2012-05-23 09:32:00

Használatarányos útdíj bevezetésének hatása a logisztikai piac szereplőire

Felerősödhet a Ro-La szerepe? A tervek szerint 2013. július 1-jétől Magyarországon is bevezetésre kerül a használatarányos elektronikus útdíj, melyet a gyorsforgalmi utakon és főúti szakaszokon kívánnak alkalmazni.

Melyek a főbb hatásai és következményei a használatarányos útdíj bevezetésének és ebből adódóan, milyen alternatív lehetőségek nyílnak a logisztikai piac szereplői számára?

Karmazin György, a BI-KA Logisztika Kft. tulajdonos-ügyvezető igazgatóját kérdeztük a használat arányos útdíj várható bevezetésével kapcsolatban. A következő összeállításunkban az ő meglátásait foglaltuk össze.

A Széll Kálmán Terv 2.0-ban, 150 milliárdos összegnél is többet vár a kormány az elektronikus, használat arányos útdíj bevezetésétől. A következő évekre is várható költségvetési hiány, a rendszer kiépítésének költsége (50 milliárd HUF) és a hosszú távú fenntartás és üzemeltetés szándéka miatt, az éves összeg nagysága nem fog csökkenni.

Ennek köszönhetően a hazai utakon a belföldi és nemzetközi fuvarozók a jelenlegi 7-8 Ft/km-es díj akár tízszeresére is tartósan számíthatnak. Úgy érzem, hogy a fokozatos díjnövekedés lehetősége most egy kicsit háttérbe szorult, talán egy átmeneti lépcső elképzelhető még jövőre (pl. 45 HUF/km nagy kamionok esetén), de azt követően biztos, hogy elérjük az Európai Unióban alkalmazott díjszintet. A tervek szerint fél évvel az e-útdíj bevezetése után maximum 13%-os mértékű, gyakori használói kedvezményrendszert léptetnek életbe, a közúti fuvarozók növekvő terheinek kompenzációja érdekében. Nem jó hír, hogy az NFM, a nemzetgazdasági tárca és a szakmai szervezetek közötti – a hazai fuvarozók terheinek szinten tartását célzó - kompenzációs egyeztetések szünetelnek.

A hirtelen megugró útdíj költségét a fuvarozó, szállítmányozó, logisztikai szolgáltatók kénytelenek lesznek beépíteni az áruk helyváltoztatásával kapcsolatos, közúton bonyolított szolgáltatások díjába, mely ennek köszönhetően - közvetve - a szállított termékek árában fog megmutatkozni, ami inflációnövekedést von maga után. Ezt tompíthatja a logisztikai szolgáltató központok még szorosabb együttműködése (például a nagyobb áruvolumenek központok közötti átszállításával), más közlekedési módok alkalmazása, illetve a gyűjtő és terítő járatok átszervezése és újragondolása.

A használatarányos útdíj mértékeinek meghatározásakor mindenképpen érdemes lenne a logisztikai szakma főbb képviselőit, szervezeteit (NiT Hungary – Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete, MKFE – Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete, LEF – Logisztikai Egyeztető Fórum) bevonni a társadalmi egyeztetésbe, illetve a döntések előkészítésébe.
A gazdasági válság után talpon maradt kisebb fuvarozóknak lassan nem marad más választása, mint az önállóságukat feladva, nagyobb szállítmányozó és logisztikai cégekkel való partneri együttműködés és az érdekképviseletek által nyújtott „beszerzési klubokhoz” való szorosabb kapcsolódás kialakítása, a kompenzációs csomag maximális kihasználása. A romló külső gazdasági tényezők (mint pl. emelkedő üzemanyagárak, autópályadíjak) negatív hatásai arra ösztönzik a logisztikai piac szereplőit, hogy még jobban figyelembe vegyék az alternatív vagy kombinált fuvarozási módok adta lehetőségeket.

.

