2010-11-11 10:27:24

Építés-felújítás-korszerűsítés Európában a 2010-2013 években

Interjú Gáspár Annával, az EUROCONSTRUCT elnökével. Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Budapesten az EUROCONSTRUCT konferencia 2010 decemberében.

A konferenciát szervező Buildecon ügyvezetőjével Gáspár Annával – többek között – arról beszélgettünk, miért nagy jelentőségű számunkra, hogy az európai építési piacot elemző és előrejelző 19 ország munkáját egyesítő EUROCONSTRUCT ismét Magyarországot választotta a rendezvény helyszínéül.

Mikor kapcsolódott be a Buildecon az Euroconstruct munkájába? Mire jó ez az országnak?
A Buildecon – személy szerint a jelen cikk interjúalanya – harmadik alkalommal rendezi meg Budapesten az EUROCONSTRUCT konferenciát, ezúttal a jubileumi 70.-et! Éppen húsz éve veszünk részt az európai építési piacot elemző és előrejelző 19 ország munkájában. Ehhez most negyvenedszer készítjük el Magyarország építési piacának elemzését. És ugyancsak jubilálunk azzal, hogy a Buildecon tíz éve, félévente elemzi OROSZORSZÁG, ROMÁNIA, UKRAJNA, BULGÁRIA, TÖRÖKORSZÁG, SZERBIA, HORVÁTORSZÁG és SZLOVÉNIA építési piacait is.

Bár gyakorlatilag süket hazai fülekre találtunk – itt mindenki magától okos, oly mindegy, mit mond a másik – mégis, minden egyes konferencia előtt összefoglaljuk és számszerűsítjük a valós folyamatokat és becsüljük a kilátásokat 2-3 évre. Persze nem a magunk számára, Európa ezt az elemzést olvassa Magyarország építési piacáról. Minden félévben, a konferenciák után, közreadjuk a legfontosabb megállapításokat az európai helyzetről: pl., hogy meddig versenyképes Európa? – kérdezte Münchenben 1993-ban a német partnerünk, az IFO.

Vagy: vigyázat, gyengül az építési piac nyugaton, mindenki ide fog zúdulni (1997-98)! Más: növekszik a felújítás az új építés „rovására” – erre van „előre”. Sok éve már mondjuk: Keleten a piac! – a Buildecon egy évtizede tálcán nyújtaná a honfitársainak, az építési piac szereplőinek az információkat ezekről az országokról, ha kellene….Nem, nagybácsi vagy unokaöcs. Az kell. Az megbízhatóbb. Hogy mekkora szeletet és hol lehet kihasítani a román, az orosz, az ukrán vagy más körülöttünk sorakozó szomszédos ország piacából, az itthon a szakmát nem érinti meg.

Mit jelent a decemberi jubileumi konferencia nekünk, a magyar építésgazdaság szereplőinek?
Most, hogy másfél hónappal állunk a konferencia előtt, mint rendezők, jó alkalom számunkra, hogy feltegyük a kérdést: Mi rendhagyót, milyen többletet szeretne a Buildecon nyújtani ezzel a rendezvénnyel Magyarország és Európa (értsd akár az egész világot) legnagyobb építési piaci szereplőinek? – a gyártóknak, beszállítóknak, kereskedőknek, finanszírozóknak, tervezőknek és kivitelezőknek. Sőt, a használóknak!

Mindenekelőtt hiteles, pontos és a legmagasabb színvonalú, adatokkal alátámasztott híradást 2010-ről, 2011-ről, 2012-ről és első ízben, 2013-ról is. Éspedig országonként, a lakás- és a nem-lakás célú magasépítésről és felújításról és a mélyépítés minden területéről. Elmondtuk ezerszer, elmondjuk újra, hogy ezek az adatok összemérhetővé teszik az országokat egymással.

Részleteiben látszik, mennyi a lakásépítés és merre tendál. Az adatok frissek, 2010. októberiek és mindenki kézbe kaphatja december 3-án. A Buildecon hozzáadott értéke – szó szerint! – az lesz, hogy a 19 ország elemzése mellé hozzáteszünk további nyolc (meg három Balti ország) kelet-európai országot!

