Címkék: IT
2012-01-16 11:00:00

Magyar vírusvédelem a világ élvonalában

A legmegbízhatóbb vírusvédelmi szoftvercégek sorába emelte az egyetlen magyar fejlesztőt a nemzetközi szakma.

A Virus Bulletin tesztközpont vizsgálatain immáron megszakítás nélkül tizenegyedik alkalommal teljesített hibátlanul a VirusBuster rendszere. A kiemelkedő magyar programozói eredményt a világ számos pontján figyelemmel kísérik, a teszten sikerrel vizsgázó rendszerek negyede a hazai fejlesztés technológiáját használta.

A 2011 decemberében végzett tesztek most nyilvánosságra hozott eredményeiből kiderül, a Windows 7 Professional környezetben végzett megmérettetésen az összes 54 induló vírusvédelmi rendszer közül 21 nem tudta teljesíteni a magas elvárásokat.

A VirusBuster által elnyert VB100% elismerést csak olyan szoftver kaphatja meg, amely azonosít minden vadon terjedő vírust, de egyetlen hamis riasztást sem ad. A verseny nehézségi fokát jól jellemzi, hogy gyakran a legnagyobb nemzetközi vállalatok patinás megoldásai is elbuknak a vizsgán.

Bozsó Julianna, a cég ügyvezetője elmondta, a VirusBuster 2000 júliusa óta vesz részt az évről évre egyre erősebb mezőnyt felvonultató, 1998 óta létező versengésben. Az elmúlt több mint tíz évben negyven alkalommal szerezték meg a minősítést, amelyből az utolsó tizenegyet folyamatosan, megszakítás nélkül értek el.

A kiemelkedő magyar programozói eredményt a világ számos pontján figyelemmel kísérik, a teszten sikerrel vizsgázó 33 szoftvertermék negyede, azaz még további nyolc rendszer a hazai fejlesztés keresőmotorját használta.

TR

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Irodahosszabbítások a CA Immo-nál

Irodahosszabbítások a CA Immo-nál Három bérlő is a maradás mellett döntött a CA Immo portfoliójában lévő irodaházakban. A Panasonic az Infopark ’A’-ban, a CBS Property és még egy további bérlő a Capital Square-ben hosszabbította meg irodabérleti szerződését. A három tranzakció összesített területigénye meghaladja az 1400 négyzetmétert.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen!Ingatlankereső

Victor Hugo Irodaház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Milos Logisztikai Centrum

Település: Szombathely
Típus: ipari ingatlan

Prologis Park Budapest

Település: Szigetszentmiklós
Típus: raktár

Bartók Ház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Árpád Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Sas utca 15

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Kintlévőség-, Adósság-, Tartozáskezelés

Hogy ne veszítse el a lakását...!! - vagy ha másnál van a pénze...!! Veszélyben a...

Téliesített dunai nyaraló

Ráckevén (Peregi Dunasoron) a part közelében, berendezve eladó egy 145 négyszögöles (521...

KÖLTÖZTETÉS-LOMTALANÍTÁS-ZONGORASZÁLLÍTÁS! 0620/242-9111

Cégünk fiatal, precíz rakodókkal, zárt, párnázott teherautókkal vállal, lakossági és...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezetői állás Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító hajón.
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

IMF- hitel
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány mégis tárgyalásba kezd az IMF-fel?
Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit
(25%)
 
Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást
(50%)
 
Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt
(12.5%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Dr. Bóna Krisztián
Dr. Bóna Krisztián Termeléskiszolgálás, Lean vezető tanácsadó, szakmai vezető - Adversum Kft. Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2012>>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930