2011-12-16 09:04:00

Januárban kezdi meg működését a baktalórántházi ipari park

A baktalórántházi ipari park január 16-án kezdi meg működését, a területet 764 millió forintból, csaknem 50 százalékos uniós, illetve magyar állami támogatással alakították ki - közölte az építtető-üzemeltető Baktai Ipari Park Kft. csütörtökön.

Az ipari parkot egy régi, 8 hektáros fafeldolgozó telep átépítésével és annak 10 hektáros bővítésével alakították ki. A projekt megvalósítása során a területen elvégezték az infrastrukturális fejlesztéseket, megépült egy 4.100 négyzetméteres üzemcsarnok és szolgáltató központ, felújítottak egy meglévő épületet, valamint elvégezték a park teljes közművesítését, a belső parkolók építését és a parkosítást.

A betelepülni kívánó vállalkozások számára az üzemeltető segítő szolgáltatásokat biztosít, így lehetőség lesz például fordításra-tolmácsolásra, az iroda- tárgyaló- és konferenciatermek alkalmi és tartós bérletére, illetve éttermi szolgáltatásra.

Az összesen több mint 764 millió forintos fejlesztéshez 381 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott a magyar állam és az Európai Unió.

Vlagyimir Varsavszkij, a társaság tulajdonos-ügyvezetője elmondta, hogy a tárgyalások már javában tartanak több betelepülni szándékozó céggel. Ezek egyike a tervek szerint egy német érdekeltségű, úgynevezett "gyorsház" gyártó üzem lesz; a mintegy egymillió eurós befektetési értékű beruházás 15-20 embernek adhat munkát a térségben.

Az ügyvezető tájékoztatása szerint emellett két másik, magyar-orosz és magyar-osztrák faipari cég is érdeklődik az ipari terület lehetőségei iránt, egy magyar társaság pedig logisztikai központot létesítene a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei baktalórántházi ipari parkban.

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen!Ingatlan ajánlatok

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park Két új csarnok építkezése kezdődött el a Dél-Pesti Üzleti Parkban, közel 14.000 m2 területtel. Ez az egyetlen city logisztikai park, amely idén banki finanszírozást kapott a bővüléshez és építkezést indíthatott aláírt bérleti szerződések birtokában.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen!Ingatlankereső

Sas utca 15

Település: Budapest
Típus: irodaház

Margit Ház

Település: Budapest
Típus: irodaház

M3 Business Center “A”

Település: Budapest
Típus: irodaház

Milos Logisztikai Centrum

Település: Szombathely
Típus: ipari ingatlan

Goodman Üllő Airport Logisztikai Központ

Település: Üllő
Típus: ipari ingatlan

Globe 13

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Autóhütő, olajhütő, intercooler javitó!

Mindenféle vizhütő, olajhütő, motorhütő, intercooler, hőcserélő javitás, felujitás....

Üvegszálazás, müanyagozás!

Üvegszálas javitás, müanyag hegesztés, /lökháritó, tartály, kád, medence, siló,...

Kintlévőség-, Adósság-, Tartozáskezelés

Hogy ne veszítse el a lakását...!! - vagy ha másnál van a pénze...!! Veszélyben a...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezetői állás Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító hajón.
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

IMF- hitel
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány mégis tárgyalásba kezd az IMF-fel?
Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit
(25%)
 
Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást
(50%)
 
Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt
(12.5%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Dr. Duma László
Dr. Duma László Szállítási hálózatok átszervezése, disztribúció - Logisztikai folyamatok elemzése partner - Adversum Kft. Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2012>>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930