2011-08-23 08:42:00

Átadták a Validus Trans Kft. új szerelőműhelyét Ajkán

Átadták a Validus Trans Kft. új, hatszázötven négyzetméteres szerelőműhelyét Ajkán; a százmillió forint összértékű beruházásra a nemzetközi fuvarozással és szállítmányozással foglalkozó cég uniós pályázaton 50 százalékos támogatást, 49,5 millió forintot nyert.

Kálmán Endre, a Validus Trans Kft. ügyvezető igazgatója az új telephely megnyitó ünnepségén elmondta, hogy az ajkai ipari parkban található, tizenegyezer négyzetméter alapterületű telephely fejlesztésére, telekvásárlásra, a gépek- és berendezések beszerzésére az elmúlt évben kétszázmillió forintot fordítottak. A felépült csarnok szerelőműhelyből, alkatrészraktárból, logisztikai irodákból, és a hozzá tartozó kamionparkolóból áll.

Az új beruházással az ajkai régió legkorszerűbb szerelőműhelyét építették meg, ahol tehergépkocsik javítását, diagnosztikai vizsgálatát, és műszaki vizsgára való felkészítését végzik. A javítóműhely megépítésével a dolgozók létszámát nyolc fővel bővítették, így jelenleg negyven embert foglalkoztatnak - mondta Kálmán Endre.

Ékes József, a térség fideszes országgyűlési képviselője a telephely avatásán elmondta, hogy a Validus Trans Kft. a válság időszakában is növelni tudta a munkahelyek számát Ajkán. A politikus gratulált a 170 hektáros ipari parkban létrehozott új műhelycsarnok megépítéséhez, amely nemzetközi hírnevet szerez a városnak.

Az ügyvezető tájékoztatása szerint a cég a tavalyi évet 551 millió forintos árbevétellel zárta, és 87 millió forint adózás előtti eredményt ért el. Az 1994 óta működő családi vállalkozás fő tevékenysége a nemzetközi közúti áruszállítás, de egy panziót és éttermet is üzemeltetnek Ajkán. Az uniós csatlakozás után 2004-től folyamatosan bővítették a járműparkot, mára a cég 20 kamionból álló - kizárólag Euro 4-es és Euro 5-ös emissziós normáknak megfelelő - flottával rendelkezik.

A veszélyes áruk szállításával is foglalkozó Validus Trans exportbevételét 5 nagy cég adja, minden autó nyomkövető rendszerrel van felszerelve. A több nemzetközi szállítmányozót megrendelői között tudó cég partnerirodával rendelkezik Németországban és Olaszországban, és ezekben az országokban gyűjtőfuvarozással is foglakoznak.

hvk

A TRANZIT cikkeihez regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Csak azokat a hozzászólásokat jelenítjük meg amelyek nem jogszabály ellenesek!

A szolgáltatás igénybevételéhez, kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon!




Töltse fel ingyenesen!Ingatlan ajánlatok

IP WEST IP WEST Budapest
Terület: 30 000 m2
Infopark A épület Infopark A épület Budapest
Terület: 13 000 m2
City Gate City Gate Budapest
Terület: 25 000 m2
Bartók Ház Bartók Ház Budapest
Terület: 16 727 m2
Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Europolis Park BUDAPEST AEROZONE Vecsés
Terület: 65 000 m2
Office Campus Office Campus Budapest
Terület: 8 300 m2
Kálvin Center Kálvin Center Budapest
Terület: 9 167 m2
Goodman Gyáli Logisztikai Központ Goodman Gyáli Logisztikai Központ Gyál
Terület: 21 000 m2

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park

Bővül a Dél-Pesti Üzleti Park Két új csarnok építkezése kezdődött el a Dél-Pesti Üzleti Parkban, közel 14.000 m2 területtel. Ez az egyetlen city logisztikai park, amely idén banki finanszírozást kapott a bővüléshez és építkezést indíthatott aláírt bérleti szerződések birtokában.... Tovább >>

Hírlevél feliratkozás

Töltse fel ingyenesen!Ingatlankereső

Panoráma Ház

Település: Budapest
Típus: irodaház

South Buda Business Park

Település: Budapest
Típus: irodaház

M3 Business Center “A”

Település: Budapest
Típus: irodaház

Horizont Park

Település: Budapest
Típus: irodaház

Leshegyi Ipari Park

Település: Szigetszentmiklós
Típus: raktár

Bartók Ház

Település: Budapest
Típus: irodaház

Töltse fel ingyenesen!Apróhirdetések

Autóhütő, olajhütő, intercooler javitó!

Mindenféle vizhütő, olajhütő, motorhütő, intercooler, hőcserélő javitás, felujitás....

Üvegszálazás, müanyagozás!

Üvegszálas javitás, müanyag hegesztés, /lökháritó, tartály, kád, medence, siló,...

Kintlévőség-, Adósság-, Tartozáskezelés

Hogy ne veszítse el a lakását...!! - vagy ha másnál van a pénze...!! Veszélyben a...

Összes hirdetés megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Töltse fel ingyenesen!Állásbörze

  • Hajóvezetői állás Hajóvezetői állást keresek a Tiszán első sorban áru illetve teher szállító hajón.
Álláshirdetések megtekintése Ingyen apróhirdetések feladása

Szavazás

IMF- hitel
Mit gondol arról, hogy az Orbán-kormány mégis tárgyalásba kezd az IMF-fel?
Csalódtam a kormányban, amiért feladta függetlenségi törekvéseit
(25%)
 
Nem örülök neki, de ez kényszerpálya volt, a kormány nem tehetett mást
(50%)
 
Örülök neki, mert csak így kerülhetjük el az államcsődöt
(12.5%)
 
Szavazások eredményei

Kérdezze a szakértőt

Vida Péter
Vida Péter ügyvezető, vezető tanácsadó - Adversum Kft. Küldje el kérdését szakértőnknek!

Lapozza legfrissebb számunkat OnLine

TranzitOnline 2012 Jan.-Febr. Archívum Médiaajánlat

Eseménynaptár

<<Május 2012>>
HKSzCsPSzV
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930