2012-02-02 15:45:00

Ökológiailag fenntartható Iveco márkakereskedés nyílt Brazíliában

Az Iveco megnyitotta az első ökológiailag fenntartható, egyben jubileumi 100. brazil márkakereskedését. Ez az első haszongépjárművekkel foglalkozó, fenntartható márkakereskedés egész Brazíliában, amely világszinten is a leginkább környezetbarát létesítmények közé tartozik.

Az épületet úgy tervezték, hogy az Iveco modellekhez hasonlóan figyeljen környezetére, így a környezetvédelmi megoldások mellett teljes mértékben akadálymentesítették is.

A december elején megnyitott „Jundiaí Mercalf” nevű márkakereskedés Sao Paulótól körülbelül 80 km-re található. Földrajzi fekvésének köszönhetően kihasználhatja a nap nagy részében rendelkezésre álló napenergiát. Az épület füvesített zöldtetővel is rendelkezik, amelyen a gyepet több rétegnyi újrahasznosított anyagra és egy réteg aszfaltra helyezték el.

ivecod01.jpg

Ennek köszönhetően akár 6 Celsius fokkal csökkenhet a belső hőmérséklet, így kisebb mértékű légkondicionálás is elegendő. A tetőt egy különleges csővezetékkel is felszerelték, amely egy 15.000 literes kapacitású tartályba vezeti el az esővizet. A 18.000 négyzetméteres területet emellett speciális betontéglák borítják, amelyek szintén elnyelik az esővizet.

Az épület tervezése során kezdettől fogva fontos szempont volt a hulladék mennyiségének lehető legnagyobb mértékű csökkentése és az anyagok újrahasznosításának lehetősége is.

TR

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Irodahosszabbítások a CA Immo-nál

Irodahosszabbítások a CA Immo-nál Három bérlő is a maradás mellett döntött a CA Immo portfoliójában lévő irodaházakban. A Panasonic az Infopark ’A’-ban, a CBS Property és még egy további bérlő a Capital Square-ben hosszabbította meg irodabérleti szerződését. A három tranzakció összesített területigénye meghaladja az 1400 négyzetmétert.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen!Ingatlankereső

Budafoki Business Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Bartók Ház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Prologis Park Budapest

Település: Szigetszentmiklós
Típus: raktár

DF 23 Irodaház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Prologis Park Budapest- Batta

Település: Százhalombatta
Típus: raktár

Logisztikai centrum - Szombathely

Település: Szombathely
Típus: ipari ingatlan

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Kintlévőség-, Adósság-, Tartozáskezelés

Hogy ne veszítse el a lakását...!! - vagy ha másnál van a pénze...!! Veszélyben a...

Téliesített dunai nyaraló

Ráckevén (Peregi Dunasoron) a part közelében, berendezve eladó egy 145 négyszögöles (521...

KÖLTÖZTETÉS-LOMTALANÍTÁS-ZONGORASZÁLLÍTÁS! 0620/242-9111

Cégünk fiatal, precíz rakodókkal, zárt, párnázott teherautókkal vállal, lakossági és...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezetői állás Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító hajón.
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

IMF- hitel
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány mégis tárgyalásba kezd az IMF-fel?
Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit
(25%)
 
Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást
(50%)
 
Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt
(12.5%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Dr. Bóna Krisztián
Dr. Bóna Krisztián Termeléskiszolgálás, Lean vezető tanácsadó, szakmai vezető - Adversum Kft. Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2012>>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930