A gyors segítségnek köszönhetően a speciális repülővel nyolc, összesen pedig 16 sérült térhet haza a nap folyamán.
A Generali Csoporthoz tartozó Europ Assistance Innsbruckból indította azt a 25 fős speciális mentőrepülőgépet, amely az egyiptomi buszbaleset szállítható magyar sérültjeit hozza haza, hogy itthon folytathassák kezelésüket. A repülőgép út közben leszállt Budapesten, ahonnan magyar orvosokat és pszichológusokat vitt Hurghadába, akik a sérültek ellátásában és a túlélők traumájának feldolgozásában nyújtanak segítséget.
A mai napon összesen 16 sérültet hoz haza az EA: nyolc könnyű sérülést szenvedett nyaraló már délután fél kettőkor megérkezett Magyarországra; további hat könnyű sérültet és két fekvőbeteget pedig az esti órákban, 20 és 22 óra között speciális repülőgéppel szállít haza a társaság.
Az EA ezen felül már a bajbajutottak segítségére küldte tegnap egy szakértőjét is, aki a helyszínen képviseli a sérültek és az kint rekedtek érdekeit, miközben folyamatosan összeköttetésben van a konzulátussal és a magyarországi segélyközponton keresztül a cég térségben működő teljes hálózatával.
|
Az Europ Assistance szolgáltatásainak kulcsa az egyedülálló, szolgáltató partnerekből álló világhálózat és 36 speciális felkészültségű éjjel-nappal működő segélyhívó központ, melyek a világ több mint 208 országában teszik lehetővé az azonnali helyszíni beavatkozást az év 365 napján. |
TR
