2012-02-06 08:32:00

BKV-nál is felmerülhet a tiltott állami támogatás problémája

Rogán Antal a parlament és a főváros gazdasági bizottságának fideszes elnöke szerint idén a BKV esetében is felmerülhet a tiltott állami támogatás problémája, csakúgy, mint a közelmúltban a Malév esetében.

Rogán Antal hétfőn a TV2 Mokka című műsorában azt mondta: májusig rendezni kell a BKV helyzetét. A kormány hajlandó odaadni azokat a támogatásokat, amelyek normatív alapon vagy éppen fogyasztói árkiegészítés címén járnak a közlekedési társaságnak, de az kevés, ha a főváros "a nullától egy-két milliárdig terjedő kategóriában szán csak pénzt a saját cégének működtetésére, miközben ez a legfontosabb közszolgálati feladata - fejtette ki, hozzátéve: egyetért abban Tarlós István főpolgármesterrel, hogy Budapest mozgástere korlátozott, de "azért ennek a korlátozott mozgástérnek a végéig el kellene jutni, és szerintem lehet még mit spórolni".

1402.jpg

A BKV-nak adott rendkívüli állami támogatásokat ugyanúgy nem fogják szeretni Brüsszelben, és "valószínűleg ugyanúgy egy eljárás elébe nézünk, hogy ha ezt a gyakorlatot folytatjuk", mint a Malév esetében - hívta fel a figyelmet a politikus, utalva arra, hogy január elején az Európai Bizottság felszólította Magyarországot a Malévnak 2007 és 2010 között nyújtott, az EU-s szabályokkal "összeegyeztethetetlen" - 70-100 milliárd forint közötti - állami támogatás visszafizettetésére.

Arra a kérdésre, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megszüntetésével egyetértene-e, azt válaszolta: "a megszüntetésével talán nem", de azzal igen, hogy a BKK kiadásait is érdemes lenne újragondolni.

A budapesti útdíjat firtató felvetésre megerősítette: ezzel a kifejezéssel ugyanakkor találkozott, mint a főpolgármester, "ugyanabban a dokumentumban leírva, amelyet a főváros valamelyik szerve készített elő". Először a fővárosnak önmagán és cégein kell spórolnia, adóemelésben pedig csak ezután lehet gondolkodni, ha egyáltalán szükség van rá - ismételte meg álláspontját.

A Malév működésének beszüntetéséről szólva Rogán Antal azt mondta: azok a Malév-vezetők, akik "minden érték kiprivatizálásáért felelősek" a cégből 2002 és 2006 között, mára már versenytársak vezetőiként "Brüsszelben gyakorlatilag ők jelentették fel a Malévet a tiltott állami támogatásért". Nemzeti légitársaságra szükség van, "de nem állítom azt, hogy ma van olyan kész terv, amit most így előrángatunk a fiókból, és két hónapon belül itt légitársaság lesz" - közölte, megjegyezve, hogy ehhez legalább fél vagy egy év kell, ám a verseny addigra sok utast elvisz.

Az interjúban szóba került a bérkompenzáció is, amelyről a fideszes gazdaságpolitikus azt mondta: aki nem kapta meg februárban a kompenzációt, forduljon a munkáltatójához és az illetékes kormányzati szervekhez.

mti

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen!Ingatlan ajánlatok

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park Két új csarnok építkezése kezdődött el a Dél-Pesti Üzleti Parkban, közel 14.000 m2 területtel. Ez az egyetlen city logisztikai park, amely idén banki finanszírozást kapott a bővüléshez és építkezést indíthatott aláírt bérleti szerződések birtokában.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen!Ingatlankereső

Haller Gardens

Település: Budapest
Típus: irodaház

Liget Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Péceli Ipari Park (V. Csarnok)

Település: Pécel
Típus: csarnok

Leshegyi Ipari Park

Település: Szigetszentmiklós
Típus: raktár

Ausztria Ház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Westpoint Business Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Autóhütő, olajhütő, intercooler javitó!

Mindenféle vizhütő, olajhütő, motorhütő, intercooler, hőcserélő javitás, felujitás....

Üvegszálazás, müanyagozás!

Üvegszálas javitás, müanyag hegesztés, /lökháritó, tartály, kád, medence, siló,...

Kintlévőség-, Adósság-, Tartozáskezelés

Hogy ne veszítse el a lakását...!! - vagy ha másnál van a pénze...!! Veszélyben a...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezetői állás Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító hajón.
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

IMF- hitel
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány mégis tárgyalásba kezd az IMF-fel?
Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit
(25%)
 
Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást
(50%)
 
Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt
(12.5%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Dr. Bóna Krisztián
Dr. Bóna Krisztián Termeléskiszolgálás, Lean vezető tanácsadó, szakmai vezető - Adversum Kft. Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2012>>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930