2011-08-02 13:18:00

Logisztikai központ épül a kecskeméti Mercedes gyár mellett

A tervek szerint két éven belül 200 új munkahelyet teremt az a logisztikai központ, amelyet zöldmezős beruházás keretében a kecskeméti Mercedes gyár tőszomszédságában valósít meg a MAPI Zrt. és a Duvenbeck IMMO Logisztikai Kft.

A tájékoztató szerint a társaságok a 14 ezer négyzetméteren megvalósuló logisztikai központ felépítésére 250 millió forint értékű állami és európai uniós pályázati támogatást nyertek el a napokban. Ez a forrás a beruházás 720 millió forintos költségvetésű első lépcsőjéhez nyújt segítséget.

Ennek keretében a közvetlenül a Daimler gyára mellé települő Duvenbeck IMMO Logisztikai Kft. felépít egy több mint 5.800 négyzetméter hasznos alapterületű csarnokot Kecskeméten. A fejlesztés része a működéshez szükséges alapinfrastruktúra kialakítása is.

A tervek szerint két éven belül megközelítőleg 200 dolgozót foglalkoztató logisztikai központ célja az autógyár szállítmányozási igényeinek kiszolgálása.

Hároméves szerződést kötöttünk a Mercedesszel a gyár raktározási és alkatrész-beszállítási feladatainak ellátására” – mondta el a Duvenbeck magyar képviseletének vezetője, Kórusz Attila. Jelezte: munkájukat most kezdték Magyarországon, és aktívan jelen szeretnének lenni a belföldi piacon.

A csarnokot 2011. szeptember 1-jén adják át, majd 2012. december 31-ig további 9000 négyzetméternyi raktárkapacitással fogják bővíteni. Addig is a beruházás következő szakaszában közel 621 milliós eszközbeszerzésre készülnek, amelyhez – szintén a MAPI közreműködésével – mintegy 100 millió forint értékű uniós támogatásra pályáznak majd.

Az év végéig hetven alkalmazottat vesznek fel, de két éven belül szándékaik szerint további százharminc munkahelyet teremt a társaság – tette hozzá az irányító.

A projektben partnercégként résztvevő MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. 2003-ban alakult, 100 százalékban magyar magántulajdonban van, jelenleg az ország egyik jelentős fejlesztési tanácsadó vállalkozása. A több mint 40 szakértőt foglalkoztató társaság az elmúlt 8 évben 100 milliárd forint támogatás lehívásához segítette hozzá megbízóit, hazai vállalkozásokat és önkormányzatokat. Aktív tagja számos magyar és nemzetközi kitekintésű szervezetnek, és rendszeresen kap tanácsadói felkéréseket a projektfinanszírozásban és -megvalósításban közreműködő intézményektől.

mti

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen!Ingatlan ajánlatok

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2

Irodahosszabbítások a CA Immo-nál

Irodahosszabbítások a CA Immo-nál Három bérlő is a maradás mellett döntött a CA Immo portfoliójában lévő irodaházakban. A Panasonic az Infopark ’A’-ban, a CBS Property és még egy további bérlő a Capital Square-ben hosszabbította meg irodabérleti szerződését. A három tranzakció összesített területigénye meghaladja az 1400 négyzetmétert.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen!Ingatlankereső

Victor Hugo Irodaház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Milos Logisztikai Centrum

Település: Szombathely
Típus: ipari ingatlan

Prologis Park Budapest

Település: Szigetszentmiklós
Típus: raktár

Bartók Ház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Árpád Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Sas utca 15

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Kintlévőség-, Adósság-, Tartozáskezelés

Hogy ne veszítse el a lakását...!! - vagy ha másnál van a pénze...!! Veszélyben a...

Téliesített dunai nyaraló

Ráckevén (Peregi Dunasoron) a part közelében, berendezve eladó egy 145 négyszögöles (521...

KÖLTÖZTETÉS-LOMTALANÍTÁS-ZONGORASZÁLLÍTÁS! 0620/242-9111

Cégünk fiatal, precíz rakodókkal, zárt, párnázott teherautókkal vállal, lakossági és...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezetői állás Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító hajón.
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

IMF- hitel
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány mégis tárgyalásba kezd az IMF-fel?
Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit
(25%)
 
Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást
(50%)
 
Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt
(12.5%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Mondovics János
Mondovics János Ellátási lánc menedzsment - Logisztikai folyamatok elemzése okl. gazdasági mérnök Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2012>>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930