2012-04-11 17:24:00

Több mint 346 ezer kiszállítás – az AUDI AG történelmének legsikeresebb negyedéve

Tovább folytatja növekedését az AUDI AG, hiszen körülbelül 346 100 kiszállítással és 10,8 százalékos erősödéssel a vállalat történelmének legeredményesebb negyedévét tudhatja maga mögött.

Ehhez az erőteljes évkezdéshez körülbelül 143 500 járművel és 14,1 százalékos többlettel járult hozzá a március – soha nem kelt még el ennyi autó egyetlen hónap alatt. A január és március közötti növekedés hajtóerejének különösképpen az USA-beli és a kínai ügyfelek bizonyultak, hiszen e piacokon is rekordértékeket könyvelhetett el a márka. Kelet-Európában és otthonában, Németországban is sikerült növekedést elérnie a vállalatnak.

Több mint 346 ezer kiszállítás – az AUDI AG történelmének legsikeresebb negyedéve

Rendkívül sikeresen kezdtük a 2012-es évet, és várakozásaink szerint a növekedés a következő hónapokban is folytatódik” – mondja Peter Schwarzenbauer, az AUDI AG igazgatótanácsának marketingért és értékesítésért felelős tagja. „Ehhez az év második felétől az új A3, valamint az A6L Kínában most bevezetett új nemzedéke is hozzájárul majd.” Az üzleti limuzin hosszú változata szegmensében piacvezető az ázsiai országban.

Kínában éppen minden idők legsikeresebb negyedévét zárta a márka – a 40,5 százalékos növekedéssel a vállalat 25 941 új Audival többet adott át ügyfeleinek, mint az előző év azonos időszakában. A márciusi 31 505 kiszállítás (37 százalékos többlet) legnagyobb részét a helyben készülő A4L, A6L és Q5 típusok alkották. Az Audi szabadidő-autója mellett 4 674 (139,9 százalékos növekedés) ügyféllel több döntött e hónapban, mint 2011 márciusában. Emellett Kína továbbra is az A8 legfontosabb piaca, a legyártott luxuslimuzinok több mint 40 százaléka a Középső birodalomba kerül.

A felső kategóriás típusok a tengerentúlon is további löketet biztosítanak a négykarikás márkának. Az USA-ban az első három hónapban közel kétszer annyi A6-ot adtak át az ügyfeleknek, mint az előző év azonos időszakában (87,3 százalékos növekedés 3581 darabra). Összesen 29 470 járművet szállított ki az Audi az első negyedévben, ez 16,1 százalékos többletet jelent – ez is rekordérték a vállalat amerikai történelmében. Márciusban ismét két számjegyű erősödést értek el az értékesítésben, hiszen 18 százalékkal, 11 585 járműre bővültek az eladások. Emellett a kontinens más fontos piacain is két számjeggyel gyarapodtak az értékesítések: Kanadában például 23,3 százalékkal növekedtek az eladások az első negyedévben, Brazíliában 37,3 százalékkal, míg Argentínában 49,3 százalékkal.

Tovább folytatta az emelkedő tendenciát az autógyártó Németországban, ahol 4,8 százalékos erősödéssel 25 140-re emelkedtek a kiszállítások az elmúlt hónapban. Így az év első három hónapjára a növekedés összesen három százalékra adódott, ami ebben a negyedévben 57 976 jármű eladását jelentette. Ebben fontos szerepet játszott az A6-család, amelyből az Audi az első negyedévben 12 448 autót (plusz 74 százalék) adott át német ügyfeleinek. Különösen kedvelt Németországban az Avant, ez alól az új nemzedék sem kivétel – körülbelül az ügyfelek kétharmada választja a kombit.

Európa egészét tekintve is az ingolstadti márka számára pozitív tendencia figyelhető meg. Bár az első három hónapot az Audi kis, 0,1 százalékos csökkenéssel zárta, a vállalat a hónapról hónapra tartó értékesítési növekedését folytatva márciusban már hét százalékkal több autót adott el, mint februárban.

