2012-01-10 09:51:00

Kínai tulajdonba került a luxusjachtokat gyártó olasz Ferretti

Egy kelet-kínai vállalat veszi meg a luxusjachtokat gyártó olasz Ferretti csoportot - jelentette a kínai média kedden Santung (Shandong) tartomány székhelyéről Csinan (Jinan) városból, az üzletkötés helyszínéről.

A santungi nehézipari vállalat leányvállalata, a Weichai Holding Group Co. 374 millió eurót fizet a Ferretti részvényeinek 75 százalékáért.

A Weichai elnöke kijelentette, cége számára a jachtgyártás a következő öt év egyik stratégiai célja. Mint mondta, a Ferrettit ideális partnernek tartják, mivel ismert a piacon, korszerű gyártási technológiával rendelkezik, minőségi terméket állít elő és kifogástalan értékesítési csatornái vannak.

Kínai tulajdonba került a luxusjachtokat gyártó olasz Ferretti

A Ferrettit Norberto Ferretti és testvére, Alessandro alapította 1968-ban és két évvel később, a genovai kiállításon mutatták be első - később legendássá vált - modelljüket. A cég ma élen jár a motoros jachtok tervezésében, magas a piaci részesedése, de a Hszinhua hírügynökség jelentése szerint pénzügyi gondokkal küzd. A válság a jacht piacot is érzékenyen érintette, a cég súlyosan eladósodott.

A beszámoló szerint a vásárlással optimalizálják a Ferretti tőkestruktúráját, több mint 100 millió euróval növelik a tőkéjét, miközben eladósodottságának mértékét közel 100 millió euróval csökkentik.

A Weichai csoportot, Kína egyik legnagyobb nehézgépeket és járműalkatrészeket gyártó vállalatát 1946-ban alapították. 2009-ben megszerezte Moteurs Bauduin SA dízelmotorokat és hajtóműveket gyártó francia vállalatot. Ebbe azóta több mint 30 millió eurót fektetett, aminek eredményeként közel megötszörözte eladásait.

Közismert, hogy Kínában jelentős ütemben nő a luxustermékek iránti kereslet, s ez - az egyre bővülő tengeri turizmussal - vonatkozik a jachtokra is. Kína 2010-ben háromszor annyi jachtot importált, mint egy évvel korábban, s a szakemberek a következő 5-10 évben hasonlóan gyors bővülésre számítanak.

mti

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park Két új csarnok építkezése kezdődött el a Dél-Pesti Üzleti Parkban, közel 14.000 m2 területtel. Ez az egyetlen city logisztikai park, amely idén banki finanszírozást kapott a bővüléshez és építkezést indíthatott aláírt bérleti szerződések birtokában.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen!Ingatlankereső

Horizont Park

Település: Budapest
Típus: irodaház

Globe 13

Település: Budapest
Típus: irodaház

Greenpoint 7

Település: Budapest
Típus: irodaház

Szépvölgyi Business Park

Település: Budapest
Típus: irodaház

Office Campus Budapest

Település: Budapest
Típus: irodaház

Gold Irodaház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Autóhütő, olajhütő, intercooler javitó!

Mindenféle vizhütő, olajhütő, motorhütő, intercooler, hőcserélő javitás, felujitás....

Üvegszálazás, müanyagozás!

Üvegszálas javitás, müanyag hegesztés, /lökháritó, tartály, kád, medence, siló,...

Kintlévőség-, Adósság-, Tartozáskezelés

Hogy ne veszítse el a lakását...!! - vagy ha másnál van a pénze...!! Veszélyben a...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezetői állás Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító hajón.
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

IMF- hitel
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány mégis tárgyalásba kezd az IMF-fel?
Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit
(25%)
 
Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást
(50%)
 
Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt
(12.5%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Dr. Bóna Krisztián
Dr. Bóna Krisztián Termeléskiszolgálás, Lean vezető tanácsadó, szakmai vezető - Adversum Kft. Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2012>>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930