2011-12-15 16:10:00

Innovációs transzferirodák nyílnak a magyar-ukrán határ két oldalán

Az Európai Unió támogatásával innovációs és technológiai transzferirodák nyílnak a magyar-ukrán határ két oldalán, Záhonyban és Ungváron - jelentették be a projektet megvalósító partnerszervezetek vezetői csütörtökön Nyíregyházán sajtótájékoztatón.

Széles András, a Záhony és Térsége Fejlesztési Kft. ügyvezetője elmondta: a társaság a Kárpátaljai Innovációs Beruházási és Fejlesztési Központtal közösen, 334 millió eurós költségből, jelenlegi árfolyamon több, mint 100 millió forint összegből hozza létre az irodákat a jövő év szeptemberéig.

A magyar-ukrán határ térségében működő kis- és középvállalkozások innovációs tevékenységét ösztönző irodák kialakításához az unió - pályázat alapján - 95 százalék arányú, 317 ezer eurót meghaladó forrást biztosít. Az ügyvezető tájékoztatása szerint az irodák közvetítenek majd a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó szervezetek, kutatóintézetek, egyetemek, főiskolák és az újításokra vevő vállalkozások között. Komplex szolgáltatás nyújtanak, a partnerek felkutatásától, a projektek megvalósításáig a feleknek, továbbá létrehoznak egy adatbázist is a legfontosabb információk elérhetőségére, valamint rendszeresen szerveznek majd rendezvényeket a legújabb kutatások, újítások ismertetésére.

Az irodanyitási és működtetési projekt részeként harminc magyar, illetve húsz ukrán vállalkozás innovációs auditját is elvégzik a jövő év szeptemberéig, valamint logisztikai, menedzsmentismereti, minőségügyi és marketing oktatási programba vonják be a cégek tulajdonosait, munkatársait. Széles András közlése szerint az irodák két-két munkatárssal kezdik majd meg tevékenységüket, de a létszámot a feladatok elvégzéséhez igazítják majd a jövőben.

Vasyl Matíy, a kárpátaljai fejlesztési központ igazgatója a sajtótájékoztatón kifejtette: Ukrajnában minden megyében működik beruházási szervezet, s azok szövetséget hoztak létre, így minden határon túli innovációs információhoz hozzájuthatnak majd a vállalkozások a két irodában. Megemlítette: a mostani irodanyitás mellett további, európai uniós támogatású gazdaságfejlesztési programok közös kidolgozását is tervezik záhonyi társszervezetükkel. Ilyen projekt lesz a szállítmányozás fejlesztése eszközök beszerzésével a magyar-ukrán közös határ térségében, amelybe a közúti, vasúti és a légi közlekedést egyaránt bevonják, építve a munkácsi repülőtér lehetőségeire.

mti

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen!Ingatlan ajánlatok

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park Két új csarnok építkezése kezdődött el a Dél-Pesti Üzleti Parkban, közel 14.000 m2 területtel. Ez az egyetlen city logisztikai park, amely idén banki finanszírozást kapott a bővüléshez és építkezést indíthatott aláírt bérleti szerződések birtokában.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen!Ingatlankereső

Sas utca 15

Település: Budapest
Típus: irodaház

Margit Ház

Település: Budapest
Típus: irodaház

M3 Business Center “A”

Település: Budapest
Típus: irodaház

Milos Logisztikai Centrum

Település: Szombathely
Típus: ipari ingatlan

Goodman Üllő Airport Logisztikai Központ

Település: Üllő
Típus: ipari ingatlan

Globe 13

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Autóhütő, olajhütő, intercooler javitó!

Mindenféle vizhütő, olajhütő, motorhütő, intercooler, hőcserélő javitás, felujitás....

Üvegszálazás, müanyagozás!

Üvegszálas javitás, müanyag hegesztés, /lökháritó, tartály, kád, medence, siló,...

Kintlévőség-, Adósság-, Tartozáskezelés

Hogy ne veszítse el a lakását...!! - vagy ha másnál van a pénze...!! Veszélyben a...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezetői állás Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító hajón.
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

IMF- hitel
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány mégis tárgyalásba kezd az IMF-fel?
Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit
(25%)
 
Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást
(50%)
 
Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt
(12.5%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Dr. Duma László
Dr. Duma László Szállítási hálózatok átszervezése, disztribúció - Logisztikai folyamatok elemzése partner - Adversum Kft. Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2012>>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930