2012-06-23 09:39:00

Szegény építőipart még a NAV is húzza…

Tavaly havonta átlagosan 340 építőipari céggel szemben indult végelszámolás, az elmúlt három hónapban viszont már havonta 590 vállalkozás jutott erre a sorsra.

A felszámolásoknál még nem ilyen drámai a helyzet, de a végelszámolások 73 százalékos növekedése újabb problémákat vetít előre az ágazatban” – véli Tóth Tamás, az Opten céginformációs szolgáltató ügyvezető igazgatója.

Akár a frissen közzétett felszámolásokat, akár a végelszámolásokat tekintjük, 2012 májusát az építőiparban minden idők legrosszabb hónapjai közé kell sorolni. Felszámolásból a valaha volt harmadik legtöbb, 418 indult el ebben a hónapban, ennél többet csak tavaly júniusban és novemberben regisztráltak. Végelszámolásból 619-et kezdeményeztek, aminél többet csak idén márciusban mutatott a hivatalos statisztika. A végelszámolások drámai alakulását mutatja, hogy míg tavaly havi átlagban 340 eljárást tettek közzé a cégbíróságok, idén az utolsó három hónapban már átlagosan 590 végelszámolást indítottak, vagyis a növekedés üteme 73 százalék.

Szegény építőipart még a NAV is húzza…

A jelenség mögött egyértelműen a NAV határozott fellépése húzódik meg. Egyre több cég adószámát függesztik fel, és ez általában a vég kezdetét jelenti számukra” – mondja Tóth Tamás. Az ok rendszerint a pénzügyi beszámoló leadásának elmulasztása, illetve az, hogy a vállalkozás nem érhető el a székhelyén. Az utóbbi időben a hivatal komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy ily módon is tisztítsa a cégvilágot.

Idén – az összes céget tekintve – eddig több mint 11 ezer társaság adószámának felfüggesztését tették közzé. Ezeket a cégeket idővel kényszervégelszámolják vagy törlik a hatóságok. A NAV által indított kényszer-végelszámolások többsége később felszámolásba fordul, így a felszámolások számának alakulására is hatással van a hatósági fellépés. Az idei évben a jogszabályváltozások következtében várhatóan előtérbe kerülnek a kényszertörlési eljárások, melyek során cégbírósági hatáskörben kerülhet sor cégek törlésére. „A tisztánlátáshoz érdemes különválasztani a jogszabály-módosításokból adódó statisztikai torzulásokat a valós gazdasági folyamatoktól” – mondja Tóth Tamás.

Az Opten igazgatója szerint jól látható, hogy az adószám felfüggesztését követő kényszer-végelszámolás, sőt kényszertörlés egyre több céget ér el az építőiparban is. „Bár a NAV aktivitása valamennyi cégre kiterjed, az építőipar ismert nehézségei miatt sok tekintetben még veszélyeztetettebbek az ágazatban tevékenykedők” – mondja Tóth Tamás. Ráadásul az építőipari kibocsátás visszaesése az egyik legnagyobb az összes ágazat közül, így itt nagyobb a bajba jutó és végelszámolásba, végül felszámolásba vezetett cégek aránya is.

M.D.

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen! Ingatlan ajánlatok iroda raktár

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2
Buda Center Buda Center Budapest
The Quadrum I. épület The Quadrum I. épület Vecsés
Terület: 22 000 m2

A Rail Cargo Hungaria Zrt. 2013-ban is részt vesz a transport logistic nemzetközi szakvásáron

A Rail Cargo Hungaria Zrt. 2013-ban is részt vesz a transport logistic nemzetközi szakvásáron Rail Cargo Hungaria Zrt. idén június 4-7. között ismét részt vesz a világ egyik legjelentősebb logisztikai kiállításán, a müncheni transport logistic nemzetközi szakvásáron anyavállalata standján.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen! Ingatlan ajánlatok

Shark Park

Település: Budaörs
Típus: raktár

Ipari beruházás

Település: Bicske(Nagyegyháza)
Típus: ipari ingatlan

Parkway Irodaház

Település: Budapest
Típus: irodaház

VPG-Sopiane Business Park

Település: Pécs
Típus: raktár

Bartók Ház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Westpoint Business Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Diszpécser (Karcag)

Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...

Diszpécser (Alsónémedi)

Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...

Virágkötő, -berendező, virágkereskedő ingyenes képzés

Virágkötő, -berendező, virágkereskedő OKJ nappali tagozatos INGYENES képzés, 16-23...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Diszpécser (Karcag) Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...
  • Diszpécser (Alsónémedi) Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

HITEL
A mostani gazdasági helyzetben venne fel hitelt?
Igen, de csak lakásra
(20%)
 
Igen, de csak szabad felhasználásút
(0%)
 
Igen, de csak kedvező kamattal
(20%)
 
Nem
(40%)
 
Nem tudom
(0%)
 
Egyéb
(20%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Dr. Bóna Krisztián
Dr. Bóna Krisztián Termeléskiszolgálás, Lean vezető tanácsadó, szakmai vezető - Adversum Kft. Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2013>>
HKSzCsPSzV
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930