2012-01-23 19:46:00

Kínában százezer fölötti termékhamisítási ügy volt tavaly

Kínában tavaly összesen több mint 100 ezer hamis vagy gyenge minőségű terméket érintő ügyben jártak el - derül ki a kínai minőségellenőrző hatóság jelentéséből.

A 2011-ben vizsgált 111 ezer 300 féle áru összértéke nagyjából 5,5 milliárd jüan, vagyis 200 milliárd forint körül mozgott - tájékoztatott a minőségellenőrzési és karantén főhivatal azzal, hogy közel 1200 ügyben folytatódott a rendőrségen az eljárás.

A szakemberek megállapították azt is, hogy tavaly az egyes esetek átlagértéke jelentősen megnőtt az egy évvel korábbiakhoz képest. Míg 2010-ben alig haladta meg a 37 ezer jüant, addig 2011-ben 53.500 jüan volt, s a vizsgált ügyekből 800-nál a 150 ezer jüant is meghaladta.

Az eseteknek közel a fele volt élelmiszerekkel, építőanyagokkal és a mezőgazdasági termeléssel kapcsolatos.

Kínában tavaly több élelmiszerbotrány kapott nyilvánosságot, így például ismét találtak melaminos tejet, elterjedt a zsírégető klenbuterol sertéstápba adagolása annak érdekében, hogy az állatokban nagyobb legyen a színhús aránya, s volt, hogy tiltott ételszínezékkel sárgították be a kínai kenyeret, hogy a vásárlók kukoricalisztből készültnek higgyék. Nagy port vert fel a használt étolaj újrahasználatára kialakult bűnbandák leleplezése is.

Még tavalyi sajtójelentések szerint az egyre erősödő és hangját hallató érdekvédelem, a közvélemény nyomására a kínai kormány szigorúbb fellépést ígért a hamisítások, a fogyasztókra veszélyt jelentő visszaélések megfékezésére.

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen!Ingatlan ajánlatok

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park Két új csarnok építkezése kezdődött el a Dél-Pesti Üzleti Parkban, közel 14.000 m2 területtel. Ez az egyetlen city logisztikai park, amely idén banki finanszírozást kapott a bővüléshez és építkezést indíthatott aláírt bérleti szerződések birtokában.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen!Ingatlankereső

Horizont Park

Település: Budapest
Típus: irodaház

Globe 13

Település: Budapest
Típus: irodaház

Greenpoint 7

Település: Budapest
Típus: irodaház

Szépvölgyi Business Park

Település: Budapest
Típus: irodaház

Office Campus Budapest

Település: Budapest
Típus: irodaház

Gold Irodaház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Autóhütő, olajhütő, intercooler javitó!

Mindenféle vizhütő, olajhütő, motorhütő, intercooler, hőcserélő javitás, felujitás....

Üvegszálazás, müanyagozás!

Üvegszálas javitás, müanyag hegesztés, /lökháritó, tartály, kád, medence, siló,...

Kintlévőség-, Adósság-, Tartozáskezelés

Hogy ne veszítse el a lakását...!! - vagy ha másnál van a pénze...!! Veszélyben a...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezetői állás Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító hajón.
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

IMF- hitel
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány mégis tárgyalásba kezd az IMF-fel?
Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit
(25%)
 
Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást
(50%)
 
Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt
(12.5%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Dr. Bóna Krisztián
Dr. Bóna Krisztián Termeléskiszolgálás, Lean vezető tanácsadó, szakmai vezető - Adversum Kft. Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2012>>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930