2011-12-12 12:54:00

Együttműködési megállapodás a NAV és a rendőrség között

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága, valamint a NAV Közép-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal, valamint a Pest Megyei Rendőr-főkapitánysággal.

A NAV és a rendőrség szoros, egymás munkáját kölcsönösen támogató együttműködése több éves múltra tekint vissza, amelyet a feketegazdaság, illetőleg a szervezett bűnözés elleni hatékony hatósági fellépés igénye tett indokolttá.

A most aláírásra kerülő megállapodás az eddigiek során kialakult munkakapcsolatok mentén biztosítja a szervezetek közös fellépésének hatékonyságát.

A megállapodás egyrészt a hivatali hatáskörben észlelt jogszabálysértéssel kapcsolatos bűnügyi jelenségek kölcsönös jelzésére terjed ki, másrészt magában foglalja a felek közötti rendszeres információcserét, a közös feladatok összehangolt, koordinált elvégzését és a szükség szerinti konzultációkat. Mindemellett a rendőrség segítséget nyújt az ellenőrzések, végrehajtási eljárási cselekmények lebonyolításában, a helyszínek biztosításában is.

Az együttműködési megállapodást Dr. Tóth Tamás, rendőr dandártábornok, Budapest Rendőrfőkapitánya (Budapesti Rendőr-főkapitányság), Dr. Simon Tamás, rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, mb. megyei főkapitány (Pest Megyei Rendőr-főkapitányság), Szabó Károly, pénzügyőr dandártábornok, főigazgató (NAV Közép-magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága) és Tamásné Czinege Csilla, főigazgató (NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága) írta alá.

S.Gy.A.

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen!Ingatlan ajánlatok

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park Két új csarnok építkezése kezdődött el a Dél-Pesti Üzleti Parkban, közel 14.000 m2 területtel. Ez az egyetlen city logisztikai park, amely idén banki finanszírozást kapott a bővüléshez és építkezést indíthatott aláírt bérleti szerződések birtokában.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen!Ingatlankereső

Palazzo Dorottya

Település: Budapest
Típus: irodaház

Arena Corner

Település: Budapest
Típus: irodaház

Panoráma Ház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Gold Irodaház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Andrássy Palace

Település: Budapest
Típus: irodaház

M4 Anvil Business Centre

Település: Üllő
Típus: ipari ingatlan

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Autóhütő, olajhütő, intercooler javitó!

Mindenféle vizhütő, olajhütő, motorhütő, intercooler, hőcserélő javitás, felujitás....

Üvegszálazás, müanyagozás!

Üvegszálas javitás, müanyag hegesztés, /lökháritó, tartály, kád, medence, siló,...

Kintlévőség-, Adósság-, Tartozáskezelés

Hogy ne veszítse el a lakását...!! - vagy ha másnál van a pénze...!! Veszélyben a...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezetői állás Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító hajón.
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

IMF- hitel
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány mégis tárgyalásba kezd az IMF-fel?
Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit
(25%)
 
Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást
(50%)
 
Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt
(12.5%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Dr. Estók Sándor PhD
Dr. Estók Sándor PhD Ellátási lánc menedzsment - Logisztikai folyamatok elemzése Szakközgazdász, civil és katonai logisztikus, Tanúsított logisztikai szakértő Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2012>>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930