Az elmúlt években a közúti fuvarozás nagy piacokat hódított el a vasúttól, mert megbízóbarát, rugalmas az árszabás terén, illetve a kötött pályás vasúttal ellentétben háztól-házig viszi az árut. A vasúti fuvarozás azonban nagyobb távolságokon gazdaságosabb, megbízóik felé egyre kiszámíthatóbb és környezetbarát. A „Ro-La”-val a fenti fuvarozási formák negatívumai kiküszöbölhetők, kedvezőbb (támogatott) díj esetén a megoldás versenyképessége (csak közúttal szemben) nő.

A jelenlegi viszonyok szerint, minden társadalmi és nemzetgazdasági előnye ellenére, költséghatékonysági szempontból nem éri meg a fuvarozó, szállítmányozó cégek számára a kamionok vasúton történő továbbítása, ugyanis az ezzel járó költségek átlagosan 25%-kal magasabbak annál, mintha ugyanaz a kamion a közúton haladna. A közúton alkalmazott átalánydíjas útdíj-fizetés jelenleg olcsóbb megoldást jelent, mintha a közúti szerelvények speciális vonaton utaznának. A megtett úttal arányos útdíj bevezetésével azonban szolgáltatásarányossá válnak a közúthasználat költségei, így felerősödhet a Ro-La szerepe, megszűnhet a (csak) közúti pályán fuvarozás versenyelőnye.

B-B.A.

KOMMENTÁLJA ÖN IS

szabozoltan | 2012-05-24 12:19:57Válasz írása erre
Nem fog tudni felerősödni a RO-LA szerepe. Bár a kombinált fuvarozás ideális lenne sok szempontból, de érdemes megnézni a díjakat is: http://www.hungarokombi.hu/ ROLA ajánlat. A fuvardíjakban vajon ki tudja érvényesíteni? Szerintem úgy lehetne (bár nem demokratikus mód) megoldani az utak zsúfoltságát, hogy a bejövő külföldieknek kellene RO-LA használatra kötelezni. Talán érdemes lenne az ahhoz értőknek kiszámolni, hogy mit jelentene ez útkarbantartásban. Mennyibe kerülne támogatni a RO-LA-án közlekedést, mint a közúti közlekedést. Ez nem csak az úthálózat elhasználódásában lehet észre venni majd, hanem a levegő minőségében is. Másrészt pedig az újonnan bejövő EUR 6-os és EEV-s emisszió osztályba tartozó teherautók miatt az EUR 5 és EUR 4-es kategória drágább lesz. Már pedig ezek a teherautók lesznek legkésőbb lecserélve modernebb kategóriára.

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen! Ingatlan ajánlatok iroda raktár

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2
Buda Center Buda Center Budapest
The Quadrum I. épület The Quadrum I. épület Vecsés
Terület: 22 000 m2

Az új vizsgálati eljárásoknak köszönhetően még eredményesebb az OLAF

Az új vizsgálati eljárásoknak köszönhetően még eredményesebb az OLAF Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) tizenharmadik, ma közzétett Jelentése az OLAF 2012. évi tevékenységét mutatja be. ... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen! Ingatlan ajánlatok

Westpoint Business Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Gold Irodaház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Szépvölgyi Business Park

Település: Budapest
Típus: irodaház

Europolis Park Budapest M1

Település: Páty
Típus: raktár

Bartók Ház

Település: Budapest
Típus: irodaház

New Age Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Diszpécser (Karcag)

Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...

Diszpécser (Alsónémedi)

Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...

Virágkötő, -berendező, virágkereskedő ingyenes képzés

Virágkötő, -berendező, virágkereskedő OKJ nappali tagozatos INGYENES képzés, 16-23...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Diszpécser (Karcag) Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...
  • Diszpécser (Alsónémedi) Dinamikusan fejlődő, belföldi és nemzetközi árufuvarozás területén tevékenykedő...
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

HITEL
A mostani gazdasági helyzetben venne fel hitelt?
Igen, de csak lakásra
(20%)
 
Igen, de csak szabad felhasználásút
(0%)
 
Igen, de csak kedvező kamattal
(20%)
 
Nem
(40%)
 
Nem tudom
(0%)
 
Egyéb
(20%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Dr. Bóna Krisztián
Dr. Bóna Krisztián Termeléskiszolgálás, Lean vezető tanácsadó, szakmai vezető - Adversum Kft. Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2013>>
HKSzCsPSzV
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930