2011-09-15 13:01:00

Miért éppen Szombathely?

A szombathelyi CLAUDIUS Ipari és Innovációs Park nevét szakmai körökben mindig elismeréssel emlegették. A betelepült multinacionális vállalatok és a hazai KKV-k közel tizenötezer dolgozót foglalkoztattak a 2000-es évek elején. Az elmúlt években mintha kevesebb hír érkezne a vasi megyeszékhelyről.

Nagy Imre Győző

.

A gazdasági recesszió a nyugati határ mellett is éreztette hatását, de most már a kilábalás időszakét éljük.

A nagy cégek, mint az LuK, a DELPHI, a Jabil és az Epcos is új fejlesztésekbe kezdtek. Reméljük, hogy a város gazdasága hamarosan visszanyeri régi erejét és ismét rangot jelent a CLAUDIUS Ipari Park területén letelepedni.

-mondta Nagy Imre Győző, aki 1999-től öt éven keresztül vezette az ipari parkot működtető gazdasági társaságot.

.

Tranzit: A fejlődésbe vetett hitet misem bizonyítja jobban, mint az, hogy ismét szerepet vállalt a helyi gazdaság fejlesztésében.

Egy kicsit visszamennék az időben, hogy érthető legyen mostani szerepvállalásom. A 2000-es évek elején örömmel tapasztaltuk, hogy a multinacionális nagyvállalatok mellett, azok beszállítóiként, szolgáltatást biztosító partnereiként megjelentek a hazai vállalkozások is. Kiemelt figyelemmel kísértem az ipari park főútjának számító Puskás Tivadar utcában zajló fejlesztéseket. Az akkor legjelentősebb üzem, a PHILIPS beszállítói igényeire építve jelentős beruházások történtek, és 10 évvel ezelőtt megnyitotta kapuit a Magyar Képcső korszerű üzemcsarnoka a hozzá tartozó raktárakkal és kiszolgáló létesítményekkel.

P11 Business Park - Új lehetőségek a CLAUDIUS Ipari Park szívében

Pár év múlva a világcég távozott Szombathelyről, de a telephely a Milos-cégcsoport logisztikai bázisaként tovább működött, sőt a növekvő igények miatt raktárbővítés és irodaépület fejlesztés is történt. Az irodai blokk földszintjén autószalonok kaptak helyet, a szolgáltató funkció erősítése érdekében teher- és személygépkocsi szerviz is megkezdte működését. A logisztikai, szállítmányozási ágazatok mellett, a korábbiakhoz hasonlóan gyártási tevékenység is folyt a telephelyen. Legutóbb egy kínai tulajdonú, LCD televíziókat gyártó vállalat működött a gyártócsarnokban.

Tranzit: Ez eddig egy sikertörténet, de hova lettek a kínaiak?

A kínaiak megítélése szerint az elmúlt évtized magyar gazdaságpolitikája nem teremtett megfelelő környezetet a termelés folytatására, így Nyugat-Európában folytatták tovább a gyártási tevékenységet. A megüresedett gyártó bázis és a csatlakozó logisztikai infrastruktúra hasznosítása érdekében ez év elején kerestek meg a telephely tulajdonosai, hogy gondolkodjunk közösen a továbblépési lehetőségekről. Vállaltam a feladatot, hiszen már korábban is dolgoztunk együtt és közös hullámhosszon voltunk a fejlesztési irányok tekintetében.

P11 Business Park - Új lehetőségek a CLAUDIUS Ipari Park szívében

Tranzit: Milyen fejlesztési irányokat tűztek ki?

Mindenképpen komplex fejlesztésben kell gondolkodnunk. Egyrészről biztosítanunk kell a telephely működtetését a meglévő kondíciók mellett, másrészt el kell kezdenünk a továbbfejlesztést a nemzetközi trendeket követve, különös tekintettel a fenntartható fejlődés szempontjaira. Értem ezalatt a megújuló energiaforrások használatának bevezetését, a természeti erőforrások és anyagok takarékos és ésszerű felhasználását, az újrahasznosítás szem előtt tartását.

Szeretnénk megfelelni azoknak a kritériumoknak, ami alapján nyugodtan hirdethetnék, hogy ez egy környezettudatos telephely, ahol „zöld” irodák”, raktárak és műhelyek találhatók. Nyugat-Európában a „zöld” kritériumoknak megfelelő ingatlanok magasabb bérleti díjért adhatók ki, és ez nem csak a betelepülő vállalkozások elkötelezettsége miatt van így, de a működési rezsiköltségek is jelentősen alacsonyabbak az alkalmazott technológiáknak köszönhetően.

Tranzit: Milyen feltételeket tudnak biztosítani a betelepülni kívánó vállalkozásoknak és kiket várnak a Puskás Tivadar utca 11-be?

