2011-09-10 09:58:00

Próbavásárlással buktatta le a NAV az adócsaló plasztikai sebészt

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága eljárást indított egy zsebre dolgozó plasztikai sebész ellen, akit a napokban egy gondosan előkészített ellenőrzés keretében, próbavásárlás során sikerült tetten érni.

Plasztikázott bevételek

Az adóhatóság kifejezetten a luxusszolgáltatást nyújtók körében több hasonló jellegű vizsgálatra készül.

Az ellenőrzés előkészítése során a NAV egyik munkatársa egy szépészeti beavatkozásra jelentkezett be egy neves plasztikai sebészhez, aki a tervezett műtét napján 900 ezer forintot vett át a szépülni vágyó adóellenőr hölgytől, ám erről számlát nem adott.

A revizorok a tettenérést követően felfedték kilétüket, majd – a betegjogok védelmének szem előtt tartása mellett – anonimizált adatgyűjtést végeztek a magánklinikát működtető cégnél annak érdekben, hogy az orvos tényleges betegforgalma és bevétele megállapítható legyen.

Az eddigi adatok szerint a vizsgált plasztikai sebész az elmúlt 20 hónapban közel száz műtétet végzett. Az orvos tudatos jogsértő magatartására utal az a körülmény, hogy a rendelőjében nem is tartott számlatömböt.

Az adóhivatal azonnali átfogó ellenőrzést rendelt el a sebész vállalkozásánál, mely kiterjed a bevallások utólagos vizsgálatára is. Az adócsalás mértékének megállapítására az ellenőrzési eljárás keretében kerül sor.

A Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóság kiemelt célja, hogy egyre többször jelenjen meg a fővárosban és Pest megyében a szolgáltató szektor azon ágazataiban is, ahol korábban nem voltak mindennaposak a revizorok felbukkanásai.

Így a jövőben nemcsak a plasztikai sebészetek, a magánorvosi, fogorvosi praxisok, de a különböző luxusszolgáltatásokat nyújtók is számíthatnak hasonló és ismétlődő ellenőrzésekre.

N.G.

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen!Ingatlan ajánlatok

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2

Irodahosszabbítások a CA Immo-nál

Irodahosszabbítások a CA Immo-nál Három bérlő is a maradás mellett döntött a CA Immo portfoliójában lévő irodaházakban. A Panasonic az Infopark ’A’-ban, a CBS Property és még egy további bérlő a Capital Square-ben hosszabbította meg irodabérleti szerződését. A három tranzakció összesített területigénye meghaladja az 1400 négyzetmétert.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen!Ingatlankereső

Budafoki Business Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Bartók Ház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Prologis Park Budapest

Település: Szigetszentmiklós
Típus: raktár

DF 23 Irodaház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Prologis Park Budapest- Batta

Település: Százhalombatta
Típus: raktár

Logisztikai centrum - Szombathely

Település: Szombathely
Típus: ipari ingatlan

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Kintlévőség-, Adósság-, Tartozáskezelés

Hogy ne veszítse el a lakását...!! - vagy ha másnál van a pénze...!! Veszélyben a...

Téliesített dunai nyaraló

Ráckevén (Peregi Dunasoron) a part közelében, berendezve eladó egy 145 négyszögöles (521...

KÖLTÖZTETÉS-LOMTALANÍTÁS-ZONGORASZÁLLÍTÁS! 0620/242-9111

Cégünk fiatal, precíz rakodókkal, zárt, párnázott teherautókkal vállal, lakossági és...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezetői állás Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító hajón.
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

IMF- hitel
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány mégis tárgyalásba kezd az IMF-fel?
Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit
(25%)
 
Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást
(50%)
 
Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt
(12.5%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Vida Péter
Vida Péter ügyvezető, vezető tanácsadó - Adversum Kft. Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2012>>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930