2011-03-12 18:20:00

Síneken gördülő Mercedesek

Megkezdték a kecskeméti Mercedes-Benz gyárhoz vezető közel egy kilométeres vágány létrehozását, a sínpárt a MÁVGÉP Kft. épít meg.

Vasúton érkezik majd az alkatrész a Mercedes gyárba, és az autók jelentős része is gördülő országúton hagyja el a telepet. A jelenleg induló projekt célja annak a 906,07 m hosszú összekötővágánynak a megépítése, amely kapcsolatot biztosít a Cegléd–Szeged vasútvonal és a Mercedes gyár belső vasúthálózata között. A fejlesztés az alkatrészek és a kész autók környezetbarát szállítását teszi lehetővé.

A Daimler AG 2008-as döntésében, - amely alapján Kecskemétre telepítette összeszerelő üzemét -, szerepet játszott a jó kapcsolódási lehetőség a Cegléd–Szeged vasútvonalhoz. Eredményes egyeztetések során alakult ki az a koncepció, amely lehetővé teszi irányvonatok közlekedtetését a gyárba. Az összekötő vágány kivitelezését a MÁV Zrt. 100%-os leányvállalata, a MÁVGÉP Kft. végzi, a térségben végrehajtandó összes vasúti fejlesztést a MÁVTI Kft. tervezte.

A projekt során többrétű fejlesztés történik a gyár környezetében, illetve a közeli Kecskemét állomáson. Új „Mercedes elágazás” nevű vasúti szolgálati hely létesül, melynek működtetése a mintegy 7 km-re lévő Kecskemét állomásról fog történni. Az elkészült létesítmény közforgalmú vasútként a Magyar Állam tulajdonába kerül, kezelője várhatóan a Magyar Államvasutak Zrt. lesz.

A gyár kiszolgálása érdekében Kecskemét állomáson is történnek fejlesztések. Az első ütemben a gyárba érkező, illetve onnan induló irányvonatok kezelése oldódik meg, átépül két tehervonati vonatfogadó vágány. A jelenleg egyvágányú vasút kapacitásának növelését szolgálja az állomás szegedi végének fejlesztése, sor kerül a mára már teljesen elavult, D55 rendszerű állomási biztosítóberendezés cseréjére is. Erre a MÁV Zrt. KözOP forrást kíván megpályázni. A fejlesztések ősszel befejeződnek, és megkezdődik a próbaüzem.

MB_gy_04.jpg

mmo

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen! Ingatlan ajánlatok iroda raktár

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2
Buda Center Buda Center Budapest
The Quadrum I. épület The Quadrum I. épület Vecsés
Terület: 22 000 m2

Stratégiai újrapozícionálás Európában

Stratégiai újrapozícionálás Európában A Dachsernél az élelmiszer-logisztika továbbra is növekedési pályán marad. Alfred Miller, a Dachser Food Logistics ügyvezető igazgatója beszél a piaci kihívásokról és az új európai élelmiszerhálózat kilátásairól.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen! Ingatlan ajánlatok

Andrássy Palace

Település: Budapest
Típus: irodaház

Europolis Park Budapest M1

Település: Páty
Típus: raktár

Palazzo Dorottya

Település: Budapest
Típus: irodaház

Globe 13

Település: Budapest
Típus: irodaház

SPIRAL

Település: Budapest
Típus: irodaház

Kálvin Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Hajóvezető

Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító...

KÖLTÖZTETÉS-LOMTALANÍTÁS-ZONGORASZÁLLÍTÁS! 0620/242-9111

KÖLTÖZTETÉS , BÚTOR- PIANÍNÓ- ZONGORASZÁLLÍTÁS precíz, intenzív szállítókkal,...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezető Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító...
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

HITEL
A mostani gazdasági helyzetben venne fel hitelt?
Igen, de csak lakásra
(20%)
 
Igen, de csak szabad felhasználásút
(0%)
 
Igen, de csak kedvező kamattal
(20%)
 
Nem
(40%)
 
Nem tudom
(0%)
 
Egyéb
(20%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Dr. Estók Sándor PhD
Dr. Estók Sándor PhD Ellátási lánc menedzsment - Logisztikai folyamatok elemzése Szakközgazdász, civil és katonai logisztikus, Tanúsított logisztikai szakértő Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Június 2013>>
HKSzCsPSzV
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
242526272829