2012-02-07 16:05:00

Közel 11 százalékkal nőtt a Würth forgalma Magyarországon

A szereléstechnikai cikkek értékesítésével foglalkozó Würth magyarországi nettó árbevétele 2011-ben 10,8 százalékkal 6,2 milliárd forintra nőtt.

A rekord nagyságrendű forgalombővülés azt jelenti, hogy az értékesítési volumen meghaladta a válság előtti szintet. Nemzetközi szinten is jól teljesített a vállalat: a németországi székhelyű konszern forgalma tavaly 12,3 százalékkal 9,7 milliárd euróra emelkedett..

Az elmúlt évtized legnagyobb arányú értékesítésnövekedését sikerült elérnünk tavaly. Ez a siker az idei évre is ambíciózus tervekre ad lehetőséget: 2012-ben 21 százalékos árbevétel-növekedést tervezünk” – emelte ki Hámori Márk, a Würth Szereléstechnika Kft. ügvezető igazgatója.

Közel 11 százalékkal nőtt a Würth forgalma Magyarországon

A cég a forgalomnövekedést üzlethálózatának, illetve szolgáltatási palettájának szélesítésével és új termékstratégia bevezetésével kívánja megalapozni. Két üzlet megnyitását tervezik az idén, emellett céljuk a jelenleginél is összetettebb ügyféligények maximális kiszolgálása. A Würth Szereléstechnika Kft. jelenleg 330 dolgozót foglalkoztat, s a világon forgalmazott százezer termékük közül mintegy 40 ezer már Magyarországon is elérhető.

A németországi székhelyű Würth-csoport tavaly az előzetes adatok szerint 12,3 százalékkal, 9,7 milliárd euróra növelte forgalmát. A legnagyobb bővülést a német piacon érték el, ahol az átlag feletti mértékben, 14 százalékkal 4,4 milliárd euróra növekedett a forgalom. Az operatív üzemi eredmény 385 millió eurót tett ki, ami megfelelt az egy évvel korábbi szintnek. Az eredményt negatívan befolyásolta, hogy a napelemek gyártása veszteséges volt.

2012-re ismét kétszámjegyű növekedést irányzott elő a vállalatvezetés. A pozitív várakozásokat valamelyest beárnyékolják azonban a világgazdasági kilátások bizonytalanságai és az euróövezet helyzete” – mondta Robert Friedmann, a konszern szóvivője. Mindennek ellenére a Würth-csoport számára egészen különleges az idei év, hiszen az árbevétel először lépheti át a 10 milliárd eurós határt. Az üzleti év könyvvizsgálattal alátámasztott, hivatalos adatait a május 10-i éves sajtótájékoztatón teszi közzé a vállalatcsoport.

V.V.

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen!Ingatlan ajánlatok

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2

Irodahosszabbítások a CA Immo-nál

Irodahosszabbítások a CA Immo-nál Három bérlő is a maradás mellett döntött a CA Immo portfoliójában lévő irodaházakban. A Panasonic az Infopark ’A’-ban, a CBS Property és még egy további bérlő a Capital Square-ben hosszabbította meg irodabérleti szerződését. A három tranzakció összesített területigénye meghaladja az 1400 négyzetmétert.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen!Ingatlankereső

CITYPOINT9

Település: Budapest
Típus: raktár

Liget Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Central Business Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Greenpoint 7

Település: Budapest
Típus: irodaház

Business Center 30

Település: Budapest
Típus: irodaház

Airport City Logistic Park

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Kintlévőség-, Adósság-, Tartozáskezelés

Hogy ne veszítse el a lakását...!! - vagy ha másnál van a pénze...!! Veszélyben a...

Téliesített dunai nyaraló

Ráckevén (Peregi Dunasoron) a part közelében, berendezve eladó egy 145 négyszögöles (521...

KÖLTÖZTETÉS-LOMTALANÍTÁS-ZONGORASZÁLLÍTÁS! 0620/242-9111

Cégünk fiatal, precíz rakodókkal, zárt, párnázott teherautókkal vállal, lakossági és...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezetői állás Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító hajón.
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

IMF- hitel
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány mégis tárgyalásba kezd az IMF-fel?
Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit
(25%)
 
Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást
(50%)
 
Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt
(12.5%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Mondovics János
Mondovics János Ellátási lánc menedzsment - Logisztikai folyamatok elemzése okl. gazdasági mérnök Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2012>>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930