2012-01-12 10:47:00

Első ízben szállított ki a Volkswagen Csoport éves szinten több mint nyolcmillió autót

A Volkswagen Csoport a 2011-es év során jelentősen felülmúlta a megelőző esztendő volumenét, s első ízben értékesített 12 hónap leforgása alatt több mint nyolcmillió járművet. Ez összesen 8,16 millió (2010: 7,14 millió; +14,3 százalék)* gépkocsi kiszállítását jelentette.

A személygépkocsik globális piaca ez idő alatt szintén bővült, ám mivel ennek üteme csupán 5,1 százalékot ért el, Európa legnagyobb autógyártója világszerte tovább növelhette piaci részesedését.

A csoport márkái az év végén is kiválóan teljesítettek, s egyedül decemberben mintegy 650 ezer (2010. december: 545.600; +19,1 százalék)* jármű talált gazdára.

Kifejezetten nehéz piaci körülmények közepette a Volkswagen Csoport minden márkája további növekedést ért el. E kiváló teljesítmény egyértelműen az elkötelezett csapatmunka eredménye“ – emelte ki Christian Klingler, a csoport igazgatótanácsának az értékesítés területéért felelős tagja. „Igen nehéz év áll előttünk, 2012-ben várhatóan főként az európai piacokon számíthatunk még intenzívebb kockázatokra. A Volkswagen Csoport azonban szilárdan és jól felkészülten áll az előttünk tornyosuló kihívások elé, s vezető pozíciót tölthet be a világpiacon.

Kedvező eredmények, a feltörekvő és a hagyományos piacokon egyaránt
Örvendetes értékesítési eredményekkel zárta a 2011-es évet a Volkswagen Csoport az ázsiai piacokon. A teljes ázsiai/csendes-óceáni térségben a vállalat 19,8 százalékkal több, összesen 2,56 millió (2, 14), egyedül Kínában 2,25 millió (1,92; +17,2 százalék) járművet szállított ki, míg Indiában 111.600 (53.300; +109,3 százalék) autóval egyenesen megduplázta eladásait. A Volkswagen Csoport értékesítését a világ más részein is növekvő számok jellemezték. Dél-Amerikában 933.400 (887.900; +5,1 százalék), Észak-Amerikában pedig 666.800 (549.200; +21,4 százalék) jármű talált gazdára, utóbbiból 444.300 (360.300) darab – 23,3 százalékos emelkedéssel – az Amerikai Egyesült Államokban.

A Volkswagen Csoport Nyugat-Európában (Németország nélkül) szintén jelentősen növelte kiszállításait, összesen 1,98 millió (1,85 millió; +7,0 százalék) autót adva át vásárlóinak. A vállalat ezzel jelentősen felülmúlta a teljes piac teljesítményét az elmúlt év során, amelyet itt 4,4 százalékos visszaesés jellemzett. Közép- és Kelet-Európában a csoport 548 ezer (423.200) járműve talált gazdára, ami 29,4 százalékkal több az előző évinél. Különösen örvendetesen alakult az oroszországi értékesítés, ahol 229 ezer (131.300; +74,4 százalék) új járművet szállíthatott ki. Hazai piacán, Németországban a Volkswagen Csoport 1,15 millió (1, 03) jármű átadásával 11,4 százalékkal növelte eladásait 2011 folyamán.

Első ízben szállított ki a Volkswagen Csoport éves szinten több mint nyolcmillió autót

A Volkswagen Csoport márkái egyenként is jelentős növekedést produkáltak
A Volkswagen Személyautók értékesítési volumenét 13,1 százalékkal, összesen 5,09 millió (4, 50) darabra növelve rekord eredményt ért el 2011 folyamán. Mintegy 218 ezer (147.900; +47,4 százalék) eladott autóval különösen kedvezően alakult a márka teljesítménye Közép és Kelet-Európában és az Észak-Amerikai régióban, ahol 496.700 (406.400; +22,2 százalék), míg az ázsiai/csendes-óceáni térségben 1,93 millió (1,65 millió; +16,6 százalék) jármű talált gazdára.

