2012-08-16 10:48:00

Négy kiemelt közlekedési beruházás előkészítését kezdték meg Budapesten

Négy kiemelt közlekedési beruházás előkészítését kezdte meg a főváros és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) - jelentette be Tarlós István főpolgármester szerdán Budapesten.

A sajtótájékoztatón elmondta, a négy kiemelt projekt a fővárosi villamos- és trolibuszhálózat egységes fejlesztési koncepciója, a kisföldalatti korszerűsítése és esetleges meghosszabbítása, a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötése, utóbbi felújítása, illetve az észak-déli regionális gyorsvasút déli ágának az Astoriáig történő meghosszabbítása. Ezek a kormány támogatást is élvezik - tette hozzá.

Tarlós István közlése szerint a projektek előkészítésével a 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési ciklusban lehívható támogatások elnyerésére készülnek fel. Hangsúlyozta, hogy a beruházások jelentősen csökkenthetik a BKV műszaki lemaradását, mivel a fejlesztésekkel egy időben a jelenlegi infrastruktúrát, és a járműveket is lecserélhetik.

A 4-es metróval kapcsolatban a főpolgármester jelezte: 70 százalék fölé került a műszaki készültség, és elviekben tartható a 2014-es átadás. Az első Alstom szerelvény, amely ezen a vonalon fog közlekedni az ősszel Magyarországra érkezik, várhatóan novemberben megkezdődik a tesztelése, és 2013 tavaszára megszülethet a típusengedély is.

70 százalék fölé került a műszaki készültség, és elviekben tartható a 2014-es átadás

Kérdésre válaszolva Tarlós István kitért arra is, hogy a pesti alsó rakpart egy szakaszának forgalmát átszerveznék, erre három terv van: a teljes lezárás, a sávszűkítés, illetve az egyirányúsítás. Erről szavai szerint a közeljövőben születhet döntés.

Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, azért kezdik el a közlekedési projekteket most kidolgozni, hogy mire a forrásokra megnyílnak a pályázati lehetőségek, kész terveik legyenek. Részletes tervezési munka zajlik, amelyek végén teljesen elő lesz készítve a beruházás - mondta.

A négy fő projektet bemutatva elmondta, a kisföldalatti korszerűsítése nem várhat már sokáig, mivel a szerelvények 39 évesek, lecserélésükre most uniós forrásból van lehetőség. Hangsúlyozta, hogy speciális üzemről van szó, a világon sehol máshol nem közlekednek pontosan ilyen járművek, ezért egyedi járműveket kell beszerezni.

A 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötésével kapcsolatban a vezérigazgató azt mondta, az Örs vezér téri összekötésen túl a forgalmas útátjárókban felül-, illetve aluljárókat építenének. Az összekötés után az M0-ástól akár fél órán belül a belvárosba lehet majd jutni - hangsúlyozta.
Vitézy Dávid szerint a villamos- és trolivonalak fejlesztésének projektjében most vizsgálják azokat a lehetséges beruházásokat, amelyek reálisak, megvalósíthatók, ezeket gyűjtik majd össze egy nagy projektbe. Helyet kaphat ebben az 1-es villamos meghosszabbítása a Fehérvári úttól a Kelenföldi pályaudvarig, a Bajcsy-Zsilinszky úti villamosvonal visszaállítása, vagy a fogaskerekű meghosszabbítása a Széll Kálmán térig. Összesen több mint 20 ilyen fejlesztést vizsgálnak - mondta.

Az észak-déli gyorsvasúttal kapcsolatban megjegyezte, hogy 2020-ig nem készül el egy ütemben a teljes vonal, de a déli szektorban el kell kezdeni a munkát, mert a ráckevei és csepeli HÉV is nagyon rossz állapotban van, ha nem cserélik le a szerelvényeket, akkor azok átlépik az 50 éves korhatárt.

Kérdésre válaszolva Vitézy Dávid azt mondta, a kivitelezés mintegy 7-800 milliárd forintba kerülhet, de azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mennyi pénzre tudnak majd pályázni a 2014-től kezdődő ciklusban. Azt sem tudni egyelőre, hogy a négy nagy projektből hányra adják be a pályázatot az uniónál.

mti

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen! Ingatlan ajánlatok iroda raktár

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2
Buda Center Buda Center Budapest
The Quadrum I. épület The Quadrum I. épület Vecsés
Terület: 22 000 m2

Számos, adózással kapcsolatos feladat vár még a vállalkozásokra májusban

Számos, adózással kapcsolatos feladat vár még a vállalkozásokra májusban A vállalatok számára a május vége nem csupán az éves társaságiadó-bevallás benyújtásának határidejét jelenti, hiszen többek között az iparűzési adó, az innovációs járulék, és a hitelintézeti járadék bevallásának határideje is egyben, ráadásul több, adózási szempontból fontos döntés meghozatalának ekkor jön el az ideje. A Deloitte Zrt. a legfontosabb ... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen! Ingatlan ajánlatok

Goodman Üllő Airport Logisztikai Központ

Település: Üllő
Típus: ipari ingatlan

BFI Irodaház

Település: Budapest
Típus: irodaház

New Age Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Arena Corner

Település: Budapest
Típus: irodaház

M3 Business Center “A”

Település: Budapest
Típus: irodaház

City Gate

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Diszpécser (Karcag)

Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...

Diszpécser (Alsónémedi)

Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...

Virágkötő, -berendező, virágkereskedő ingyenes képzés

Virágkötő, -berendező, virágkereskedő OKJ nappali tagozatos INGYENES képzés, 16-23...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Diszpécser (Karcag) Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...
  • Diszpécser (Alsónémedi) Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

HITEL
A mostani gazdasági helyzetben venne fel hitelt?
Igen, de csak lakásra
(20%)
 
Igen, de csak szabad felhasználásút
(0%)
 
Igen, de csak kedvező kamattal
(20%)
 
Nem
(40%)
 
Nem tudom
(0%)
 
Egyéb
(20%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Vida Péter
Vida Péter Szállítási hálózatok átszervezése, disztribúció - Logisztikai folyamatok elemzése ügyvezető, vezető tanácsadó - Adversum Kft. Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2013>>
HKSzCsPSzV
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930