2012-02-10 14:37:00

Hernád Ágnes a Maersk Hungary Kft. ügyvezető igazgatója lett az Év Fiatal Menedzsere

Birgés Tibor, a Ferro-Press Fémipari Szolgáltató Kft. tulajdonos ügyvezetője kapta 2011-ben a Menedzserek Országos Szövetsége által minden évben kiadott Év Menedzsere díjat, az Év Fiatal Menedzsere címet 2011-ben Hernád Ágnes, a Maersk Hungary Kft. ügyvezető igazgatója nyerte el.

A díjakat a nyertesek február 11-én a Menedzserek Országos Szövetségének Bálján kapják kézhez.

A Menedzserek Országos Szövetsége közleménye szerint Birgés Tibor a 80-as évek második felében alapította meg forgácsolással és csavargyártással foglalkozó magánvállalkozását. A 90-es évek elején hozta létre első kereskedelmi kft.-jét, amelyet tíz év alatt milliárdos forgalmú céggé fejlesztett, majd 2002-ben létrehozta a Ferro-Press Fémipari Szolgáltató Kft.-t, három alkalmazottal. Mára a cég létszáma meghaladja a 690 főt és árbevétele 2010-ben több mint 13 milliárd forint volt. A válság alatt 2009-ről 2010-re a cég árbevétele közel 85 százalékkal nőtt. 2011-ben az adózott eredmény várhatóan kétmilliárd forint fölé emelkedik.

Hernád Ágnes 2008 óta a hajózással foglalkozó Maersk Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Vezetése alatt a cég sikerrel állt ellen a válság logisztikai iparágat érintő hullámainak, és továbbfejlesztette az anyavállalat által használt ügyfél-elégedettségi felmérést, melynek tanulságait beépítik az ügyfélkapcsolati fejlesztésekbe. Hernád Ágnes jó eredményeket ért el az anyavállalat skandináv típusú munkakultúrájának Magyarországra átültetésében. A Maersk Line mint a dániai székhelyű A. P. Moller csoport tagja a világ legnagyobb hajóstársaságaként konténeres áruszállítással foglalkozik. Magyarországon a 36 főt foglalkoztató Maersk Hungary Kft. 2011-ben 69 ezer konténeres forgalmat bonyolított le.

A menedzserszövetség 1995-ben indította útjára "Az Év Menedzsere" pályázatot. "Az Év Fiatal Menedzsere" pályázatot öt évvel később.

A díjat odaítélő szakmai zsűriben szakmai szövetségek képviselői, nagyvállalatok, bankok, kkv-k felsővezetői, a közszféra képviselői és a gazdasági sajtó neves munkatársai foglalnak helyet, mindig ügyelve a díj szakmaiságának és eszmeiségének megőrzésére.

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen!Ingatlan ajánlatok

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park Két új csarnok építkezése kezdődött el a Dél-Pesti Üzleti Parkban, közel 14.000 m2 területtel. Ez az egyetlen city logisztikai park, amely idén banki finanszírozást kapott a bővüléshez és építkezést indíthatott aláírt bérleti szerződések birtokában.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen!Ingatlankereső

Sas utca 15

Település: Budapest
Típus: irodaház

Margit Ház

Település: Budapest
Típus: irodaház

M3 Business Center “A”

Település: Budapest
Típus: irodaház

Milos Logisztikai Centrum

Település: Szombathely
Típus: ipari ingatlan

Goodman Üllő Airport Logisztikai Központ

Település: Üllő
Típus: ipari ingatlan

Globe 13

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Autóhütő, olajhütő, intercooler javitó!

Mindenféle vizhütő, olajhütő, motorhütő, intercooler, hőcserélő javitás, felujitás....

Üvegszálazás, müanyagozás!

Üvegszálas javitás, müanyag hegesztés, /lökháritó, tartály, kád, medence, siló,...

Kintlévőség-, Adósság-, Tartozáskezelés

Hogy ne veszítse el a lakását...!! - vagy ha másnál van a pénze...!! Veszélyben a...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezetői állás Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító hajón.
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

IMF- hitel
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány mégis tárgyalásba kezd az IMF-fel?
Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit
(25%)
 
Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást
(50%)
 
Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt
(12.5%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Vida Péter
Vida Péter Szállítási hálózatok átszervezése, disztribúció - Logisztikai folyamatok elemzése ügyvezető, vezető tanácsadó - Adversum Kft. Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2012>>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930