2011-12-13 12:27:00

Az Audi 50 milliárdos megrendelést adott magyar építőipari cégeknek

A 900 millió eurós győri Audi-beruházás építési, infrastrukturális munkáira a világcég eddig 200 millió euró értékben szerződött, ennek döntő részére magyar vállalkozásokkal, ami így több mint 50 milliárd forintos forgalmat jelent a magyar építőiparnak - mondta Johannes Roschek, az Audi magyarországi pénzügyeiért felelős ügyvezető igazgatója sajtóbeszélgetésen Győrben.

A motor- és az alkatrészgyártás területén mintegy hetven magyar beszállítóval dolgozik a győri Audi Motor Hungaria Kft., a 2013-ban induló járműgyártás azonban külföldi beszállító cégeket is vonz Magyarországra. Az Audi ezért beszállítói park létrehozásáról tárgyal a magyar kormánnyal és Győr várossal, döntés a helyszínről még nem született – ismertette Johannes Roschek.

Az Audi 50 milliárdos megrendelést adott magyar építőipari cégeknek

Közlése szerint a győri vállalat idei árbevételéről és eredményéről az Audi AG jövő márciusi nemzetközi sajtókonferenciáján adnak tájékoztatást, de annyi már bizonyos, hogy jobb évet zárnak a tavalyinál. Az elmúlt évben a kft. 4,77 milliárd eurós, 1.326 milliárd forintos forgalmat ért el. Az eredmény várhatóan a tavalyihoz hasonló lesz – tette hozzá.

Az idén az Audi több járművet szerel össze, mint tavaly, amikor 38 ezer 500 autó gördült le a szerelősorokról. 2011-ben közel 1,9 millió motor készül Győrben, ezen belül 14 új motorcsalád
gyártását kezdték meg. A motorfejlesztő központ tíz éve működik, a kezdeti 60-ról több mint 150-re emelkedett a foglalkoztattak száma. Most pedig járműfejlesztési részleget alakítanak ki hét millió euró értékű befektetéssel. Az új részleg 70 új fejlesztőmérnöki munkahelyet teremt.

Az idén az Audi 900 új munkatársat vett fel, így az év végére eléri a 7.400-at a foglalkoztatottak száma a győri gyárában.

Achim Heinfling, a cég termelésért felelős ügyvezető igazgatója elmondta, jövőre folytatják az innovatív, környezetkímélő motorok fejlesztését, húsz új motortípus sorozatgyártását kezdik meg, s várhatóan növekszik a darabszám is.


A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen!Ingatlan ajánlatok

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park Két új csarnok építkezése kezdődött el a Dél-Pesti Üzleti Parkban, közel 14.000 m2 területtel. Ez az egyetlen city logisztikai park, amely idén banki finanszírozást kapott a bővüléshez és építkezést indíthatott aláírt bérleti szerződések birtokában.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen!Ingatlankereső

Ipari beruházás

Település: Bicske(Nagyegyháza)
Típus: ipari ingatlan

Business Center 99

Település: Budapest
Típus: irodaház

Parkway Irodaház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Oktogon Ház

Település: Budapest
Típus: irodaház

City Gate

Település: Budapest
Típus: irodaház

Videoton Irodaházak

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Autóhütő, olajhütő, intercooler javitó!

Mindenféle vizhütő, olajhütő, motorhütő, intercooler, hőcserélő javitás, felujitás....

Üvegszálazás, müanyagozás!

Üvegszálas javitás, müanyag hegesztés, /lökháritó, tartály, kád, medence, siló,...

Kintlévőség-, Adósság-, Tartozáskezelés

Hogy ne veszítse el a lakását...!! - vagy ha másnál van a pénze...!! Veszélyben a...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezetői állás Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító hajón.
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

IMF- hitel
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány mégis tárgyalásba kezd az IMF-fel?
Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit
(25%)
 
Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást
(50%)
 
Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt
(12.5%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Vida Péter
Vida Péter Szállítási hálózatok átszervezése, disztribúció - Logisztikai folyamatok elemzése ügyvezető, vezető tanácsadó - Adversum Kft. Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2012>>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930