2011-05-10 10:56:00

Kutatás-fejlesztés az európai integráció szolgálatában

A HungaroControl égisze alatt működik Közép-Európa egyetlen légtérszimulációs központja 2011. május 10-étől Budapesten.

A legmodernebb technológiával felszerelt kutatás-fejlesztési centrumot dr. Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár, Joe Sultana, a légiforgalmi irányítás európai csúcsszervezetének igazgatója, valamint Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója nyitotta meg a térség légi navigációs vezetőinek jelenlétében. A Center of Research, Development and Simulation (CRDS) célja, hogy elősegítse a regionális együttműködést és az Egységes Európai Égbolt megvalósítását.

HC_CRDS_megnyitó_1.jpg

Az európai légi navigáció hatékonyságát és versenyképességét előirányzó Egységes Európai Égbolt program keretében a jelenleg még országhatárok mentén tagolt légteret nagyobb regionális egységekbe, úgynevezett funkcionális légtérblokkokba szervezik. Az integráció az irányítók minden korábbinál szorosabb együttműködését kívánja meg, illetve számos eljárás és folyamat változását, többek közt a repülési útvonalak lerövidülését hozza magával. A HungaroControl ma megnyitott innovációs centruma lehetőséget teremt arra, hogy a „papíron” kidolgozott és elméletileg biztonságos változásokat, légiforgalmi irányítói eljárásokat még azok éles alkalmazása előtt teszteljék.

Magyarország mindent megtesz az Egységes Európai Égbolt megvalósítása, valamint annak a közép-európai funkcionális légtérblokknak a sikeres működése érdekében, amelynek létrehozásáról épp a múlt csütörtökön írtunk alá megállapodást a régió országaival” – mondta az ünnepélyes megnyitón dr. Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár.

A magyar légiforgalmi szolgálat beruházásai egész Közép-Európa légi navigációjának fejlődését és a regionális együttműködést szolgálják. Ennek kiváló példája a CRDS innovációs centrum, amely a többi szolgáltató előtt is nyitva áll” – tette hozzá az államtitkár.

A légi forgalom növekedése és az integráció Európa-szerte egyre erősebb keresletet támaszt a kutatás-fejlesztés, a szimuláció és a képzés területén, de a magas szakmai igényeknek megfelelő kapacitások csak igen korlátozottan állnak rendelkezésre. A budapestihez mérhető nagyságú és technológiájú létesítmény az egész kontinensen csupán egy található, Párizs mellett. Ezért különösen fontos, hogy az integrációs folyamat legintenzívebb időszakában biztosítani tudjuk Közép-Európa számára a fejlődéshez és a közös munkához szükséges világszínvonalú infrastruktúrát” – világított rá a beruházás jelentőségére Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója.

A megnyitón részt vettek a térség légiforgalmi szolgálatainak vezetői is, valamint a légi navigáció európai csúcsszervezete, az EUROCONTROL igazgatója. Joe Sultana beszédében hangsúlyozta, hogy „a CRDS nemcsak a régióban, hanem egész Európában szorosabbra fűzi a szolgáltatók szakmai együttműködését.”

A központban elsőként egy folyamatban levő útvonal-változtatás hatásait fogják tesztelni a HungaroControl szakemberei. A valóságos körülmények között végrehajtott szimulációval kideríthető, hogy a légitársaságok számára optimálisabb új útvonal a gyakorlatban hogyan hat majd a légiforgalmi irányítás munkafolyamataira, esetleg okoz-e bármilyen nehézséget a forgalom kezelésében.

HC_CRDS_megnyitó_2.jpg

Cs.L.

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen!Ingatlan ajánlatok

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2

Irodahosszabbítások a CA Immo-nál

Irodahosszabbítások a CA Immo-nál Három bérlő is a maradás mellett döntött a CA Immo portfoliójában lévő irodaházakban. A Panasonic az Infopark ’A’-ban, a CBS Property és még egy további bérlő a Capital Square-ben hosszabbította meg irodabérleti szerződését. A három tranzakció összesített területigénye meghaladja az 1400 négyzetmétert.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen!Ingatlankereső

CITYPOINT9

Település: Budapest
Típus: raktár

Liget Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Central Business Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Greenpoint 7

Település: Budapest
Típus: irodaház

Business Center 30

Település: Budapest
Típus: irodaház

Airport City Logistic Park

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Kintlévőség-, Adósság-, Tartozáskezelés

Hogy ne veszítse el a lakását...!! - vagy ha másnál van a pénze...!! Veszélyben a...

Téliesített dunai nyaraló

Ráckevén (Peregi Dunasoron) a part közelében, berendezve eladó egy 145 négyszögöles (521...

KÖLTÖZTETÉS-LOMTALANÍTÁS-ZONGORASZÁLLÍTÁS! 0620/242-9111

Cégünk fiatal, precíz rakodókkal, zárt, párnázott teherautókkal vállal, lakossági és...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezetői állás Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító hajón.
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

IMF- hitel
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány mégis tárgyalásba kezd az IMF-fel?
Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit
(25%)
 
Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást
(50%)
 
Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt
(12.5%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Mondovics János
Mondovics János Ellátási lánc menedzsment - Logisztikai folyamatok elemzése okl. gazdasági mérnök Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2012>>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930