2012-05-04 08:49:00

Növeli dolgozói létszámát a német Diehl Nyírbátorban

A következő két évben kétszázra emeli a jelenleg negyven-ötven főt foglalkoztató repülőgép-alkatrészgyárának dolgozói létszámát a német Diehl Aircabin Gmbh. Nyírbátorban - mondta Rainer von Borstel, a német anyavállalt, a Diehl Aerosystems konszern vezetője sajtótájékoztatón csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban.

A Diehl első Németországon kívüli termelőegysége főként az Airbus és a Boeing számára készít repülőgép-alkatrészeket, így például a gépek belső oldalfalát és szellőző-berendezéseit.

A társaság a Diehl-en belül az egyik legnagyobb fejlődést mutatja, a repülőgép-gyártás és a légiközlekedési ipar évente mintegy öt százalékos növekedéséből a cég jelentős piaci részesedést tudhat magáénak - ismertette Rainer von Borstel.

Járműgyártás - Diehl Aircabin Hungary Kft. - MTI Fotó: Balázs Attila

A magántulajdonban lévő, családi nagyvállalkozás a város önkormányzata által létrehozott ipari parkban tavaly vásárolt meg egy korábban bezárt kábelgyárat, valamint az önkormányzattól további két hektáros üres területre szerzett opciós jogot. A Diehl a tervek szerint három év alatt 5 millió eurós befektetésével alakítja ki gyártóbázisát a kisvárosban.

A nyíregyházi üzemben jelenleg 40-50 fő dolgozik, ez a létszám 2012 végére 140-re növekszik, 2013-ban és 2014-ben pedig 200 fő felé emelkedik a foglalkoztatottak összlétszáma - mondta Rainer von Borstel. Az igazgató hozzátette: a szabolcsi dolgozók a németországi betanulási idő során sajátították el a munkavégzéshez szükséges ismereteket. Az első, Nyírbátorban készített mintadarab egyébként egy Airbus típusú repülőgépgép ajtajának belső burkolata volt, ezt az alkatrész 2011 december végén került ki a gyártószalagról.

Rainer von Borstel elmondta: komoly gazdasági eredményt egyelőre nem lehet elvárni az üzemtől, mivel az utóbbi időszakban a befektetés volt napirenden; becslése szerint a következő két-három évben lehet megfelelő gazdasági eredményeket felmutatni.

A korábbi információk szerint a három műszakos termelés bevezetésével évi 15 millió euró értékű repülőgép-alkatrész, oldalfalak, plafonrészek, hozzájuk tartozó vezeték-rendszerek, valamint személyzeti pihenőfülkék és konyhai berendezések készülnek majd Nyírbátorban. A Diehl-csoportnak jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban, Franciaországban, Kínában és Szingapúrban is van gyártóbázisa.

mti

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen! Ingatlan ajánlatok iroda raktár

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2
Buda Center Buda Center Budapest
The Quadrum I. épület The Quadrum I. épület Vecsés
Terület: 22 000 m2

Hat tudományos hálózatot hoz létre Brüsszel a Duna-stratégia támogatására

Hat tudományos hálózatot hoz létre Brüsszel a Duna-stratégia támogatására Az Európai Bizottság - a Duna-térség 14 országának kutatóival és politikai döntéshozóival együttműködésben - csütörtökön útjára indította azt a hat tudományos hálózatot ("klasztert") felölelő kezdeményezést, amelynek célja a régió gazdasági fejlődésének elősegítése.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen! Ingatlan ajánlatok

Parkway Irodaház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Globe 3

Település: Budapest
Típus: irodaház

Madarász Irodapark

Település: Budapest
Típus: irodaház

Ausztria Ház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Péceli Ipari Park (V. Csarnok)

Település: Pécel
Típus: csarnok

Liget Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Diszpécser (Karcag)

Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...

Diszpécser (Alsónémedi)

Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...

Virágkötő, -berendező, virágkereskedő ingyenes képzés

Virágkötő, -berendező, virágkereskedő OKJ nappali tagozatos INGYENES képzés, 16-23...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Diszpécser (Karcag) Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...
  • Diszpécser (Alsónémedi) Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

HITEL
A mostani gazdasági helyzetben venne fel hitelt?
Igen, de csak lakásra
(20%)
 
Igen, de csak szabad felhasználásút
(0%)
 
Igen, de csak kedvező kamattal
(20%)
 
Nem
(40%)
 
Nem tudom
(0%)
 
Egyéb
(20%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Dr. Estók Sándor PhD
Dr. Estók Sándor PhD Ellátási lánc menedzsment - Logisztikai folyamatok elemzése Szakközgazdász, civil és katonai logisztikus, Tanúsított logisztikai szakértő Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2013>>
HKSzCsPSzV
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930