék
Típus: raktár

Videoton Irodaházak

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Hajóvezető

Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító...

KÖLTÖZTETÉS-LOMTALANÍTÁS-ZONGORASZÁLLÍTÁS! 0620/242-9111

KÖLTÖZTETÉS , BÚTOR- PIANÍNÓ- ZONGORASZÁLLÍTÁS precíz, intenzív szállítókkal,...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezető Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító...
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

HITEL
A mostani gazdasági helyzetben venne fel hitelt?
Igen, de csak lakásra
(20%)
 
Igen, de csak szabad felhasználásút
(0%)
 
Igen, de csak kedvező kamattal
(20%)
 
Nem
(40%)
 
Nem tudom
(0%)
 
Egyéb
(20%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Dr. Duma László
Dr. Duma László Szállítási hálózatok átszervezése, disztribúció - Logisztikai folyamatok elemzése partner - Adversum Kft. Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Június 2013>>
HKSzCsPSzV
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
242526272829