2012-01-20 19:37:00

Az építőipar kilátásai a 2011-es cégadatok tükrében

2011 decemberében a megelőző évinél százzal több, összesen 352 építőipari céggel szemben indult felszámolási eljárás.

A növekedés üteme ebben az összevetésben 39 százalék, az egész évet a megelőző évhez hasonlítva viszont csak 10,3 százalék. Ez lassabb ütemű romlás, mint a felszámolások összes ágazatban mért 16 százalékos növekedése, azonban az építőipar olyan mélyről indult, hogy még így is messze ebben a szektorban a legnagyobb a bedőlt cégeknek az ágazatban működő összes cégre vetített hányada.

Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója

Az országos átlagnál kisebb ütemben emelkedett az építőipari cégek körében a felszámolások száma, de ez nem jelenti azt, hogy az ágazat ne lenne nagyon komoly bajban” – jelentette ki Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója.

Tavaly országosan 16 százalék feletti mértékben emelkedett a felszámolások száma, míg az építőiparban a dinamika 10,3 százalék volt. Ennek ellenére az ágazatban 9 százalékon áll a bedőlt cégeket a működők számához viszonyító mutató, míg az összes céget tekintve ez az érték 3,4 százalék. 2011-ben egész évben összesen 4305 céget számoltak fel az ágazatban a megelőző évi 3901 céggel szemben.

Az építőipari kivitelezés 2007-hez képest összehasonlító áron 42 százalékkal esett vissza. A kis cégek nem bírják megrendelés nélkül finanszírozni működésüket, pláne nem a beszerzett eszközök törlesztőrészleteit” – mondja az Opten igazgatója.

Decemberben 353 céggel szemben indult eljárás, ez 100-zal több, mint egy évvel korábban ugyanebben a hónapban. Decemberben az ünnepek miatt általában kevesebb cégbírósági eljárás indul, mint máskor, a tavalyi utolsó hónap azonban az év többi hónapjához képest is átlag fölötti bedőlésszámot hozott.

Bizonytalan, hogy a szokatlanul rossz december mit jelent 2012 elejére nézve, hiszen az adat kiugrónak mondható. Nem gondoljuk, hogy ez az erős dinamika állandósulna: sokkal valószínűbb, hogy a növekedési ütem továbbra is magas, két számjegyű lesz, de az országos átlag alatt marad” – véli az Opten igazgatója.

Ugyancsak sok, 381 végelszámolást hozott az év vége. Ez 88 százalékos növekedés a megelőző év azonos időszakhoz képest. Ennél magasabb havi értékeket csak az év első harmadában regisztrált az Opten: akkor a cégbíróságok által megindított kényszer-végelszámolások miatt nem volt ritka a havi 400-450 végelszámolás sem, ám azóta a helyzet konszolidálódni látszott. Az év egészében így is kiugróan sok, összesen 3925 végelszámolás kezdődött meg, ez 80 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

Tavaly 5960 új céget jegyeztek be az építőiparban. Ez lényegében megegyezik a tavalyi cégalapítások számával, de elmarad a 2008-as és a 2009-es 6900-tól, illetve 6200-tól.

Semmi nem indokolja, hogy ennyi új építőipari vállalkozás jelenjen meg a piacon. Az ágazat élő szerződésállománya 1142 milliárd forintra zsugorodott, ami 40 százalékos visszaesés 2010-hez képest” – állítja Tóth Tamás.

Ezzel szemben az adatok azt mutatják, hogy az új cégek jelentős része bedőlt cégek romjaira épül, olyan tulajdonosok és cégvezetők jelennek meg bennük, akik korábban már adósságot hagytak hátra bedőlt vagy bedöntött cégekben.

Azt reméljük, hogy a cégalapítási szabályok szigorítása, az egyórás cégalapítás megszüntetése némileg megnehezíti az adósságszédelgők dolgát, és a cégbíróságok is következetesebben tudják alkalmazni a cégvezetéstől való eltiltás szabályait” – mondja az Opten igazgatója.

TR

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen!Ingatlan ajánlatok

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park Két új csarnok építkezése kezdődött el a Dél-Pesti Üzleti Parkban, közel 14.000 m2 területtel. Ez az egyetlen city logisztikai park, amely idén banki finanszírozást kapott a bővüléshez és építkezést indíthatott aláírt bérleti szerződések birtokában.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen!Ingatlankereső

Ipari beruházás

Település: Bicske(Nagyegyháza)
Típus: ipari ingatlan

Business Center 99

Település: Budapest
Típus: irodaház

Parkway Irodaház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Oktogon Ház

Település: Budapest
Típus: irodaház

City Gate

Település: Budapest
Típus: irodaház

Videoton Irodaházak

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Autóhütő, olajhütő, intercooler javitó!

Mindenféle vizhütő, olajhütő, motorhütő, intercooler, hőcserélő javitás, felujitás....

Üvegszálazás, müanyagozás!

Üvegszálas javitás, müanyag hegesztés, /lökháritó, tartály, kád, medence, siló,...

Kintlévőség-, Adósság-, Tartozáskezelés

Hogy ne veszítse el a lakását...!! - vagy ha másnál van a pénze...!! Veszélyben a...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezetői állás Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító hajón.
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

IMF- hitel
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány mégis tárgyalásba kezd az IMF-fel?
Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit
(25%)
 
Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást
(50%)
 
Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt
(12.5%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Vida Péter
Vida Péter Szállítási hálózatok átszervezése, disztribúció - Logisztikai folyamatok elemzése ügyvezető, vezető tanácsadó - Adversum Kft. Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2012>>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930