2012-01-10 22:28:00

Elemzők szerint csökkent a német GDP tavaly az utolsó negyedévben

Több előrejelzés szerint csökkent Németország hazai összterméke (GDP) 2011 utolsó három hónapjában, és számos szakértő úgy véli, hogy a visszaesés a január-márciusi időszakban is folytatódik, vagyis recesszióba süllyed az Európai Unió legnagyobb gazdasága.

Elemzők szerint csökkent a német GDP tavaly az utolsó negyedévben

A Barclays Capital elemzői a Handelsblatt számára készült előrejelzésben úgy vélik, a német GDP 0,2 százalékkal csökkent az október-decemberi időszakban az egy negyedévvel korábbihoz képest. A prognózist az eddig beérkezett tényadatokra alapozzák, egyebek között arra, hogy novemberben jelentősen csökkent az ipari termelés, az október-novemberi időszakot együttvéve pedig másfél százalékos az elmaradás az előző évhez képest. Az ipar rendelésállománya is visszaesett, a novemberi csökkenés 4,5 százalékos volt.

Ugyanakkor a külkereskedelemben egyelőre nincsenek lassulásra utaló jelek, az export novemberben 2,5 százalékkal nőtt az egy hónappal korábbihoz képest - írta a német üzleti lap kedden.

A munkanélküliség csökkenése és a lakossági fogyasztás ezzel párhuzamosan haladó növekedése is mérsékli a visszaesést. Ráadásul meglepetést okozhat az enyhe decemberi időjárás, lehet, hogy az építőipar teljesítménye nem csökkent az ilyenkor megszokott mértékben. A GDP így csekély mértékben csökkenhetett 2011 utolsó három hónapjában, az idén pedig trendforduló várható, a Barclays Capital szerint az első negyedévben 0,1 százalékkal nőhet a német GDP.

Ugyanakkor egy másik felmérés, a Die Welt című lap elemzői körkérdése alapján a visszaesés a január-márciusi időszakban is folytatódik. Ez azt jelenti, hogy a német gazdaság recesszióba kerül, hiszen a fogalom meghatározása szerint a recesszió a gazdasági teljesítmény csökkenése két egymást követő negyedévben - emelte ki a Die Welt.

A német statisztikai hivatal szerdán közli a 2011 negyedik negyedévére és az év egészére vonatkozó előzetes GDP-adatokat.

Az idén az év egészét tekintve a Die Weltnek nyilatkozó elemzők és a Handelsblatt számára készült Barclays-előrejelzés szerint is szerény, 0,5 százalékos növekedés várható. A folyamatok alakulása nagyban függ attól, hogy sikerül-e megfékezni az euróövezeti államadósság-válságot. Az elemzők a legnagyobb kockázatot a vállalati és lakossági hitelezés területén látják. Stefan Schilbe, a HSBC elemzője például úgy véli, hogy a legsúlyosabb helyzetben lévő euróövezeti tagállamokban elkerülhetetlen a hitelezés jelentős szűkülése.

Ugyanakkor Németország számára előnyöket is jelent a válság, mindenekelőtt az államháztartás finanszírozása szempontjából: hétfőn a német államadósság kezelő központ negatív kamatra szerzett forrást a piacon, amire soha korábban nem volt példa. Több mint 4 milliárd euró értékben bocsátottak ki hat hónapos lejáratú papírokat, a hozam mínusz 0,0122 százalék volt, vagyis a befektetők ekkora kamatot fizetnek azért, hogy az állampapírpiacot megrázó válság közepette rendkívül biztonságosnak számító német papírokban tarthatják a pénzüket.

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen!Ingatlan ajánlatok

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park Két új csarnok építkezése kezdődött el a Dél-Pesti Üzleti Parkban, közel 14.000 m2 területtel. Ez az egyetlen city logisztikai park, amely idén banki finanszírozást kapott a bővüléshez és építkezést indíthatott aláírt bérleti szerződések birtokában.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen!Ingatlankereső

Palazzo Dorottya

Település: Budapest
Típus: irodaház

Arena Corner

Település: Budapest
Típus: irodaház

Panoráma Ház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Gold Irodaház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Andrássy Palace

Település: Budapest
Típus: irodaház

M4 Anvil Business Centre

Település: Üllő
Típus: ipari ingatlan

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Autóhütő, olajhütő, intercooler javitó!

Mindenféle vizhütő, olajhütő, motorhütő, intercooler, hőcserélő javitás, felujitás....

Üvegszálazás, müanyagozás!

Üvegszálas javitás, müanyag hegesztés, /lökháritó, tartály, kád, medence, siló,...

Kintlévőség-, Adósság-, Tartozáskezelés

Hogy ne veszítse el a lakását...!! - vagy ha másnál van a pénze...!! Veszélyben a...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezetői állás Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító hajón.
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

IMF- hitel
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány mégis tárgyalásba kezd az IMF-fel?
Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit
(25%)
 
Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást
(50%)
 
Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt
(12.5%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Dr. Estók Sándor PhD
Dr. Estók Sándor PhD Ellátási lánc menedzsment - Logisztikai folyamatok elemzése Szakközgazdász, civil és katonai logisztikus, Tanúsított logisztikai szakértő Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2012>>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930