2011-12-20 15:12:00

Átadták az Uvill Kft. új csarnokát

Befejeződött az Uvill Villamosipari Kft. gyártócsarnokának bővítése Százhalombattán. A 106 709 174 forintos beruházást az Európai Unió 37 348 210 forinttal támogatta.

A 640 négyzetméterrel bővített, összesen 1758 négyzetméter alapterületű építményben a társaság ezentúl kábelhidakat és villamos elosztókat is gyárt majd. A beruházás a cég számítása szerint már az első évben megtérül.

Jelentősen bővítette gyártócsarnokát a százhalombattai Uvill Kft. Az elsősorban erősáramú elektromos szerelvények és berendezések gyártásával és forgalmazásával foglakozó vállalkozás 2009 óta tervezi gyártóterülete bővítését és korszerűsítését, amelyre végül 2011-ben, uniós pályázati források bevonásával nyílt lehetősége. Az összesen 106 709 174 forintos beruházást a KMOP1.5.3/C-10 jelű pályázat 35 százalékban, 37 348 210 forinttal támogatta.

Az új épületrész a korábbi csarnok bővítményeként jött létre és lehetőséget teremt a cégnek, hogy termékportfolióját nagyobb hozzáadott értékű gyártmányokkal bővítse. Az eddig főleg transzformátorok, kapcsolóberendezések, túlfeszültség-korlátozók gyártásával és összeszerelésével foglalkozó vállalkozás a megnövekedett helyen fémszerkezeteket, villamos kábelhidakat is készít majd.

Az új, bővült és korszerűsített épületben a kibővített darupályának köszönhetően gyorsabbá és hatékonyabbá válik a gyártás. Emellett a dolgozók munkakörülményei javulnak, miközben a fejlesztés munkahelyteremtéssel is jár.

A beruházás nemcsak új lehetőségeket nyit a gyártás és fejlesztés terén, de korábbi termékeinkből is többet tudunk készíteni − mondta el a cég ügyvezetője. Majoross Gábor hozzátette, "gyorsul az összeszerelés, átláthatóbbá válik a gyártás folyamata és nem utolsó sorban biztonságosabbá válik az alkalmazottak munkája, hiszen az eddigi helyszűke nem egyszer veszélyes szükségmegoldásokat követelt. Ráadásul azokat az ügyfeleinket, akik bizonyos berendezéseket eddig kénytelenek voltak másoktól megrendelni, új termékeinkkel már teljes körű kiszolgálásban részesíthetjük. Ezzel nő a piac bizalma az Uvill iránt, pozícióink erősödnek. Így a csarnokra fordított pénz számításaink szerint már az első évben megtérül" − jelentette ki az igazgató.

TR

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen!Ingatlan ajánlatok

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park Két új csarnok építkezése kezdődött el a Dél-Pesti Üzleti Parkban, közel 14.000 m2 területtel. Ez az egyetlen city logisztikai park, amely idén banki finanszírozást kapott a bővüléshez és építkezést indíthatott aláírt bérleti szerződések birtokában.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen!Ingatlankereső

Panoráma Ház

Település: Budapest
Típus: irodaház

South Buda Business Park

Település: Budapest
Típus: irodaház

M3 Business Center “A”

Település: Budapest
Típus: irodaház

Horizont Park

Település: Budapest
Típus: irodaház

Leshegyi Ipari Park

Település: Szigetszentmiklós
Típus: raktár

Bartók Ház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Autóhütő, olajhütő, intercooler javitó!

Mindenféle vizhütő, olajhütő, motorhütő, intercooler, hőcserélő javitás, felujitás....

Üvegszálazás, müanyagozás!

Üvegszálas javitás, müanyag hegesztés, /lökháritó, tartály, kád, medence, siló,...

Kintlévőség-, Adósság-, Tartozáskezelés

Hogy ne veszítse el a lakását...!! - vagy ha másnál van a pénze...!! Veszélyben a...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezetői állás Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító hajón.
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

IMF- hitel
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány mégis tárgyalásba kezd az IMF-fel?
Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit
(25%)
 
Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást
(50%)
 
Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt
(12.5%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Vida Péter
Vida Péter ügyvezető, vezető tanácsadó - Adversum Kft. Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2012>>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930