2011-05-06 09:11:00

Hét közép-európai ország állapodott meg légterének egybenyitásáról

Magyar részről Kovács Tamás Iván európai uniós és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár írta alá a közép-európai funkcionális légtérblokk létrehozásáról szóló nemzetközi megállapodást 2011. május 5-én, a szlovéniai Ljubljanában.

Rep_d05.jpgA Közép-Európai Funkcionális Légtérblokk kezdeményezés (FAB CE) résztvevői Magyarország mellett Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Csehország, Horvátország, Szlovákia és Szlovénia. A megállapodás a légtérblokk jogi és intézményes hátterének megteremtését tűzi ki célul.

Kovács Tamás Iván köszöntőbeszédében hangsúlyozta: „A közép-európai funkcionális légtérblokk létrehozása a térség központi elhelyezkedése miatt meghatározó eleme lehet az Egységes Európai Égbolt sikeres végrehajtásának. A régión túlmutató jelentőségű eredmény tehát, hogy a hét állam alkotta nagy taglétszámú FAB mára eljutott a légterek egységesítésének hivatalos megindításáig.”

A megállapodás elfogadása, a jogi alapok megteremtése után következő feladat a gyakorlati együttműködés részleteinek kidolgozása. A dokumentumban foglaltak megvalósítása, működtetése és továbbfejlesztése érdekében a Szerződő Államok és a légtérben kijelölt légiforgalmi szolgáltatók delegáltjaiból közös döntéshozó testület, FAB CE Tanács alakul.

Az európai légtér kilenc nagyobb regionális egységbe szervezése, a jelenlegi, államhatárokhoz igazodó rendszer átalakítása meghatározó eleme az Európai Unió legfontosabb légiközlekedési törekvésének, az Egységes Európai Égbolt létrehozásának. A funkcionális légtérblokkok közelebb visznek az európai légtérben tapasztalható kapacitásgondok megoldásához.

Gazdaságossági és környezetvédelmi szempontból is hatékonyabb üzemelést tesznek lehetővé, miközben általuk megtartható, növelhető a repülésbiztonság magas szintje. A funkcionális légtérblokkok létrejöttével a légijárművek a lehető legrövidebb útvonalon közlekedhetnek majd, üzemeltetési költségeik így csökkennek. A gazdaságosság és gyorsaság mellett az ésszerűbben szervezett közlekedés a károsanyag-kibocsátás, zajterhelés mérséklését is eredményezi. A legfontosabb változtatások a légiforgalom irányításában várhatók, a légtérblokkokba szerveződés összehangoltabb koordinációt tesz majd lehetővé.

Kovács Tamás Iván emlékeztetett arra, hogy Magyarország uniós elnökségi feladatai között már ebben a félévben is kiemelten kezeli az Egységes Európai Égbolt és a funkcionális légtérblokkok kérdését. Az elnökség március elején, Budapesten magas szintű konferenciát rendezett a témában. Az esemény zárásaként elfogadott Budapest Nyilatkozat mások mellett a tagállamok, a funkcionális légtérblokkok, a nemzeti felügyeleti hatóságok és léginavigációs szolgáltatók számára is cselekvési pontokat jelöl meg. „A következő bő másfél évben Magyarország minden szükséges erőfeszítést kész megtenni azért, hogy a FAB CE az irányelvben rögzített 2012. december 4-i határidőig létrejöjjön” – tette hozzá a helyettes államtitkár.

Az államközi szerződés mellett a részes országok légiforgalmi szolgálatainak vezetői a regionális együttműködés gyakorlati megvalósítását biztosító megállapodást is aláírtak.

Az állami és a szolgáltatói szintű szerződések együttes megkötése kifejezi közös szándékunkat és erős elkötelezettségünket a közép-európai funkcionális légtérblokk megvalósítása mellett. A térség légiforgalmi szolgálatainak megállapodása létrehozza a FAB CE vezetőségét és rögzíti a döntéshozatal rendszerét, ezzel szabad utat ad az aktív közös munkának” – mondta Szepessy Kornél, a HungaroControl Zrt. vezérigazgatója. „A régió teljesítményét javító közös projektek első, megkerülhetetlen lépése volt a szerződéses keretrendszer megalkotása. Mától felgyorsulhat az a folyamat, amelynek eredményeként elérhetjük közös célunkat, és a FAB CE lehet Európa egyik legelismertebb funkcionális légtérblokkja 2013-tól.

Magyarország egyértelmű célja, hogy a hazai légiforgalmi irányításnak méltó szerep jusson a közép-európai légtérblokkban. A HungaroControl Zrt. alkalmas lehet arra, hogy a légtérblokkon belül több szolgáltatás központi ellátását is magára vállalja.

A.G.

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen!Ingatlan ajánlatok

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park Két új csarnok építkezése kezdődött el a Dél-Pesti Üzleti Parkban, közel 14.000 m2 területtel. Ez az egyetlen city logisztikai park, amely idén banki finanszírozást kapott a bővüléshez és építkezést indíthatott aláírt bérleti szerződések birtokában.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen!Ingatlankereső

Sas utca 15

Település: Budapest
Típus: irodaház

Margit Ház

Település: Budapest
Típus: irodaház

M3 Business Center “A”

Település: Budapest
Típus: irodaház

Milos Logisztikai Centrum

Település: Szombathely
Típus: ipari ingatlan

Goodman Üllő Airport Logisztikai Központ

Település: Üllő
Típus: ipari ingatlan

Globe 13

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Autóhütő, olajhütő, intercooler javitó!

Mindenféle vizhütő, olajhütő, motorhütő, intercooler, hőcserélő javitás, felujitás....

Üvegszálazás, müanyagozás!

Üvegszálas javitás, müanyag hegesztés, /lökháritó, tartály, kád, medence, siló,...

Kintlévőség-, Adósság-, Tartozáskezelés

Hogy ne veszítse el a lakását...!! - vagy ha másnál van a pénze...!! Veszélyben a...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezetői állás Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító hajón.
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

IMF- hitel
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány mégis tárgyalásba kezd az IMF-fel?
Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit
(25%)
 
Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást
(50%)
 
Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt
(12.5%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Vida Péter
Vida Péter Szállítási hálózatok átszervezése, disztribúció - Logisztikai folyamatok elemzése ügyvezető, vezető tanácsadó - Adversum Kft. Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2012>>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930