2011-04-07 16:13:00

Fejlesztik a logisztikai kapacitást

Közel 204 millió forint értékben fejleszti logisztikai kapacitását a szállítmányozással és a vasúti átrakással foglalkozó mándoki World-Transit Kft.

A felerészben uniós támogatású projekt nyitórendezvényét csütörtökön tartották a szabolcsi településen.

A záhonyi gazdaságfejlesztési övezetben lévő vállalkozás a Gazdaság operatív program pályázatán elnyert 102 millió forintos támogatással és ugyanekkora önerővel valósít meg elsősorban infrastrukturális fejlesztéseket: a közvámraktárak vasbeton falakat kapnak, mintegy 7600 négyzetméternyi területet leaszfaltoznak, valamint felújítják az egyéb kiszolgáló raktárak tető- és falszerkezetét.

A Transit Group Logisztikai Központhoz tartozó társaság az elmúlt években összesen több mint 430 millió forint értékben fejlesztette logisztikai szolgáltatásait, az összeg felét, 215 millió forintot uniós pályázatokon nyert el.

A beruházásoknak köszönhetően 3700 négyzetméterrel nőtt a kft. raktározási kapacitása, közel negyvenezer négyzetméterre. Emellett új iparvágányok, valamint egy speciális, széles nyomtávú vasúti járműmérleg rendszer kiépítésével mind a széles, mind a hagyományos nyomtávú vasúti kocsik mérlegelését el tudják végezni.

Szabó István ügyvezető elmondta: a World-Transit tizenkét munkavállalót foglalkoztat, a három társaságból álló cégcsoport azonban mintegy száz embernek ad nagyrészt alkalmi munkát. A mándoki társaság nettó árbevétele 2009-ben 340 millió forint, 2010-ben már 2,1 milliárd forint volt.

mti

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen!Ingatlan ajánlatok

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park Két új csarnok építkezése kezdődött el a Dél-Pesti Üzleti Parkban, közel 14.000 m2 területtel. Ez az egyetlen city logisztikai park, amely idén banki finanszírozást kapott a bővüléshez és építkezést indíthatott aláírt bérleti szerződések birtokában.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen!Ingatlankereső

Studium Irodaház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Péceli Ipari Park (V. Csarnok)

Település: Pécel
Típus: csarnok

SPIRAL

Település: Budapest
Típus: irodaház

Prologis Park Budapest- Batta

Település: Százhalombatta
Típus: raktár

Krausz Palota (Andrássy 12)

Település: Budapest
Típus: irodaház

New Age Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Autóhütő, olajhütő, intercooler javitó!

Mindenféle vizhütő, olajhütő, motorhütő, intercooler, hőcserélő javitás, felujitás....

Üvegszálazás, müanyagozás!

Üvegszálas javitás, müanyag hegesztés, /lökháritó, tartály, kád, medence, siló,...

Kintlévőség-, Adósság-, Tartozáskezelés

Hogy ne veszítse el a lakását...!! - vagy ha másnál van a pénze...!! Veszélyben a...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezetői állás Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító hajón.
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

IMF- hitel
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány mégis tárgyalásba kezd az IMF-fel?
Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit
(25%)
 
Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást
(50%)
 
Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt
(12.5%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Dr. Duma László
Dr. Duma László Szállítási hálózatok átszervezése, disztribúció - Logisztikai folyamatok elemzése partner - Adversum Kft. Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2012>>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930