Összefoglaljuk a nagy trendeket, a házigazda tiszte az összefoglalók összefoglalása. Ezúttal a Buildecon-nak jut e kemény feladat. Megkapjuk – mert felkértük – Európa egyik legjobb makro közgazdászának előadását – Walter Norbert, Deutsche Bank - a globális és az európai makrogazdaság helyzetéről és arról, miért mondhatjuk Európa motorjának változatlanul a KELET-EURÓPAI országokat.

Milyen többletet adunk a budapesti konferencián?
Tulajdonképpen eddig a konferencia nem tér el a szokásos rendjétől,vagyis annyiban igen, hogy a lakás összefoglaló az energia hatékonysággal, a nem-lakás célú összefoglaló a krízis utáni helyzettel, a mélyépítés pedig a víz európai problémáival foglalkozik (ahogyan az uniós elnökségünk is!).

A rendezőknek ezen felül mindig választania kell egy speciális témát, amely a régióban hosszabb távon meghatározó lesz. A mi döntésünk alapján két fontos téma született, éspedig a

Duna-stratégia és annak építési vonzatai. Az előadást a Kormánybiztos Asszony, Barsiné Pataki Etelka tartja a Dunán, aki a magyar uniós elnökségben e téma felelőse

Kelet-Európa építési piacainak finanszírozása. Panel-beszélgetés a preferenciákról, a finanszírozás problémáiról, a fenntarthatóságról.

A panelbeszélgetés résztvevői a Világbank Doing Business, a Raiffeisen Evolution, a KPMG, az EXIMBANK ukrán és orosz képviselői. Vitavezető Georg M. Busch, a brüsszeli Európai Bizottság Gazdasági Direktorátusának finanszírozási vezető munkatársa lesz.

A kerekasztal konferencia meghallgatása, a legilletékesebb szakemberek ismeretei és jövendölései új gondolatokat és rálátást adhatnak a különböző kelet-európai országokban várható piaci mozgásokra.

Miért érdemes a magyar szakembereknek részt venni az EUROCONSTRUCT konferencián?
Ezt a friss tudást és regionális szemléletet szeretnénk a magyar hallgatósággal is megosztani. Ezért minden magyarországi cégnek 20% kedvezményt adunk a részvételi díjból. Ha a külföldi anyacéggel rendelkező itteni vállalatok ezt meg tudják értetni az anya-vállalattal, akkor mindenki nyer: nincs szállás és útiköltség, rövidebb a ráfordított idő, kevesebbe kerül a részvétel, a magyar szakemberek kommunikálhatnak Európa tekintélyes cégeinek kiválóságaival, és megismerkedhetnek azzal a hatalmas adattömeggel, amit egyébként egyben sohasem látnak. Hatalmas, konkrét és kezelhető tudás!

Az európai piacról a tájékozottság nem öncélú. Az egyes országokat a magyar helyzettel össze lehet hasonlítani, rá lehet találni azokra a piaci szegmensekre, amelyekre be lehet törni, esetleg a saját termék- vagy kapacitás felesleget lehet exportálni, stb. Főleg kimozdulni, gondolkodni, lépni!

Mik a magyar építési piac jelenlegi specifikumai, milyen kilátásokkal szembesülünk 2010 végén?
A magyarországi építési piac helyzete és kilátásai 2013-ig – ezzel is foglalkozunk jelenleg. Ez gyakorlatilag egy folyamatos tevékenység, egyetlen nap sem telik el az esztendőből, hogy a szakmában ne történne valami. Ezt figyeljük és foglaljuk össze évente kétszer, ezúttal a decemberi konferenciára.

A 2010-es esztendő – ötödik éve tart a piaczsugorodás Magyarországon – bővelkedett szomorú, jelentékeny építési károkat okozó természeti és az emberek által okozott ökológiai csapásokkal, azaz szó szerint természetellenes eseményekkel. Ez tovább nehezíti a beruházásban meglehetősen gyenge lábakon álló gazdaságunk problémáit. A választások miatti „elő-„ és „utó-” leállások is a piaci dinamika ellenében hatottak.

