2011-10-04 16:12:00

Elkészült az Allison Transmission Magyarország gyára

Az Allison Transmission 2010 szeptemberében jelentette be, hogy Szentgotthárdon modern sebességváltó gyárat épít. Az avatóünnepséget és a gyár megnyitását jelképező szalag átvágását követően az Allison Transmission Magyarország hivatalosan is megkezdte működését.

Az Allison új gyártóegysége jelenleg Széria 3000, 4000, és Torqmatic® automata sebességváltókat gyárt a cég nemzetközi vásárlói részére.

a_Plant_Oct2011.jpg

Közel 200 vendég, köztük a cég vevői, haszongépjármű gyártók, a Magyar politikai és gazdasági élet szereplői, valamint a cég munkatársai ünnepelték az Allison Transmission Magyarország szentgotthárdi gyárának megnyitását. Az Allison először 2010 szeptemberében fedte fel az irányú terveit, hogy új gyártócsarnokot épít Szentgotthárdon; termékei pedig máris úton vannak az európai és fejlődő országokban található busz és teherautó gyárak felé. Az Allison Transmission a kereskedelmi forgalomba kerülő és a katonai felhasználású automata sebességváltók, valamint hibrid-meghajtások legnagyobb gyártója.

Elkészült az Allison Transmission Magyarország gyára

Az Allison azt is bejelentette, hogy heteken belül egy új un. készre szerelő központ is megnyílik a szentgotthárdi gyáron belül. Azáltal, hogy a váltókat az adott vevő igényeinek megfelelően készre szerelik még a kiszállítás előtt, a vállalat lerövidíti a jármű összeszerelési idejét, ezzel a gyártók általános hatékonyságát növeli.

Elkészült az Allison Transmission Magyarország gyára

David L. Parish, az Allison Transmission gyártásért felelős alelnöke azt mondta: „Több, mint 10 éven át élveztük Szentgotthárdon a General Motors szomszédos gyárának, az Opel Magyarországnak vendégszeretetét. Ez alatt az idő alatt sikeres együttműködést alakítottunk ki a gyártási folyamatokra vonatkozóan, a szakmai kapcsolatok pedig egy életen át tartanak. Ezúton is köszönöm a General Motors és az Opel által nyújtott támogatást az új, immár 100%-ban Allison tulajdonú új gyártócsarnok építéséhez.

Lawrence E. Dewey - Elnök-vezérigazgató

Az Allison Szentgotthárdon gyártott Széria 3000 és 4000, valamint Torqmatic® automata sebességváltóit széles körben alkalmazzák városi buszokban, az építőiparban, illetve áruszállításhoz használt járművekben, tűzoltó és mentő-autókban, terminál vontatókban, ingázó buszokban, hulladékgyűjtő, vagy kerekes katonai járművekben és egyéb alkalmazási területeken is. 2005-ben az Allison termékei iránti megnőtt kereslet vezetett ahhoz, hogy a vállalat bővítette magyarországi működését.

Az Allison Transmission Magyarország gyárát azzal a céllal építették fel Szentgotthárdon, hogy Allison 3000, 4000 és Torquematic szériájú sebességváltókat gyártson; az Allison fontosnak tartja, hogy termékei minél közelebb legyenek a globális gyártókhoz és a fejlődő országok vásárlóihoz. Az új Allison Készre Szerelő Központja, ami a gyártók speciális igényei szerint konfigurálja a vállalat termékeit, szintén a gyártó-csarnokban kapott helyet.

Ez a tevékenység a gyártóknál lerövidíti a beépítési folyamatot, ezáltal a járművek szerelési idejét. Szintén az Allison Transmission szentgotthárdi telephelyén kap helyet az Allison Bemutató Központja és bemutató-pályája. A bemutató központ 15 hektáron nyújt lehetőséget arra, hogy az Allison jelenlegi és lehetséges jövőbeni ügyfelei – a vezetőülésben is - kipróbálják az Allison automata sebességváltóinak műszaki jellemzőit és előnyeit a próbapályán kialakított legkülönbözőbb feltételek között.

Új bemutató központ és próbapálya készül 2012 elejére az Allison Transmission szentgotthárdi gyáránál

Teherautó- és busz-gyártók, az Allison vásárlói, a magyar politikai és gazdasági élet valamint a média képviselői tekintették meg az Allison Bemutató Központjának és az új 15 hektáros próba-pályájának készültségét Szentgotthárdon.

