2011-12-28 15:21:00

Barnamezős ipari terület újult meg Csongrádon

Elsősorban fémmegmunkálással és fémszerkezet-gyártással foglalkozó cégek, a többi között autóipari beszállítók betelepülését várja a Panol-Plusz Kft. arra a barnamezős ipari területre, amelyet uniós támogatással újítottak meg Csongrád határában – közölte Chovanecz Balázs igazgató szerdán.

A mintegy 1,8 hektáros terület infrastrukturális fejlesztése mintegy 400 millió forintba került, ennek felét uniós támogatás fedezte – mondta a szakember. Hozzátette: a beruházás célja olyan kedvező környezet kialakítása volt, amely lehetővé teszi új vállalkozások betelepülését, ezzel munkahelyek teremtését.

A fejlesztés során elkészült a terület alap infrastruktúrája, a gáz- és villamos-, víz- és szennyvízhálózat. Elbontották a rossz állapotú raktárépületeket, helyettük új korszerű, 504 és 432 négyzetméteres, könnyűszerkezetes üzemcsarnokok épültek, és átalakították a leromlott állapota miatt kihasználatlan hagyományos építésű, nagy, 3 ezer négyzetméteres üzemcsarnokot is. Korszerű irodaterületet, négy irattárat és két konferenciatermet alakítottak ki. Az első emeleten egy orvosi-, és egy szerverszoba készült el, emellett az épületben szintenként két-két szociális blokk található.

A potenciális betelepülők igényeinek megfelelően vásároltak két általános fémmegmunkáló eszközt, melyeket bérleti konstrukció keretében használhatnak majd a fémszerkezetgyártó vállalkozások. A Panol-Plusz Kft. pedig bevezetett egy integrált vállalatirányítási rendszert is – ismertette a fejlesztés részleteit Chovanecz Balázs.

A leendő bérlők között – akik beköltözése 2012 első negyedévében kezdődhet el – többségben vannak a gyártótevékenységgel foglalkozó mikro- és kisvállalkozások, számukra elsősorban a térségben máshol nem elérhető szolgáltatások, az alacsony költséggel üzemeltethető telephely, illetve az M5-ös autópálya és Kecskemét közelsége jelent vonzerőt – tudatta a szakember.

Az 1,3 milliárd forintos éves árbevételű Panol-Plusz Kft. ipari klíma-, tűzvédelmi- és légtechnikai-berendezések gyártásával és telepítésével foglalkozik. A 140 főt foglalkoztató vállalkozás a Tisza-parti város második legnagyobb munkaadója, emellett akkreditált képzőhely, ahol évente hetven diákot is oktatnak.

mti

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen!Ingatlan ajánlatok

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park Két új csarnok építkezése kezdődött el a Dél-Pesti Üzleti Parkban, közel 14.000 m2 területtel. Ez az egyetlen city logisztikai park, amely idén banki finanszírozást kapott a bővüléshez és építkezést indíthatott aláírt bérleti szerződések birtokában.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen!Ingatlankereső

Haller Gardens

Település: Budapest
Típus: irodaház

Liget Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Péceli Ipari Park (V. Csarnok)

Település: Pécel
Típus: csarnok

Leshegyi Ipari Park

Település: Szigetszentmiklós
Típus: raktár

Ausztria Ház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Westpoint Business Center

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Autóhütő, olajhütő, intercooler javitó!

Mindenféle vizhütő, olajhütő, motorhütő, intercooler, hőcserélő javitás, felujitás....

Üvegszálazás, müanyagozás!

Üvegszálas javitás, müanyag hegesztés, /lökháritó, tartály, kád, medence, siló,...

Kintlévőség-, Adósság-, Tartozáskezelés

Hogy ne veszítse el a lakását...!! - vagy ha másnál van a pénze...!! Veszélyben a...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezetői állás Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító hajón.
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

IMF- hitel
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány mégis tárgyalásba kezd az IMF-fel?
Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit
(25%)
 
Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást
(50%)
 
Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt
(12.5%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Dr. Bóna Krisztián
Dr. Bóna Krisztián Termeléskiszolgálás, Lean vezető tanácsadó, szakmai vezető - Adversum Kft. Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2012>>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930