Másfelől, rendkívül összetett az új kormányzat viszonya az ország előtt álló építési feladatokhoz. A lakásépítésben az energiatakarékos felújítás preferenciája várható szemben az új lakás építésével. A nem-lakás célú közösségi beruházásoknál is hasonlóak az elvárások: a meglévő épületállomány hatékonyabb, racionálisabb üzemeltetése. Az uniós forrásból és a költségvetés által közösen finanszírozott ún. EU projekteket – ezek egyfelől közösségi épületek, másfelől infrastruktúra, környezetvédelem, - felülvizsgálják és a még le nem szerződött projekteket és a fennmaradó forrásokat a gazdaság élénkítését szolgáló projektek irányába kívánják átcsoportosítani.

Az ingatlanfejlesztések, amelyekben mindenekelőtt a magántőke tevékenykedik, lelassulva, de a 2011-2012-es makrogazdasági javulásra számítva folynak. A 15-20 éves épületállomány (iroda, kereskedelem, logisztika, gyártóbázisok) modernizációra szorul, ez folyik 2010-ben is. A piacok telítettsége és a finanszírozás, a banki hitelezés új feltételei is korlátot szabnak a felfutásnak. Általános európai vélemény, hogy nem fog visszatérni az a heves fejlesztési állapot, ami 2005-2007-ig tartott. Magyarországnak is nagyon át kell gondolnia, mire fordítja a szűkös forrásait. Ez a munka, egy új gondolkodásmód, 2010-ben megkezdődött. A fordulat – ha vigyázó szemünket a meglévő épületeink korszerűsítésére, épített és természeti környezetünk javítására fordítjuk – nem gyors, hanem mélyreható lehet és gyermekeink, unokáink hasznára válhat. Ehhez is támpontokat adhat a decemberi 70. EUROCONSTRUCT konferencia.

Mindenkit örömmel várunk!

A konferencia nyelve angol; magyar, német, angol szinkrontolmácsolással.

Program itt letölthető

Regisztráció:
online a www.buildecon.com/70theuroconstruct/register.php weboldalon.

Kapcsolat:
Regisztráció:
Falucskai Eszter
Tel.: +36-30-894-0852, Fax: +36-1-577-7117

Konferencia témákkal kapcsolatos információk:
Gáspár Anna
Tel: +36-1-249-3191, +36-30-241-0342

www.Buildecon.com
www.euroconstruct.org
https://www.buildecon.com/70theuroconstruct/

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen!Ingatlan ajánlatok

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park Két új csarnok építkezése kezdődött el a Dél-Pesti Üzleti Parkban, közel 14.000 m2 területtel. Ez az egyetlen city logisztikai park, amely idén banki finanszírozást kapott a bővüléshez és építkezést indíthatott aláírt bérleti szerződések birtokában.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen!Ingatlankereső

Palazzo Dorottya

Település: Budapest
Típus: irodaház

Arena Corner

Település: Budapest
Típus: irodaház

Panoráma Ház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Gold Irodaház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Andrássy Palace

Település: Budapest
Típus: irodaház

M4 Anvil Business Centre

Település: Üllő
Típus: ipari ingatlan

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Autóhütő, olajhütő, intercooler javitó!

Mindenféle vizhütő, olajhütő, motorhütő, intercooler, hőcserélő javitás, felujitás....

Üvegszálazás, müanyagozás!

Üvegszálas javitás, müanyag hegesztés, /lökháritó, tartály, kád, medence, siló,...

Kintlévőség-, Adósság-, Tartozáskezelés

Hogy ne veszítse el a lakását...!! - vagy ha másnál van a pénze...!! Veszélyben a...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezetői állás Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító hajón.
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

IMF- hitel
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány mégis tárgyalásba kezd az IMF-fel?
Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit
(25%)
 
Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást
(50%)
 
Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt
(12.5%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Dr. Estók Sándor PhD
Dr. Estók Sándor PhD Ellátási lánc menedzsment - Logisztikai folyamatok elemzése Szakközgazdász, civil és katonai logisztikus, Tanúsított logisztikai szakértő Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2012>>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930