2012-07-04 10:27:00

Rekordszámú céghalál az első félévben

Az idei év első felében 30 százalékkal nőtt a felszámolás alá került cégek és 60 százalékkal a végelszámolás alá került cégek száma a múlt év azonos időszakához képest.

Az új cégalapítások alakulását alapvetően a jogszabályváltozások tették hektikussá 2012 első hat hónapjában – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató féléves elemzéséből.

Az idei év első félévében hazánkban 12 355 cég került felszámolás alá, ami 30 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában. Ezen belül júniusban rekordszámú, 2418 felszámolás megindítását tették közzé a cégbíróságok.

A gazdasági válság kitörését követő időszakban a fizetésképtelenségi eljárások száma hirtelen megugrott, majd évről évre csökkenő mértékű növekedést mutatott. 2011 első negyedéve után azonban a felszámolások újabb hulláma érte el a magyar gazdaságot. A hullám alapvetően két forrásból táplálkozott: a lánctartozások következményeként a válság miatt hirtelen bajba jutott cégek beszállítói közül is sokakat utolért a fizetésképtelenség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pedig szigorította ellenőrzéseit, aminek eredményeként jelentősen növekedett a kényszer-végelszámolásokból felszámolásba fordult eljárások száma.

Rekordszámú céghalál az első félévben

A NAV vizsgálatai újfent felszínre hozták a cégtemetők problémáját is. „Ma már egyszerűen feltérképezhetőek azok az egy adott címhez vagy egy adott személyi körhöz köthető cégcsoportok, amelyeknél feltűnően nagy arányban következik be fizetésképtelenség vagy jelentkezik adótartozás” – mondja Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója.

A NAV aktivitása nyomán egyáltalán nem meglepő, hogy a végelszámolások száma még a felszámolásokénál is nagyobb mértékben emelkedett. A beszűkült gazdaságban egyébként is egyre nehezebb profitábilisan működtetni a vállalkozásokat, így sokan saját maguk döntenek cégük megszüntetése mellett. Az idei év első hat hónapjában végelszámolás alá került 19 198 cég több mint 60 százalékkal haladja meg a 2011-es év első 6 hónapjának adatát.

Igaz, ami igaz: van honnan tisztulnia a magyar gazdaságnak – véli Tóth Tamás. – A több mint 600 ezer működő társas vállalkozás és a majd 500 ezer egyéni vállalkozó hazánkban nem mutat egészséges cégstruktúrát.”

Az Opten igazgatójának állítását támasztja alá az is, hogy a Magyarországon bejegyzett cégek alig 11 százalékának van 50 millió forint feletti éves nettó árbevétele. A gazdasági realitások szem előtt tartására utalhatna, hogy több mint hat éve nem alapítottak olyan kevés céget, mint az idei második negyedévben. A látszat azonban csal: valójában sokan az év első felében hatályba léptetett nehezített cégbejegyzés miatt inkább a hatálybalépés előtti hónapokra időzítették a cégalapítást. Így fordulhatott elő, hogy az idei év első negyedéve történelmi csúcsot, míg a második negyedév történelmi mélypontot hozott az új cégek alapításának terén.

A regionális eltérések természetesen jelentősek a statisztikai adatok tükrében. A felszámolások számának nagymértékű növekedését jellemzően a Közép-Magyarország régió és Dél-Alföld adja, míg a többi régióban a felszámolások számának jelentős megugrása már fél évvel korábban bekövetkezett, így ezeken a helyeken már csökkenő tendenciát mutatnak a fizetésképtelenségi eljárások.

A KSH adatai sem mutatják még a válság végét. Az építőipar évek óta nem tud talpra állni, a teljes szerződésállomány áprilisban az ágazatban 11,2 százalékkal volt alacsonyabb, mint a múlt évben, és 40 százalékkal maradt el 2010-től. A beruházások szintje általában is alacsony, de a legfrissebb részletes ágazati adatokra még várni kell.

A lehető legfrissebb statisztikai adatok feldolgozása, értelmezése nagymértékben hozzásegíti a gazdasági szakembereket ahhoz, hogy átlássák a valós gazdasági folyamatokat, és ezek fényében alakítsák ki további stratégiájukat. Éppen ezért indítja útjára szeptembertől a KSH ELEKTRA nevű elektronikus információgyűjtő rendszerét, amellyel sok területen kiváltható lesz a jelenlegi papíralapú kérdőívezés.

A rendszer nemcsak gyorsítja az adatgyűjtést, hanem stabilabbá is teszi a KSH információgyűjtő rendszerét, és csökkenti a vállalkozások adminisztrációs terheit. A KSH azzal segíti az új rendszer üzembe állítását, hogy minden megyei osztályán üzembe helyez egy számítógépet, ami az adatszolgáltatók rendelkezésére áll, továbbá a KSH munkatársai segítenek is a kitöltésben. A KSH-ELEKTRA adatgyűjtő rendszer használata 2013. január 1-jétől kötelezővé válik.


M.D.

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen! Ingatlan ajánlatok iroda raktár

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2
Buda Center Buda Center Budapest
The Quadrum I. épület The Quadrum I. épület Vecsés
Terület: 22 000 m2

Hat tudományos hálózatot hoz létre Brüsszel a Duna-stratégia támogatására

Hat tudományos hálózatot hoz létre Brüsszel a Duna-stratégia támogatására Az Európai Bizottság - a Duna-térség 14 országának kutatóival és politikai döntéshozóival együttműködésben - csütörtökön útjára indította azt a hat tudományos hálózatot ("klasztert") felölelő kezdeményezést, amelynek célja a régió gazdasági fejlődésének elősegítése.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen! Ingatlan ajánlatok

Andrássy Palace

Település: Budapest
Típus: irodaház

New Age Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Kálvin Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

M3 Business Center “A”

Település: Budapest
Típus: irodaház

M4 Anvil Business Centre

Település: Üllő
Típus: ipari ingatlan

Goodman Üllő Airport Logisztikai Központ

Település: Üllő
Típus: ipari ingatlan

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Diszpécser (Karcag)

Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...

Diszpécser (Alsónémedi)

Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...

Virágkötő, -berendező, virágkereskedő ingyenes képzés

Virágkötő, -berendező, virágkereskedő OKJ nappali tagozatos INGYENES képzés, 16-23...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Diszpécser (Karcag) Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...
  • Diszpécser (Alsónémedi) Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

HITEL
A mostani gazdasági helyzetben venne fel hitelt?
Igen, de csak lakásra
(20%)
 
Igen, de csak szabad felhasználásút
(0%)
 
Igen, de csak kedvező kamattal
(20%)
 
Nem
(40%)
 
Nem tudom
(0%)
 
Egyéb
(20%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Dr. Bóna Krisztián
Dr. Bóna Krisztián Termeléskiszolgálás, Lean vezető tanácsadó, szakmai vezető - Adversum Kft. Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2013>>
HKSzCsPSzV
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930