Az Audi 1,3 millió (1,09 millió; +19,2 százalék) autóját szállította ki az elmúlt esztendőben, ezzel 2011 rekord évként vonulhat be az ingolstadti prémium márka történetébe. E kiváló eredményhez nagyban hozzájárultak az észak-amerikai eladások, ahol 142.500 (121.500; +17,3 százalék) Audit szállítottak ki a vásárlóknak. Dél-Amerikában az Audi 42,7 százalékos bővülést produkálva 19.100 (13.400) járművet adott át, míg az ázsiai/csendes-óceáni régióban elért 373.700 (276.200) darabos eladása 35,3 százalékkal alakult magasabban a megelőző évinél.

A Škoda 2011. január és december között világszerte 879.200 (762.600) járművét értékesítve 15,3 százalékos bővülést produkált, különösen Kínában, Indiában és Oroszországban növelve eladásait. A cseh gyártó 231.600 (194.800; +18,9 százalék) darabos volumennel a Közép- és Kelet-Európai térségben is jól teljesített, míg az ázsiai/csendes-óceáni régióban 256.100 (203.300; +26,0 százalék) járművet szállított ki.

A SEAT 2011. során világszerte mintegy 350 ezer (339.500) járművét értékesítve 3,1 százalékos növekedést ért el. A spanyol márka különösen Mexikóban könyvelhetett el jelentőst bővülést, ahol 18.100 (13.400) darabos kiszállítása 35,4 százalékkal nagyobb forgalmat jelentett. Hasonlóan jó eredmény született 52 ezer (43.000; +20,9 százalék) SEAT eladásával Németországban, illetve 36.200 (31.600; +14,6 százalék) darabos volumennel Franciaországban is.

A Volkswagen Haszonjárművek szintén jelentős pluszt produkált az elmúlt esztendőben, világszerte 21,4 százalékkal több, összesen 528.800 (435.700) járművet értékesítve. Kedvező eladási eredmények jellemezték a márkát mindenekelőtt Közép- és Kelet-Európában 36.500 (26.700; +36,6 százalék), az ázsiai/csendes-óceáni régióban 11.700 (7.900; +48,2 százalék), illetve Dél-Amerikában 137.300 (113.600; +20,9 százalék) jármű kiszállításával.

*) Az MAN és a Scania nélkül; becsült adatok

TR

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen!Ingatlan ajánlatok

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park Két új csarnok építkezése kezdődött el a Dél-Pesti Üzleti Parkban, közel 14.000 m2 területtel. Ez az egyetlen city logisztikai park, amely idén banki finanszírozást kapott a bővüléshez és építkezést indíthatott aláírt bérleti szerződések birtokában.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen!Ingatlankereső

Palazzo Dorottya

Település: Budapest
Típus: irodaház

Arena Corner

Település: Budapest
Típus: irodaház

Panoráma Ház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Gold Irodaház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Andrássy Palace

Település: Budapest
Típus: irodaház

M4 Anvil Business Centre

Település: Üllő
Típus: ipari ingatlan

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Autóhütő, olajhütő, intercooler javitó!

Mindenféle vizhütő, olajhütő, motorhütő, intercooler, hőcserélő javitás, felujitás....

Üvegszálazás, müanyagozás!

Üvegszálas javitás, müanyag hegesztés, /lökháritó, tartály, kád, medence, siló,...

Kintlévőség-, Adósság-, Tartozáskezelés

Hogy ne veszítse el a lakását...!! - vagy ha másnál van a pénze...!! Veszélyben a...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezetői állás Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító hajón.
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

IMF- hitel
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány mégis tárgyalásba kezd az IMF-fel?
Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit
(25%)
 
Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást
(50%)
 
Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt
(12.5%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Dr. Estók Sándor PhD
Dr. Estók Sándor PhD Ellátási lánc menedzsment - Logisztikai folyamatok elemzése Szakközgazdász, civil és katonai logisztikus, Tanúsított logisztikai szakértő Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2012>>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930