2011-12-08 13:35:00

Negyedével nőtt az adóvégrehajtások száma

Az adóhatóság folyamatosan – heti frissítéssel – közzéteszi az adóvégrehajtás alá vont cégek névsorát. A 2001 óta publikált listán az idén minden korábbit felülmúló számban sorakoznak a nevek. A feketelista.hu portál összesítése szerint 207 958 céggel szemben folyt bármikor is adóvégrehajtás.

10.jpg

A végrehajtások számának jelentős növekedése az adóhatóságok erélyesebb fellépése mellett abból is fakad, hogy figyelmük egyre több kis összegű tartozásra is kiterjed.

300 milliárdot hozott
Az idén lezárult adóvégrehajtási esetek száma 351 ezer amely 25,5 százalékkal nőtt az előző évihez képest, és összesen 299,4 milliárd forint bevételt jelentett a költségvetésnek, ez 11,7 százalékkal több a tavalyinál – tájékoztatta az adóhatóság a feketelista.hu-t. A különböző végrehajtási cselekmények száma – mint amilyen a hatósági átutalási megbízás, a jövedelemletiltás, az ingó- és ingatlan-végrehajtás – 15-25 százalékkal bővült. Ennek köszönhetően a végrehajtás alá vont összegekhez képest a beszedési hatékonyság a korábbi évek átlagos 2 százalékához képest az idén 20 százalékra javult. Egyébként a vállalati és a lakossági teljes adóhátralék jelenleg 2170 milliárd forintra rúg, egy év alatt lényegében nem változott.

Adóvégrehajtást az adóhatóság a következő esetekben rendel el: ha az adózó adóbevallása fizetési kötelezettséget jelez, de azt határidőre nem teljesíti; ha az adóhatóság által jogerősen megállapított fizetési kötelezettséget az adós határidőre nem teljesíti; jogerősen megállapított köztartozások esetén. Jó tudni: az adóhatóság végrehajtási joga a hátralék keletkezésének napján megnyílik, és megindításához semmilyen megelőző külön határozatra vagy felszólításra nincs szükség. Ha az adóssal szembeni végrehajtási eljárás sikertelen vagy csak részben eredményes, és a további eljárástól eredmény nem várható, az adóhivatal kezdeményezi a felszámolást, hacsak időközben a hitelezők még nem tették ezt meg.

Tudhatjuk, hogy kivel állunk szemben!
Az adóvégrehajtás alá vont cégek névsora a feketelista.hu-n tíz más hivatalos állami nyilvántartás részletes adataival együtt folyamatosan figyelemmel kísérhető. Az érdeklődő egyetlen klikkeléssel megállapíthatja például, hogy van-e egy vállalkozásnak adótartozása, folyik-e ellene adóvégrehajtás, felszámolás, csődeljárás, vagy más eljárás. Ezek az adatok fontos információul szolgálhatnak az üzleti döntéshozók számára. Meggyőződhetnek arról, hogy egy-egy üzletkötéskor kivel állnak szemben. Kifizetődőbb előre tájékozódni, informálódni, mint utólag csalódni, futni az elveszett pénz, befektetés után – összegezi a portál megismerésének hasznosságát Iklódi András, a feketelista.hu főszerkesztője.

Adóvégrehajtási határozatok – futószalagon
A feketelista.hu összeállította az adóvégrehajtásra „ítéltek” 100-as TOP-listáját, feltüntetve azokat, akiknek neve a legtöbbször szerepel a kimutatásban. Ami feltűnő: egy évvel korábban három cég „holtversenyben” állt az ellenük hozott egyenkénti 26 végrehajtási határozattal a lista élén, most ehhez a „helyezéshez” 34 határozatra volt szükség. Annyiban nincs viszont változás, hogy az első két helyet továbbra is a tavalyi „éllovasok” tarják. A dombóvári Kapos-Petrol 2005 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., valamint a kaposvári Barbix 2000 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. ellen az utóbbi három, illetve négy év alatt egyaránt 34-34 alkalommal rendeltek el adóvégrehajtást. A képzeletbeli dobogó harmadik „fokán” 33-33 elmarasztalással négyen állnak. Ezek a balatonboglári VG Komplex Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a szekszárdi HB Szerelőipari Bt., a kaposvári Natur Arkánum Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., valamint a závodi Térkő Center Kereskedelmi Kft. Tanulságos, hogy a tavalyi összesítésben az első tízbe sorolt cég közül egy év alatt egyiknek sem sikerült lekerülni a százas TOP-listáról, legfeljebb hátrébb csúsztak.