Ebben fontos szerepet játszott három meghatározó piacon elért növekedés: Nagy-Britanniában márciusban 8,6 százalékkal, 23 062 járműre nőttek az eladások, Franciaországban pedig 5,4 százalékkal 6219 járműre. Különösen dinamikusan nőtt az Audi Oroszországban, ahol az elmúlt hónapban a kiszállítások 99,9 százalékos gyarapodásával immár 3403 járművet adtak át. Ebből jelentős részt alkottak az A5-család új nemzedékének tagjai, a szabadidő-autók és az új A6.

Magyarországon az első három hónapban 463 jármű kiszállítására került sor, mely 2.6 százalékkal több, mint 2011 első negyedévében volt. A legtöbb négykarikás modell az A4 (98 db) és az A6 (87 db) családból került ki január – március időszakban.

Az első negyedéves kiszállítási rekordban fontos szerepet játszottak az olyan fejlődő piacok, mint Indai vagy Dél-Korea. Indiában az Audi eladásai január-március között 2269 autóra, 40,8 százalékkal bővültek, miközben a vállalat Dél-Koreában 41,7 százalékos gyarapodást és 3365 autót regisztrált.

A piacok áttekintése a lenti táblázatban található:

AUDI AG
 értékesítések
Március hónapban
Összesen
 
2012
2011
Változás
2012
2011
Változás
Világszerte
143 500
125 736
+14,1%
346 100
312 532
+10,8%
Európa
85 550
79 935
+7,0%
186 350
186 463
-0,1%
- Németország
25 140
23 993
+4,8%
57 976
56 283
+3,0%
- GB
23 062
21 243
+8,6%
35 777
34 869
+2,6%
- Franciaország
6 219
5 903
+5,4%
15 882
16 094
-1,3%
- Olaszország
5 290
6 188
-14,5%
12 918
16 698
-22,6%
- Spanyolország
4 347
4 328
+0,4%
10 834
12 375
-12,5%
- Oroszország
3 404
1 703
+99,9%
7 174
4 413
+62,6%
USA
11 585
9 818
+18,0%
29 470
25 383
+16,1%
Brazília
378
220
+71,8%
1 041
758
+37,3%
Ázsia/Csendes-óc.
38 400
28 898
+32,8%
108 100
79 891
+35,3%
- Kína (Hongkonggal együtt)
31 505
23 000
+37,0%
90 063
64 122
+40,5%
- India
1 002
681
+47,1%
2 269
1 611
+40,8%

TR

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen! Ingatlan ajánlatok iroda raktár

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2
Buda Center Buda Center Budapest
The Quadrum I. épület The Quadrum I. épület Vecsés
Terület: 22 000 m2

Stratégiai újrapozícionálás Európában

Stratégiai újrapozícionálás Európában A Dachsernél az élelmiszer-logisztika továbbra is növekedési pályán marad. Alfred Miller, a Dachser Food Logistics ügyvezető igazgatója beszél a piaci kihívásokról és az új európai élelmiszerhálózat kilátásairól.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen! Ingatlan ajánlatok

IP WEST

Település: Budapest
Típus: irodaház

Víziváros Office Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

DF 23 Irodaház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Greenpoint 7

Település: Budapest
Típus: irodaház

Gogol 13 Irodaház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Ipari beruházás

Település: Bicske(Nagyegyháza)
Típus: ipari ingatlan

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Hajóvezető

Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító...

KÖLTÖZTETÉS-LOMTALANÍTÁS-ZONGORASZÁLLÍTÁS! 0620/242-9111

KÖLTÖZTETÉS , BÚTOR- PIANÍNÓ- ZONGORASZÁLLÍTÁS precíz, intenzív szállítókkal,...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezető Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító...
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

HITEL
A mostani gazdasági helyzetben venne fel hitelt?
Igen, de csak lakásra
(20%)
 
Igen, de csak szabad felhasználásút
(0%)
 
Igen, de csak kedvező kamattal
(20%)
 
Nem
(40%)
 
Nem tudom
(0%)
 
Egyéb
(20%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Vida Péter
Vida Péter ügyvezető, vezető tanácsadó - Adversum Kft. Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Június 2013>>
HKSzCsPSzV
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
242526272829