2012-05-14 15:00:00

Idén 500 millió a 3-as metróra

Idén 500 millió forintot biztosít a főváros a 3-as metró infrastruktúrájának javítására, ebből egyebek mellett 600 méter hosszan kicserélik a legrosszabb állapotú vágányokat - jelentette be Tarlós István főpolgármester hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

A fideszes városvezető hangsúlyozta: 2012-ben az üzembiztonságot garantáló intézkedéseket tudják megtenni, ezek során az elsődleges az utasok biztonsága. Hangsúlyozta, hogy nem "bagatellizálják el" a 3-as metró problémáját, a vonal nagyon leromlott állapotban van részben a kora, részben pedig építési hiányosságok miatt, a teljes felújítás megkezdése azonban 2013-ban nem lehetséges. Megjegyezte: a jövő évi felújításhoz már 2006-ban meg kellett volna kezdeni az előkészítést, de előző városvezetés mindent alárendelt a 4-es metróprojektnek.

Úgy vélte, a "Demszky-hagyaték" miatt "szükségállapotszerű" helyzet jött létre Budapesten.

Kifejtette: a 4-es metró első szakaszának költségeiből megoldhatták volna többek között a 3-as metró teljes felújítását és járműcseréjét, villamosvonalak felújítását, HÉV-szerelvényeket és ezer buszt tudtak volna lecserélni.

Tarlós István azt mondta, a 4-es metró 2013-ig az összes fejlesztési forrást lekötötte, miközben a fővárosnak egyre nagyobb forrásokat kellene a BKV-ra költenie, több felújítás, beruházás pedig elmaradt a BKV-nál és a fővárosban is.

A főpolgármester beszámolt arról, hogy kérték a Nemzeti Közlekedési Hatóság segítségét is, valamint elrendelték a 3-as metró infrastruktúrájának felülvizsgálatát. A korlátozások egy része megszüntethető, ha idén a teljes vonalon, összesen 600 méter hosszan kicserélik a legrosszabb állapotú vágányokat - tette hozzá. A jövőbeni felújításokkal kapcsolatban kifejtette, fokozzák a tűzvédelmet az állomásokon, felgyorsítják a járműcserét a 2-es vonalon, így a 3-ason több, régebbi szerelvényt is le tudnak selejtezni. Közölte továbbá: 2011-ben felkérték a Budapesti Közlekedési Központot (BKK), hogy kezdjék el az uniós források igénybe vételéhez a pályázati dokumentáció elkészítését, így a 2014-től induló új ciklusban közösségi forrásokra is pályázhatnak.

Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója azt mondta, elképzelhető, hogy több átmeneti intézkedést meg kell hozni, így sebességkorlátozásokat és járműkivonásokat is, hogy az üzembiztonságot fenntartsák. Hozzátette: egyre többet kell a metróvonalra költeni és egyre nagyobb kockázattal működik a 3-as vonal.

Mint mondta, ultrahangos vizsgálatot végeztek, a legkritikusabb állapotban a sínszálak vannak, ezeket jövőre 35 kilométer hosszan le kell cserélni, ez mintegy 2 milliárd forintból megvalósítható. Ekkor jó állapotú, de használt szálakat építenek be, mert teljes felújítás előtt nincs értelme újakat használni. A BKV-nak minden évben van 8-10 milliárd forint beruházási kerete, ebben a 3-as metró most prioritást élvez, ebből az összegből szeretnék kigazdálkodni a felújítás összegét - tette hozzá. Tarlós István kérdésre válaszolva azt mondta, reméli, nem kerül sor arra, hogy a leromlott műszaki állapot miatt le kell zárni, vagy korlátozni kell a 3-as metró forgalmát, de mivel a pálya általános műszaki átvizsgálása előtt állnak, nem meri kijelenteni, hogy ez kizárható.

A főpolgármester szombaton elrendelte a hármas metró teljes pályaszakaszának felülvizsgálatát és az esetleges felelősség megállapítását a hármas metró "évtizedes általános elhanyagolt állapotáért".

A múlt héten az észak-déli vonal népligeti állomásánál két darab, egyenként két négyzetméteres rész szakadt le a díszmennyezetből.

Azt követően, kedden ideiglenesen óránkénti 20 kilométeres sebességre kellett korlátozni a metrók sebességét a hármas vonalon, mivel a Nagyvárad tér és a Népliget között, a belvárosba vezető pálya egyik kitérőjében úgynevezett sínfejkitörést találtak.

Míg pénteken az egyik szerelvény vezetőfülkéjében izzottak elektromos kábelek, tűz nem keletkezett, ugyanakkor a műszaki hiba miatt egy ideig pótlóbuszok szállították az utasokat a Nagyvárad tér és a Deák Ferenc tér között.

mti

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen! Ingatlan ajánlatok iroda raktár

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2
Buda Center Buda Center Budapest
The Quadrum I. épület The Quadrum I. épület Vecsés
Terület: 22 000 m2

Hat tudományos hálózatot hoz létre Brüsszel a Duna-stratégia támogatására

Hat tudományos hálózatot hoz létre Brüsszel a Duna-stratégia támogatására Az Európai Bizottság - a Duna-térség 14 országának kutatóival és politikai döntéshozóival együttműködésben - csütörtökön útjára indította azt a hat tudományos hálózatot ("klasztert") felölelő kezdeményezést, amelynek célja a régió gazdasági fejlődésének elősegítése.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen! Ingatlan ajánlatok

Budafoki Business Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Oktogon Ház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Krausz Palota (Andrássy 12)

Település: Budapest
Típus: irodaház

VPG-Sopiane Business Park

Település: Pécs
Típus: raktár

Andrássy út 70

Település: Budapest
Típus: irodaház

Szépvölgyi Business Park

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Diszpécser (Karcag)

Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...

Diszpécser (Alsónémedi)

Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...

Virágkötő, -berendező, virágkereskedő ingyenes képzés

Virágkötő, -berendező, virágkereskedő OKJ nappali tagozatos INGYENES képzés, 16-23...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Diszpécser (Karcag) Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...
  • Diszpécser (Alsónémedi) Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

HITEL
A mostani gazdasági helyzetben venne fel hitelt?
Igen, de csak lakásra
(20%)
 
Igen, de csak szabad felhasználásút
(0%)
 
Igen, de csak kedvező kamattal
(20%)
 
Nem
(40%)
 
Nem tudom
(0%)
 
Egyéb
(20%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Vida Péter
Vida Péter ügyvezető, vezető tanácsadó - Adversum Kft. Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2013>>
HKSzCsPSzV
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930