Az összesen közel 45 ezer négyzetméteres létesítmény befejezése 2012 januárjára várható. A beruházás értéke meghaladja a 10 milliárd forintot, a termelés megindítása után a gyár mintegy 300 főnek biztosít munkalehetőséget.
Elérte legmagasabb pontját a Makón épülő élelmiszeripari gyártóüzem szerkezete. A világ legnagyobb íz- és illatanyag gyártójának számító svájci cég hazai leányvállalata, a Givaudan Hungary Kft. 2009 októberében írt ki pályázatot az ipari létesítmény kivitelezésére, amelyet a Market Építő Zrt. nyert el 2010 végén. A munkálatok 2011. január 3-án kezdődtek, és a tervek szerint 2012 első napjaiban fejeződnek be. A beruházás mintegy 28 000 négyzetméter gyártó- és irodaépületet, 13 500 négyzetméter raktárat, valamint egy közel 3 300 négyzetméteres energiaközpontot foglal magába.
Magyar tulajdonú vállalatként komoly elismerést jelent számunkra, hogy részt vehetünk egy multinacionális cég hazai beruházásában. Mindez annak visszaigazolását jelenti, hogy cégünk megfelelő szakmai es erkölcsi hozzáállással végzi a munkáját ebben a nehéz gazdasági helyzetben is. Emellett természetesen örömteli, hogy az üzem újabb munkahelyeket jelent a régiónak. A kivitelezés ideje alatt átlagosan naponta háromszáz szakember dolgozott az épületen és az elkészült üzem körülbelül ugyanennyi embernek ad majd munkát – mondta Sebestyén Ákos, a Market Építő Zrt. műszaki igazgatója.
A Marathon Projekt versenyfutás az idővel, és mint a sportban, itt is a táv második fele a nehezebb. A Givaudan Hungary Kft. és Market Építő Zrt. gördülékeny együttműködése és egymás szakmai támogatása azonban garantálja a projekt sikerét – szögezte le Sebestyén Ákos, utalva arra, hogy a jelenlegi építkezés csupán egy része a területen zajló nagyszabású fejlesztésnek. Az élelmiszeripari cég összesen mintegy 37 milliárd forintot fordít magyarországi központjának létrehozására.
|
A Market Építő Zrt.-ről Az 1996-ban alapított Market Építő Zrt. teljes egészében magyar tulajdonú vállalkozás, 51 százalékát a WING Zrt., 49 százalékát Scheer Sándor vezérigazgató birtokolja. A Market Építő Zrt. a magyarországi ipari létesítmények kivitelezésének egyik piacvezetője. A Market Építő Zrt., a piacvezető magasépítő cég, az építőipar hanyatlása ellenére növelte forgalmát, az idei évben 44 milliárd forintos nettó forgalmat bonyolít, nyereségesen. A Market Építő Zrt. teljesítményét fennállása óta számos elismeréssel díjazták: 2002-ben, majd 2007-ben Budapest Építészeti Nívódíjat nyert el, 2004, 2008 és 2009 után pedig 2010-ben is Építőipari Nívódíjjal ismerték el tevékenységét. Az elmúlt tizenöt év során mintegy 550 létesítményt valósított meg a vállalat, összesen közel 350 milliárd forint értékben. A Market nem csupán építőipari teljesítményére büszke; a cég számára a legfontosabb érték az ember. E szellemiség elismeréseképpen 2007-ben a vállalat elnyerte az Év Munkahelye címet Magyarországon nagyvállalati kategóriában. A szakmai színvonal megőrzése és a környezet irányi tudatos felelősségvállalás jegyében társaság bevezette és működteti az ISO 9001 minőségbiztosítási és az ISO 14001 környezetközpontú, valamint a 28001 munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági irányítási rendszereket. Továbbá, “graffiti kommandója” révén jelentős szerepet játszik Budapest szebbé tételében és tisztán tartásában. |
F.L.