Meglepő, hogy a száz felsorolt cég között egyetlen fővárosit sem találunk. Ezzel szemben pécsi székhellyel van bejegyezve 28 cég, annyi mint tavaly, és jelentősen – ötről tizenháromra – bővült a listán a kaposvári címmel bejelentett vállalkozások száma. Mindemellett a legtöbb adó-végrehajtási határozatot, 70 027-et – gazdasági súlyuknál és számuknál fogva is – a fővárosi cégek ellen hoztak, az összes elmarasztalásnak csaknem 40 százalékát. A vidéki nagyvárosok között – nem véletlenül –kiugróan magas a pécsi adat, ahol 5079 céget ért el az adóvégrehajtás. Nem sokkal maradt le Miskolc, ahol 4607 alkalommal született ilyen adóhivatali határozat. A sort Debrecen (3721), Szeged (3423) és Nyíregyháza (1904) követi, és a legjobb képet Győr mutatja, ahol 1514 végrehajtást rendelt el a hatóság.

A cégelmarasztalások alakulása tetten érhető a megyei statisztikákban is. Pest megye gazdasági túlsúlya közismert, nem meglepő tehát, hogy az adóvégrehajtások közül 30 117 erre a megyére esik. Borsod-Abaúj-Zemplén megye cégeinek neve 10 521 alkalommal, Baranya megye vállalkozásaié pedig 9374 esetben olvashatók a listán. Az átlagot meghaladó gyakorisággal indítottak az adóhatóság megyei igazgatóságai adóvégrehajtást Fejér megyében (8518), Bács-Kiskun megyében (7406) és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (7225). A legkevesebb adóvégrehajtást Zala megyében (2674), Nógrád megyében (2413) és Vas megyében (2032) rendelték el az adóigazgatóságok.

Adóvégrehajtás alatt álló vagy állt cégek száma

Adóvégrehajtás alatt álló vagy állt cégek száma

Adóvégrehajtás alatt álló vagy állt
cégek száma megyénként

Megye

Cégek száma

Bács-Kiskun
7406
Baranya
9374
Békés
4189
Borsod-Abaúj-Zemplén
10 521
Budapest
78 023
Csongrád
6263
Fejér
8518
Győr-Moson-Sopron
3520
Hajdú-Bihar
6349
Heves
4599
Jász-Nagykun-Szolnok
4459
Komárom-Esztergom
5949
Nógrád
2413
Pest
30 117
Somogy
6366
Szabolcs-Szatmár-Bereg
7225
Tolna
4406
Vas
2032
Veszprém
3555
Zala
2674
összesen:
207 958

Adóvégrehajtás alatt álló vagy állt
cégek száma városonként

Város

Cégek száma

Debrecen
3721
Győr
1514
Miskolc
4607
Nyíregyháza
2904
Pécs
5079
Szeged
3423
összesen:
21 248

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen!Ingatlan ajánlatok

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2

Irodahosszabbítások a CA Immo-nál

Irodahosszabbítások a CA Immo-nál Három bérlő is a maradás mellett döntött a CA Immo portfoliójában lévő irodaházakban. A Panasonic az Infopark ’A’-ban, a CBS Property és még egy további bérlő a Capital Square-ben hosszabbította meg irodabérleti szerződését. A három tranzakció összesített területigénye meghaladja az 1400 négyzetmétert.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen!Ingatlankereső

M3 Business Center “B”

Település: Budapest
Típus: irodaház

Globe 13

Település: Budapest
Típus: irodaház

Dévai Irodaház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Lomb Business Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Andrássy Palace

Település: Budapest
Típus: irodaház

Buda Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Kintlévőség-, Adósság-, Tartozáskezelés

Hogy ne veszítse el a lakását...!! - vagy ha másnál van a pénze...!! Veszélyben a...

Téliesített dunai nyaraló

Ráckevén (Peregi Dunasoron) a part közelében, berendezve eladó egy 145 négyszögöles (521...

KÖLTÖZTETÉS-LOMTALANÍTÁS-ZONGORASZÁLLÍTÁS! 0620/242-9111

Cégünk fiatal, precíz rakodókkal, zárt, párnázott teherautókkal vállal, lakossági és...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezetői állás Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító hajón.
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

IMF- hitel
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány mégis tárgyalásba kezd az IMF-fel?
Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit
(25%)
 
Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást
(50%)
 
Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt
(12.5%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Dr. Bóna Krisztián
Dr. Bóna Krisztián Termeléskiszolgálás, Lean vezető tanácsadó, szakmai vezető - Adversum Kft. Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2012>>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930