2012-01-31 10:23:00

Hatszázezerre nő a raklapgyártás Érsekhalmán

Új gyártósorok és kiszolgálóeszközök beszerzésével 50 százalékos kapacitásbővülést ér el jövőre a raklapok készítésével és értékesítésével foglalkozó érsekhalmi Agro-Cup Kft. Az augusztusban záruló beruházás eredményeként a jelenlegi 400 ezerről 600 ezer darabra nő a cég kapacitása, árbevétele pedig a jelenlegi 1,6 milliárdról 2,5 milliárdra emelkedik.

A vállalat 250 millió forintos fejlesztését az unió az Új Széchenyi Terv pályázati keretéből 90 millió forinttal támogatja.

Az Új Széchenyi Terv keretében az Európai Regionális Fejlesztési Alaptól technológiafejlesztésre elnyert 90 403 680 forint támogatással, összesen 250 millió forintból helyez üzembe korszerű gyártósorokat és termelési eszközöket fischerbócsai telephelyén, az érsekhalmi székhelyű Agro-Cup Kft.

Hatszázezerre nő a raklapgyártás Érsekhalmán

A beruházásnak köszönhetően a 70 dolgozót foglalkoztató cég az eddigi 400 ezer helyett jövőre már 600 ezer raklap gyártását tervezi, így a vállalkozás árbevétele a tavalyi 1,6 milliárdról, 2,5 milliárdra emelkedik. A gyártás során keletkező, hazai erőművek felé értékesített melléktermék mennyisége a mostani 58.000 tonnáról 75.000 tonnára nő.

A 2006-ban alapított, teljes magyar tulajdonban lévő, családi vállalkozásként működő Agro-Cup Kft. termékeinek 60 százalékát külföldön; Ausztriában, Németországban és Olaszországban értékesíti. A beruházás várhatóan augusztus végén zárul.

U.Gy.

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen!Ingatlan ajánlatok

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park Két új csarnok építkezése kezdődött el a Dél-Pesti Üzleti Parkban, közel 14.000 m2 területtel. Ez az egyetlen city logisztikai park, amely idén banki finanszírozást kapott a bővüléshez és építkezést indíthatott aláírt bérleti szerződések birtokában.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen!Ingatlankereső

Prologis Park Budapest- Batta

Település: Százhalombatta
Típus: raktár

Margit Ház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Átrium Park

Település: Budapest
Típus: irodaház

Árpád Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Buda Business Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Optima A

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Autóhütő, olajhütő, intercooler javitó!

Mindenféle vizhütő, olajhütő, motorhütő, intercooler, hőcserélő javitás, felujitás....

Üvegszálazás, müanyagozás!

Üvegszálas javitás, müanyag hegesztés, /lökháritó, tartály, kád, medence, siló,...

Kintlévőség-, Adósság-, Tartozáskezelés

Hogy ne veszítse el a lakását...!! - vagy ha másnál van a pénze...!! Veszélyben a...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezetői állás Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító hajón.
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

IMF- hitel
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány mégis tárgyalásba kezd az IMF-fel?
Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit
(25%)
 
Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást
(50%)
 
Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt
(12.5%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Vida Péter
Vida Péter Szállítási hálózatok átszervezése, disztribúció - Logisztikai folyamatok elemzése ügyvezető, vezető tanácsadó - Adversum Kft. Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2012>>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930