2012-05-17 09:10:00

Raktárházat épít Tatabányán a VDV-Contact

Tatabányán egy korábbi bányász kolónia helyén 5,5 hektáros területet vásárolt meg az önkormányzattól nettó 97 millió forintért a VDV-Contact Kft. és 6.000 négyzetméteres raktárházat építését tervezi a területen - mondta el a cég vezetője.

Dénes Viktor tájékoztatása szerint mivel a területet korábban illegális szemétlerakónak is használták, először a rekultivációt végzik el. A munka közmunkások bevonásával mintegy hatvan főnek két évig biztosítana elfoglaltságot - tette hozzá az ügyvezető.

A raktárházban felnőtt pelenka előállításához szükséges alapanyagot tárolnának, melyet a cégcsoport Szlovákiában működő gyárában dolgoznának fel. A raktárház 15-20 új álláshelyet biztosítana. A vállalkozás a tököli reptér üzemeltetésében is érdekelt, így a létesítményben az innen származó anyagokat is elhelyezhetnék.

A társaság az utcákkal szabdalt terület egyik részén magyar fajtákból álló állatsimogatót alakítana ki, mely körül konyhakertet rendeznének be. Itt óvodásoknak és iskolásoknak kínálnának programokat.

Dénes Viktor elmondta, vállalkozásai Magyarországon felületkezeléssel, repüléssel, illetve kommunális járművek festésével és összeszerelésével foglalkoznak, az éves forgalom eléri az egymilliárd forintot.

mti

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen! Ingatlan ajánlatok iroda raktár

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2
Buda Center Buda Center Budapest
The Quadrum I. épület The Quadrum I. épület Vecsés
Terület: 22 000 m2

Számos, adózással kapcsolatos feladat vár még a vállalkozásokra májusban

Számos, adózással kapcsolatos feladat vár még a vállalkozásokra májusban A vállalatok számára a május vége nem csupán az éves társaságiadó-bevallás benyújtásának határidejét jelenti, hiszen többek között az iparűzési adó, az innovációs járulék, és a hitelintézeti járadék bevallásának határideje is egyben, ráadásul több, adózási szempontból fontos döntés meghozatalának ekkor jön el az ideje. A Deloitte Zrt. a legfontosabb ... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen! Ingatlan ajánlatok

Office Campus Budapest

Település: Budapest
Típus: irodaház

Studium Irodaház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Víziváros Office Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

DF 23 Irodaház

Település: Budapest
Típus: irodaház

VPG-Eger Business Park

Település: Eger
Típus: raktár

Gateway Office Park

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Diszpécser (Karcag)

Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...

Diszpécser (Alsónémedi)

Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...

Virágkötő, -berendező, virágkereskedő ingyenes képzés

Virágkötő, -berendező, virágkereskedő OKJ nappali tagozatos INGYENES képzés, 16-23...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Diszpécser (Karcag) Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...
  • Diszpécser (Alsónémedi) Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

HITEL
A mostani gazdasági helyzetben venne fel hitelt?
Igen, de csak lakásra
(20%)
 
Igen, de csak szabad felhasználásút
(0%)
 
Igen, de csak kedvező kamattal
(20%)
 
Nem
(40%)
 
Nem tudom
(0%)
 
Egyéb
(20%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Dr. Estók Sándor PhD
Dr. Estók Sándor PhD Ellátási lánc menedzsment - Logisztikai folyamatok elemzése Szakközgazdász, civil és katonai logisztikus, Tanúsított logisztikai szakértő Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2013>>
HKSzCsPSzV
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930