Annak érdekében, hogy a globálisan is bővülő vásárlói körét még hatékonyabban szolgálhassa ki, az Allison Transmission egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy több millió dollár értékben Allison Bemutató Központot és egy haszongépjármű próba-pályát épít fel az új sebességváltó gyár szomszédságában, Szentgotthárdon. A meghívott vendégeknek arra is lehetőségük volt, hogy Allison sebességváltóval épített különböző típusú tehergépjárműveket, buszokat és terepjárókat vezessenek a próba-pályán kialakított legkülönbözőbb feltételek között.

.

Az Allison jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban és Svédországban üzemeltet olyan bemutató és próbavezetési központokat, ahol a kereskedelmi forgalomba kerülő járműveket üzemeltetők és azok gyártói kipróbálhatják az Allison automata sebességváltóinak különböző jellemzőit és előnyeit. Az Allison próbapályáin vezethető gépjárműpark általában egy sor különféle alkalmazást foglal magába. Köztük megtalálhatók billenős járművek, különféle logisztikai járművek, betonkeverők, kamionok, tűzoltóautók, buszok és egyéb kereskedelmi forgalomban lévő járművek.

Lawrence Love, az Allison Transmission nemzetközi marketing igazgatója elmondta: „Figyelemre méltó sikereket érünk el azzal, hogy a potenciális vevőknek és a gyártóknak megmutatjuk az észak-amerikai Bemutató Központunkat, ahol egyfajta oktatási folyamat zajlik. Vásárlóink megismerkednek a sebességváltó technológiájával és egy zárt pályán történő tesztvezetés során saját tapasztalatuk alapján értékelhetik az Allison által nyújtott előnyöket. Azáltal, hogy összehasonlíthatják a különböző sebességváltó megoldásokat, meg tudjuk mutatni az Allison automata váltók kiváló teljesítményét, hatékonyságát és vezethetőségét”- folytatta Love. Ezt a tanulási élményt értékelik nagyra vevőink és ez játszik fontos szerepet abban, hogy a vásárlás mellett döntenek.

Száz évvel ezelőtt az Indianapolisi Motor Speedway (IMS) – mely az „Indy 500” hazája - négy alapítójának egyike James A. Allison volt. Ő építette az IMS próbapályát abból a célból, hogy tesztelje és bemutassa az autóipari technológia legfrissebb fejlesztéseit. Ma, az Allison Transmission egykori alapítói büszkék lennének a Szentgotthárdon készülő bemutató- és próba-pályájára.

L.E.

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen!Ingatlan ajánlatok

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park Két új csarnok építkezése kezdődött el a Dél-Pesti Üzleti Parkban, közel 14.000 m2 területtel. Ez az egyetlen city logisztikai park, amely idén banki finanszírozást kapott a bővüléshez és építkezést indíthatott aláírt bérleti szerződések birtokában.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen!Ingatlankereső

Palazzo Dorottya

Település: Budapest
Típus: irodaház

Arena Corner

Település: Budapest
Típus: irodaház

Panoráma Ház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Gold Irodaház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Andrássy Palace

Település: Budapest
Típus: irodaház

M4 Anvil Business Centre

Település: Üllő
Típus: ipari ingatlan

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Autóhütő, olajhütő, intercooler javitó!

Mindenféle vizhütő, olajhütő, motorhütő, intercooler, hőcserélő javitás, felujitás....

Üvegszálazás, müanyagozás!

Üvegszálas javitás, müanyag hegesztés, /lökháritó, tartály, kád, medence, siló,...

Kintlévőség-, Adósság-, Tartozáskezelés

Hogy ne veszítse el a lakását...!! - vagy ha másnál van a pénze...!! Veszélyben a...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezetői állás Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító hajón.
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

IMF- hitel
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány mégis tárgyalásba kezd az IMF-fel?
Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit
(25%)
 
Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást
(50%)
 
Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt
(12.5%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Dr. Estók Sándor PhD
Dr. Estók Sándor PhD Ellátási lánc menedzsment - Logisztikai folyamatok elemzése Szakközgazdász, civil és katonai logisztikus, Tanúsított logisztikai szakértő Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2012>>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930