A telephely főbejáratánál áll a kétszintes központi épület. A földszinten a kisebb irodák mellett igényesen kivitelezett bemutatótermek találhatóak több mint 400 m2 alapterületen, amik kialakításuknál fogva autószalonként, kereskedelmi, vagy bemutatást igénylő tevékenység számára hasznosíthatóak. Az emeleti kisebb irodák mellett egy nagy, egyterű iroda is található, szintén mintegy 400 m2 nagyságban, amely az igényeknek megfelelően leválasztható, megosztható, így több iroda is helyet kaphat.

A főépülethez csatlakozóan egy logisztikai célra kiválóan alkalmas, teljes hosszában rámpával ellátott 1.400 m2-es raktár található, amely igény szerint megosztható, leválasztható. Itt a raktározás mellett kis ráfordítással műhelyek is kialakíthatóak.

P11 Business Park - Új lehetőségek a CLAUDIUS Ipari Park szívében

A telephely hátsó bejáratán át is megközelíthető az elmúlt évtizedben épített, majd kibővített korszerű 3 részből álló gyártócsarnok és logisztikai bázis. Az 4.100 m2 nettó alapterületű csarnok használati funkciói a mindenkori igények szerint alakíthatóak, az egész felület alkalmas gyártásra és raktározásra is. A csarnokhoz rámpakiegyenlítős dokkolók tartoznak.

A bemutatott telephelyre egyaránt várunk kisebb és nagyobb vállalkozásokat. Egy nemzetközi innovációs folyamatokat támogató szervezet vezetői lehetőséget látnak az ingatlanban, hiszen az innovatív vállalkozások nemcsak iroda és fejlesztőműhely lehetőséget kaphatnak, de a szalonban méltó körülmények között be is mutathatják a prototípusokat, növelve ezzel a termék piacra jutásának esélyeit. De a nagyobb vállalkozások főként a gyártó és raktárcsarnokban találhatnak megfelelő feltételeket tevékenységükhöz, melyet komplex logisztikai szolgáltatással biztosítunk. Ehhez több mint 10 éves tapasztalattal és gyakorlattal rendelkező szakember gárda nyújt segítséget.
A telephely előtt található a helyi járatú autóbuszok megállója, és ingyenes parkolási lehetőség is biztosított. A telephelyen belül csaknem 80 személy és tehergépkocsi elhelyezésére van lehetőség.

Tranzit: Milyenek a működés külső infrastrukturális feltételei? Miért éppen Szombathely?

Szombathely a nyugati határszélen található, 10 km-re Ausztriától. A kezdeti betelepüléseknél ez fontos szempont volt, valamint az is, hogy jelentős a tranzit forgalom, az észak déli és a kelet nyugati fő közlekedési útvonalak elérhető távolságra vannak. 2004-óta gyorsforgalmi úton érhető el az A2-es, Bécs-Graz autópálya. Mindkét osztrák nagyváros 120 km-re található A végéhez közeledik a GYESEV kezelésébe került Sopron-Szombathely-Szentgotthárd vasútvonal korszerűsítése. Az M1-es autópályához kapcsolatot biztosító 86-os főút Szombathely-Győr szakasza is fejlesztés alatt áll, belátható időn belül 2x2 sávos gyorsforgalmi úton közlekedhetnek a járművek. A tervezett Vát-Porpác nemzetközi repülőtér megvalósulása pedig teljessé tenné a közlekedési infrastruktúrát.

Köszönjük a tájékoztatást és reméljük hamarosan beszámolhatunk a tervezett fejlesztések megvalósulásáról is.

TR

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen!Ingatlan ajánlatok

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2

Irodahosszabbítások a CA Immo-nál

Irodahosszabbítások a CA Immo-nál Három bérlő is a maradás mellett döntött a CA Immo portfoliójában lévő irodaházakban. A Panasonic az Infopark ’A’-ban, a CBS Property és még egy további bérlő a Capital Square-ben hosszabbította meg irodabérleti szerződését. A három tranzakció összesített területigénye meghaladja az 1400 négyzetmétert.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen!Ingatlankereső

M3 Business Center “B”

Település: Budapest
Típus: irodaház

Globe 13

Település: Budapest
Típus: irodaház

Dévai Irodaház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Lomb Business Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Andrássy Palace

Település: Budapest
Típus: irodaház

Buda Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Kintlévőség-, Adósság-, Tartozáskezelés

Hogy ne veszítse el a lakását...!! - vagy ha másnál van a pénze...!! Veszélyben a...

Téliesített dunai nyaraló

Ráckevén (Peregi Dunasoron) a part közelében, berendezve eladó egy 145 négyszögöles (521...

KÖLTÖZTETÉS-LOMTALANÍTÁS-ZONGORASZÁLLÍTÁS! 0620/242-9111

Cégünk fiatal, precíz rakodókkal, zárt, párnázott teherautókkal vállal, lakossági és...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezetői állás Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító hajón.
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

IMF- hitel
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány mégis tárgyalásba kezd az IMF-fel?
Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit
(25%)
 
Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást
(50%)
 
Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt
(12.5%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Dr. Bóna Krisztián
Dr. Bóna Krisztián Termeléskiszolgálás, Lean vezető tanácsadó, szakmai vezető - Adversum Kft. Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2012>>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930