2012-01-23 18:27:00

Száguldó kamion vezetőfülkéjébe kapaszkodott az orosz sofőr

Parkoló teherautónak ütközött az általa vezetett járműszerelvénnyel egy kamionos, majd megállás nélkül továbbhajtott és 20-25 kilométeren át hurcolta magával a vezetőfülke oldalára felkapaszkodó vétlen orosz sofőrt, aki a balesetet akarta jelezni neki - közölte a rendőrség hétfőn.

Hajas Zoltán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője kifejtette: az 52 éves miskolci férfi járműszerelvényével múlt pénteken a Záhonyhoz közeli Komorón ütközött neki elinduláskor a mellette parkoló teherautónak, s a balesetet a másik jármű 36 éves orosz sofőrje jelezte is neki.

Száguldó kamion vezetőfülkéjébe kapaszkodott az orosz sofőr

A magyar férfi először megállt, majd elindult a 4-es főút irányába, ekkor az orosz sofőr felugrott a kamion jobb oldalára és menet közben verte a vezetőfülke oldalsó ablakát. A miskolci lakos erre ismét megállt, de amikor az orosz állampolgár átfutott hozzá a bal oldalra és felállt a kocsi lépcsőjére, újra elindult - tette hozzá az őrnagy.

A teherautó vezetőfülkéjébe kapaszkodó embert több autós is látta az úton, arról telefonon értesítették a rendőrség Szabolcs megyei ügyeletét, ahonnan járőrök indultak a gépjármű megállítására. A rendőrök a járművet végül egy dombrádi üzemanyagtöltő-állomáson találták meg, akkor már a magyar férfi mellett az orosz sofőr is a vezetőfülkében ült. A magyar férfi a rendőrségen azzal védekezett: azért nem állt meg, mert az idegen nyelven kiabálótól megrémült, félt, hogy az rátámad, de amikor később észlelte, hogy a kapaszkodó megnyugodott, megállt tisztázni a körülményeket.

Az orosz állampolgárságú sofőr az eset során nem sérült meg. A miskolci lakos ellen - aki a kamion adatrögzítője szerint 70-80 kilométeres sebességgel is hajtott az általa megtett 20-25 kilométeres út során úgy, hogy közben a lépcsőn kapaszkodott a sértett - közúti veszélyeztetés bűntette miatt indult eljárás.

mti

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen!Ingatlan ajánlatok

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2

Irodahosszabbítások a CA Immo-nál

Irodahosszabbítások a CA Immo-nál Három bérlő is a maradás mellett döntött a CA Immo portfoliójában lévő irodaházakban. A Panasonic az Infopark ’A’-ban, a CBS Property és még egy további bérlő a Capital Square-ben hosszabbította meg irodabérleti szerződését. A három tranzakció összesített területigénye meghaladja az 1400 négyzetmétert.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen!Ingatlankereső

Milos Logisztikai Centrum

Település: Szombathely
Típus: ipari ingatlan

Ipari beruházás

Település: Bicske(Nagyegyháza)
Típus: ipari ingatlan

The Quadrum I. épület

Település: Vecsés
Típus: irodaház

Business Center 91

Település: Budapest
Típus: irodaház

Westpoint Business Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

R70 Office Complex

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Kintlévőség-, Adósság-, Tartozáskezelés

Hogy ne veszítse el a lakását...!! - vagy ha másnál van a pénze...!! Veszélyben a...

Téliesített dunai nyaraló

Ráckevén (Peregi Dunasoron) a part közelében, berendezve eladó egy 145 négyszögöles (521...

KÖLTÖZTETÉS-LOMTALANÍTÁS-ZONGORASZÁLLÍTÁS! 0620/242-9111

Cégünk fiatal, precíz rakodókkal, zárt, párnázott teherautókkal vállal, lakossági és...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezetői állás Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító hajón.
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

IMF- hitel
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány mégis tárgyalásba kezd az IMF-fel?
Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit
(25%)
 
Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást
(50%)
 
Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt
(12.5%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Vida Péter
Vida Péter ügyvezető, vezető tanácsadó - Adversum Kft. Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2012>>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930